Gyorskeresés
Socket AM2+ a felsőházban - chipsetek párbaja
Három gyártó öt alaplapjának közreműködésével mérjük össze az új NVIDIA nForce 780a SLI, illetve az AMD 790FX chipsetek képességeit.
Hirdetés
MSI K9A2 Platinum
A Gigabyte mellett az MSI is benevezett a 790FX chipsetes alaplapok harcába, sőt az MSI volt az első gyártó, amely elküldte nekünk saját példányát. Végül a CPU-tesztekben azért a Gigabyte-ot használtuk, mert az MSI-hez akkoriban még nem volt kiforrott BIOS, ez időközben megváltozott. Az MSI K9A2 Platinum érdekessége, hogy felszereltségéhez képest kivételesen olcsó, a kérdés már csak az, hogy ez minek köszönhető, talán valamit lespóroltak róla? Az alaplap egy szimpla MSI-s dobozban érkezett hozzánk, sajnos a gyártó nem küldte el mellé azokat az eszközöket, melyeket a boltban megvehető példányok tartalmaznak, így csak a weboldalról tudtuk meg, hogy a K9A2 Platinumhoz IDE- és SATA-kábeleket, FireWire-kivezetést és SATA/eSATA átalakítót, CrossFire-hidakat kapunk (illetve minden bizonnyal leírást és driver CD-t).
Annak ellenére, hogy a K9A2 a legolcsóbb 790FX-es alaplap, ez az egyetlen, amely képes négy darab duplaszlotos Radeon fogadására. Az alaplapról nem hiányzik az x1-es PCIe port és a PCI bővítőhely sem. Az IDE csatlakozó mellett nem kevesebb, mint hat SATA portot találunk, tehát ezen a téren sincs gond az MSI lapjával. A déli híd alatt van egy-egy power és reset gomb, ami a drágább alaplapok alkotóeleme szokott lenni. Valaminek hiányoznia kell, vagy nem? A processzor feszültségellátása a többi nagyágyúéhoz képest kicsit gyengének tűnik, mindössze négyfázisú, és ami még érdekesség, hogy a külön tápcsatlakozó csak négytűs, szemben a manapság szokásos nyolctűs verzióval. A melegedő alkatrészek hűtéséről ezúttal is egy heat-pipe-os hűtőrendszer gondoskodik, az északi hídon található forma szokatlan, de az MSI állítása szerint hatásos: átlagos használat mellett mi az összes hűtőbordán 45 fokokat mértünk, ami az eddigiek közül a legalacsonyabb. Több lényeges látnivaló nincs is a K9A2-n, talán említésre érdemesek még az alaplap alján található USB kivezetések.
A hátoldal picit szegényesnek tűnik, mint látható, az egyes gyártók máshova helyezik a hangsúlyt. A K9A2 Platinumról is hiányoznak a soros és párhuzamos portok, viszont van USB, IEEE 1394 és eSATA, ellenben csak koaxális SPDIF-kimenettel szolgál.
BIOS
| BIOS | AMI BIOS v1.4 |
| Beállítható buszsebesség | 200-600 MHz között 1 MHz-es lépésekben |
| Beállítható szorzók | 4x-től 25x-ig egyesével |
| Állítható PCIe sebesség | - |
| További buszsebességek | - HT ratio: 1x és 13x között egyesével |
| Beállítható feszültségek | - CPU: 1,268 és 1,527 V között 0,03 V-os lépésekben - RAM: 1,80 V és 2,50 V között 0,05 V-os lépésekben - NB voltage: 1,125 V és 1,525 V között 0,025 V-os lépésekben - Hypertransport voltage: 1,175 V és 1,525 V között 0,025 V-os lépésekben |
A BIOS-t nézve az MSI-ben kicsit csalódtunk, az utóbbi időben több olyan alaplapjukkal is találkoztunk, melyek összehasonlítva az Asus, Gigabyte vagy Abit termékeivel, alig voltak versenyképesek. Márpedig ha drága alaplapról esik szó, a tuningolhatóság egy lényeges szempont, elvégre vagy a felszereltség, vagy a túlhajtás miatt vesz valaki drága alaplapot. Sajnos a K9A2 Platinum sem szerepelt kiemelkedően. Elmondható, hogy amit be lehet állítani, azzal nincs különösebb bajunk, viszont van jónéhány opció, ami szerintünk hiányzik. Először is tesztjeinkből kiderült, hogy az MSI a TLB bug patchet alapértelmezés szerint bekapcsolja, és ennek kikapcsolására nincs mód BIOS-ból. Rendben van, a hiba csak a B2 steppinges Phenomokat érinti, de csak laboratóriumi körülmények között idézhető elő, tehát az egyszeri felhasználónak igazán adhatnának egy esélyt a kikapcsolására. Ott az OverDrive alkalmazás, mondhatnánk, de ha a tulajdonos nem ismeri az OverDrive-ot? Phenomjának teljesítménye jópár százalékkal elmarad az elvárhatótól. Ezzel kapcsolatban váltottunk néhány levelet az MSI-vel, ők közölték velünk, hogy ha kell, akkor készítenek számunkra egy olyan BIOS-verziót, amelyben kikapcsolható a TLB-patch, de nekünk olyan BIOS kellene, amit a felhasználók is letölthetnek, nem csak belső használatra szánták.
Emellett hiányzik a PCIe (OverDrive) és a northbridge/L3 cache órajelének beállítására való opció is (az MSI-t ezzel kapcsolatban is megkérdeztük, de kontaktemberük nem értette, miről beszélünk, keverte az északi híd és a HyperTransport szorzóját). Hogy ez mit jelent? Egy Phenom processzorban az északi híd mindig alacsonyabb órajelen jár, mint a CPU-magok. Tuning esetén, ha nem vehetjük vissza az északi híd órajelét, akkor ez egy plusz hibaforrás, gátolhatja a túlhajtást. Szerintünk kevés a vezérelhető ventilátorok száma is (összesen egy, a processzoré), de legalább van opció az aktuális beállítások elmentésére. Végülis mit várhatunk a legolcsóbb 790FX-es laptól? Ha megbarátkozunk ezzel a pár hiányossággal, akkor minimum tízezer forintot megspórolhatunk.
MSI K9A2 Platinum specifikációk:
| Alaplap | MSI K9A2 Platinum |
| Processzortámogatás | AMD Phenom, Athlon 64 X2, Athlon 64 FX, Athlon 64 és AMD Sempron processzorok |
| Foglalat típusa | Socket AM2+ |
| Lapkakészlet | AMD 790FX |
| Memória | 4 DIMM / maximum 8 GB DDR2-1066 / DDR2-800 / DDR2-667 / DDR-533 kétcsatornás memóriavezérlő |
| Bővítőfoglalatok | 2 PCI Express x16 2 PCI Express x8 1 PCI Express x1 2 PCI |
| Parallel ATA / RAID | 1 Ultra ATA 133 – AMD SB600 |
| Serial ATA / RAID | 4 SATA II csatlakozó (RAID 0, 1, 0+1, 5 és JBOD) – AMD SB600 2 SATA II csatlakozó (RAID 0, 1 és 0+1) – Promise T3 chip 2 eSATA csatlakozó – Promise T3 chip |
| Integrált audio | Nyolccsatornás Realtek ALC888 – SPDIF kimenet |
| Integrált hálózati vezérlő | Gigabit Ethernet (Realtek 8111B) |
| FireWire (IEEE 1394) | 2 port – VIA 6308P |
| USB 2.0 | 4 port a hátlapon, 3 port kivezetéssel |
| Méretek | ATX, 305 x 244 mm |
| Gyártó honlapja Termék leírása | MSI MSI K9A2 Platinum |
| Bruttó kiskereskedelmi ár | kb. 32 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Három AM3-as lap AMD 790 chipsettel
Az Asus, a Gigabyte és az MSI AMD 790X, illetve 790GX chipsetre épülő alaplapjait vettük szemügyre.
-
NVIDIA Ion: mire ez a nagy felhajtás?
Az NVIDIA Ionja a mérleg egyik serpenyőjében, konkurens rendszerek a másikban. Megvizsgáltuk, hogy mi ez a nagy felhajtás az Ion körül...
-
CrossFire, de okosan
Minitesztünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen alaplap az ideális CrossFire kiépítéséhez.
-
Riválisok: AMD 790GX és nForce 750a SLI
Az AMD és az NVIDIA új chipsetjeit teszteltük az MSI, az Asus és az XFX megvalósításában.
-
Foxconn lapok Intel CPU-k alá
A legtöbb felhasználó igényeit kielégíthetik a gyártó Intel P45 és P43 chipset köré épülő lapjai.
-
Intel P45 - Front Side Bus utoljára?
A Nehalem CPU-kkal alapvetően megváltoznak az Intel platformok. Megnéztük, mit tud a váltás előtti utolsó középkategóriás chipset.
-
SLI a CrossFireX ellen
Kettő, három és négy grafikus processzorból álló konfigurációk hasznavehetőségét és teljesítményét vetettük össze.
-
AMD 770-et a népnek: olcsó alaplapok a színen
Négy alaplapot tesztelünk az AMD kisebbik, grafikus vezérlő nélküli chipsetjével.
Előzmények
-
Maximumra kapcsolva: nForce 790i Ultra SLI
Az NVIDIA csúcskategóriás inteles chipkészletét a gyártó által megálmodott ESA-s, Quad SLI-s, villámgyors memóriás szupergépben próbáltuk ki.
-
GeForce 8200 chipset: az NVIDIA mindenese
Az AMD után az NVIDIA is bizonyítja, hogy a gazdag funkcionalitás és az elfogadható grafikus képességek nem csak a nagy PC-k kiváltságai.
Új MSI lap nForce 790i-alapokon
Asus lapok túlhajtóknak, játékosoknak
-
AMD 780G: nyerő chipset integrált grafikával
Az AMD új lapkakészlete kis fogyasztású, mégis jól használható rendszerek alapja lehet.
-
Chipkészletek királykategória fölött
Röviddel az Intel X38 után itt az X48 és az nForce 780i, ráadásul még távolról sincs vége a csillagszórásnak.
-
Intel X38 chipset - királykategória
Az Asus és a Gigabyte egy-egy X38 chipsetes alaplapját nem kevésbé illusztris ellenfelekkel mértük össze.
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?













