Gyorskeresés
Sony Playstation 2
Kis késéssel sikerült megkaparintanunk a Sony új, előzetes ígéretek szerint mindent elsöprő konzolját, a PS2-est.. "nem gyenge", az biztos.
Hirdetés
Sony Playstation 2
A múlt
Mi az a konzol?
Magyarországon a személyiszámítógép-kultúra kialakulása a 90-es évek elején vett nagy lendületet. Ekkor jelentek meg a piacon az első komolyabb teljesítménnyel rendelkező computerek, amelyeken a vállalkozóbb szelleműek már szoftvert is fejleszthettek. Valószínűleg többen ekkor írták meg első "Hello World" programjukat valamilyen Basic nyelven. Megszülettek az első grafikus programok, amelyeket néhol hanghatások is kísértek. A gyártók gyorsan felismerték, hogy ezek az eszközök szórakoztatják a jóravaló polgárt, aki - ami ennél is fontosabb - képes rá megfelelő összeget áldozni.
Az első otthoni PC-ket nyugatról csempészték be, ezért a 80-as évek végén igen nagy szónak számított, ha valakinek volt egy AT-je. Ezt az irányvonalat az x86-os processzorokra épített gépek képviselték. Az XT megjelenését követte a 286-os, majd a 386-os. Az x86-os platform kitermelte a maga mai szemmel nézve kezdetleges játékait, mint például a Packmania és a Cat. Később megjelentek az első lövöldözős játékok, például a Wolfeinstein3D, a szimulátorok (Stunts) és a stratégiai játékok (Defender of the Crown). A fejlődés elvezetett a mai csillogó grafikával ellátott, óriási erőforrást igénylő játékprogramokhoz.

Dead Or Alive
A másik irányvonalat a konzolok, azaz a játékgépek képviselték. A számítógép és a konzol ág szétválása már elég korán megkezdődött. Az első komolyabb otthoni masina a ZX Spectrum volt. Ezt követte a Commodore sorozat (C64, C16, C+4), amely kis hazánkban rövid idő alatt rendkívül népszerű lett. Kialakult egy széles felhasználói réteg, naponta jelentek meg az új játékok. Forrott a levegő. Emlékszem, úgy '93 környékén szombatonként magam is eljártam a budapesti Petőfi-csarnokba, hogy megszerezzem a Last Ninja-sorozat legújabb verzióját. Minden tele volt nagylemezekkel, zömében fiatalok óriási gyűjteményeket kínáltak eladásra. Hasonló volt a helyzet az Enterprise és az Amiga megjelenésekor is. Hogy ezek játékgépek vagy inkább számítógépek voltak, az azon múlik, ki mire használta őket. A Commodore valószínűleg játékgép volt, de ezt nem tudnám az Enterprise-ról ugyanilyen magabiztossággal kijelenteni. Látható, hogy nem könnyű feladat meghúzni a határvonalat a számítógép és a konzol között (különösen igaz ez a jelenlegi legfejlettebb konzolok esetén), ezért hát a konzolok családfáján rengeteg mellékág található. Egyik barátom szellemesen megjegyezte, hogy a konzolok igazi gyökerének a kvarcjátékokat kellene tekinteni, mert ezeket kifejezetten szórakoztatásra tervezték.
A családi szórakoztató rendszerek piacát három cég uralta, illetve uralja. Az egyik nagy a Nintendo, amelynek szerepe meghatározó volt az egész iparág fejlődése szempontjából. Amerikában 1985-ben került a piacra a családi számítógép titulusú "Nintendo Entertainment System", azaz a NES. Ekkor született meg Super Mario és Luigi. 1989-ben megjelent a Game Boy, majd '94-ben a Super Game Boy, amelyek kicsi, hordozható, kvarcjátékokhoz hasonló eszközök voltak. Meglepően nagy népszerűségüket a cserélgethető játékoknak köszönhették. A Super Mario-láz, azt hiszem, ekkor érte el csúcspontját. A Nintendo 64 '96-os bejelentése elsöprő sikert aratott, az emberek ölték egymást érte, a megjelenés napján több mint félmillió darabot adtak el belőle. Ez volt az első 64 bites videojáték-rendszer.

Dead Or Alive
A másik nagy cég a Sega Corporation. Ők is kiadták a Game Boy-hoz hasonló, hordozható játékmasinájukat, a Game Gear-t. A dicsőségtáblájukon ezen kívül olyan nevekkel találkozhatunk, mint a Sega Saturn és a Sega Genesis. A jelenlegi legnépszerűbb konzoljuk az 1998-as Dreamcast.
A harmadik jelentős piaci részesedéssel bíró cég a SONY. Az ő igazi nagy dobásuk az 1994 decemberében debütált PlayStation (PSX) volt. A konzolok világában egyedülálló statisztikával rendelkezik, több mint 75 millió darabot adtak el belőle. Néhány éve vérre menő csatát vívott a Sega Saturn és a PSX a piaci elsőségért, végül az utóbbi került ki győztesen. A Dreamcast (és az N64) versenytársának a PlayStation One-t szánták. Ennek a küzdelemnek az egyértelmű nyertesét nem tudnám kihirdetni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Új generációs játékkonzolok
Az új játékkonzolok már elérhető távolságba kerültek, és teljes mellszélességgel a HD mellett állnak.
-
PlayStation Portable alias PSP
Rendhagyó módon most nem PC-hardvert, hanem a Sony hordozható mini konzolját teszteltük.
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?





