Hirdetés

SLI, CrossFire - megéri duplázni?

Az alapkoncepció

Az utóbbi időben sokat foglalkoztunk videokártyákkal, áprilisban AGP csatolós VGA-kat teszteltünk napjaink legújabb játékaival, majd még ugyanebben a hónapban a GeForce 8-as család újabb tagját, a középkategóriás GeForce 8600 GTS-t vettük szemügyre. 2007 májusára az AMD végre elkészült a Radeon HD 2900 XT-vel, aztán alig egy hete felmértük az új alsó és középső GeForce-okat is, ám egyik tesztben sem esett szó a kétkártyás konfigurációkról, az NVIDIA SLI-ről és az ATI CrossFire-ről. Ezeket utoljára akkor vizsgáltuk, amikor a Radeon X1950 Pro megjelent.

Nemrég úgy határoztunk, hogy ismét elővesszük a többkártyás rendszereket, de találnunk kellett egy nyomós érvet, hiszen az emberek nagy általánosságban ódzkodnak az SLI/CrossFire-rendszerektől. Sokba kerülnek, speciális, több videokártyát kezelő alaplapra van szükség a kiépítéshez, többet fogyasztanak és nagyon melegszenek, ráadásul a meghajtóprogramok sem álltak ezidáig a helyzet magaslatán, azaz léteztek játékok, melyekre a driver nem volt felkészítve. Gondolkozzunk tehát reálisan. Kinek állhat szándékában kétkártyás rendszert kiépíteni? Ha egy teljesen új konfigurációt veszünk alapul, akkor túl sok ilyen PC-tulajdonos nem létezik, SLI/CrossFire kiépítésére általában a rekordok megdöntése miatt szokás pénzt áldozni, de ezek a konfigurációk csúcskategóriás videokártyákra épülnek, így ezeket az átlagos felhasználó szempontjából nincs értelme letesztelni. Ha tehát veszünk egy új konfigurációt, 99 százalék, hogy csak egy videokártya kerül bele. De mi a helyzet akkor, ha valaki egy már öregedő gépet szeretne kicsit felfrissíteni? Például egy GeForce 7600 GT-s konfigurációt egy második (a GeForce 8600-asok megjelenése óta egyre olcsóbb) 7600 GT-vel – nagy kérdés, hogy ő mire számíthat? Egyáltalán mivel jár jobban? Ha a már meglévő 7600 GT-je mellé vesz még egy 7600 GT-t, vagy ha némi hercehurcával eladja a régit, és kipótolva a pénzt vesz egy olyan videokártyát, amely a csúcskategória alján található? Mert másra biztos nem fog telni ebből az összegből. Ez a gondolkodás jellemzően a középkategóriás rendszerek tulajdonosainak sajátja, hiszen az alsókategóriában a teljesítmény nem túl lényeges a költséggel ellentétben, a felsőkategóriában pedig pont fordítva történnek a dolgok, ha valaki csúcskategóriás videokártyát vett fél évvel ezelőtt, az egy gépújítás alkalmával sem fogja lejjebb adni (természetesen a kivételek erősítik a szabályt), és nem fog SLI-vel vagy CrossFire-rel vesződni.


GeForce 7600 GT SLI [+]

Első számú jelöltünk a GeForce 7600 GT SLI. A GeForce 7600 GT-nek mindenképpen szerepelnie kell egy ehhez hasonló tesztben, hiszen a GeForce 6600 GT után a 7600 GT volt az a kártya, amely a középkategóriában a Radeon X1650 XT megjelenéséig gyakorlatilag ellenfél nélkül tarolhatott a piacon, azaz rengeteg felhasználó gépében GeForce 7600 GT van. A G73-as GPU-ra épülő VGA még a GeForce 7-érában született, tehát nyoma sincs az egységesített shader architektúrának, 12 hagyományos pixelfutószalaggal, és 8 ROP-egységgel rendelkezik, emellé társul a középkategóriában megszokott 128 bites memóriainterfész, és egy igen kedvező árcédula, bár valószínűleg hamarosan kivonják a forgalomból. A 7600 GT-re jellemző még, hogy általában nagyon jól tuningolható.


ATI Radeon X1650 XT CrossFire [+]

Ha a GeForce 7600 GT kihagyhatatlan egy ilyen tesztből, akkor ugyanez mondható el a Radeon X1650 XT-ről is. A megkésve (közel fél éves csúszással) debütált videokártya a késlekedés ellenére is népszerű lett, hiszen a GeForce 7600 GT-vel egy árban kapható, de gyorsabb annál, legalábbis korábbi tesztjeinkből ez derült ki. Nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen az X1650 XT-t már úgy építették fel, hogy a jövő játékainak megfelelő sajátosságokkal rendelkezzen – állította az AMD. A pixelfeldolgozók száma igen nagy lett (24), viszont a textúrázók és ROP-egységek száma mindössze 8, mindebből arra lehetett következtetni, hogy az AMD szerint a textúrázás háttérbe szorul, és a játékok egyre inkább a shaderekre támaszkodnak majd. Végül is igazuk lett.


GeForce 8600 GT SLI [+]

Az NVIDIA most hozta ki a GeForce 8600 szériát (GT és GTS), és bár az árak még ellene szólnak, biztos, hogy sokan GeForce 8600-ra fognak fejleszteni az elkövetkezendő időkben. A GTS-ről jelen pillanatban minden elmondható, csak az nem, hogy megérné a pénzét, a GT viszont kis szerencsével a GTS szintjére tuningolható, ráadásul jóval olcsóbb annál, tehát jó vételnek tűnik. A GeForce 8600-asok a „divatnak” megfelelően már az egységesített shader architektúrára épülnek, összesen 32 stream processzorral rendelkeznek, viszont ezen kívül minden más paraméterükben tipikusan középkategóriásak: nagyon magas az órajelük, 128 bites memóriabusszal és a csúcskategóriához képest harmad-negyedannyi textúrázóval és ROP-egységgel rendelkeznek. Ha az árakat nézzük, akkor két GeForce 8600-asból már egy 8800 GTS-t lehetne venni, viszont most elsődlegesen a teljesítményt vizsgáljuk, és mert a 8600-asok az előző tesztekben nem brillíroztak túlságosan, kíváncsiak voltunk az SLI-ben felmutatott teljesítményükre.


Asus Radeon X1950 XT 256 MB és GeForce 7950 GT 512 MB [+]

Összesen tehát három kétkártyás konfigurációt vizsgáltunk meg, összesen három egyedülálló videokártyával szemben. Ezeket megpróbáltuk úgy kiválogatni, hogy az SLI-be, CrossFire-be kötött VGA-k árából megvásárolhatók legyenek. Első alanyunk a Radeon X1950 XT 256 MB-os változata, amely a teszt készítésének időpontjában még kicsit drágább volt, mint most körülbelül annyiba kerül, mint két Radeon X1650 XT. Második tesztalanyunk a GeForce 7950 GT 512 MB-os változata, amely, úgy látszik, lassan el fog tűnni a boltok polcairól (a teszt készítésének időpontjában még lehetett kapni), és éppen annyiba kerül, mint két GeForce 7600 GT. Harmadik tesztalanyunk a Radeon X1950 Pro 512 MB-os verziója, amely csak egy kicsit olcsóbb a Radeon X1650 XT CrossFire-ös rendszernél, a dupla méretű memória miatt majdnem annyiba kerül, mint a 256 MB-os Radeon X1950 XT. Később elképzelhető, hogy a tesztet frissíteni fogjuk újabb videokártyákkal.

 

VGA megnevezése Radeon X1950 XT 256 MB Radeon X1950 Pro 512 MB Radeon X1650 XT CrossFire GeForce 7950 GT 512 MB GeForce 8600 GTS SLI GeForce 8600 GT SLI GeForce 7600 GT SLI
GPU órajele 625 MHz 580 MHz 2 x 575 MHz 550 MHz 2 x 675 / 1450 MHz 2 x 540 / 1190 MHz 2 x 560MHz
Vertex shader egységek száma 8 8 2 x 8 8 2 x 32 darab skalár stream processzor 2 x 32 darab skalár stream processzor 5
Pixelfutószalagok száma 48 pixel shader 36 pixel shader 2 x 24 pixel shader 24 2 x 12
Pixel shaderek száma 24 2 x 12
Textúrázók száma 16 12 2 x 8 24 2 x 16 textúra-
címező,
16 textúra-
szűrő
2 x 16 textúra-
címező,
16 textúra-
szűrő
2 x 12
ROP-egységek száma 16 12 2 x 8 16 2 x 2 blokk 2 x 2 blokk 2 x 8
Támogatott PS- és VS-verzió 3.0+ / 3.0+ 3.0+ / 3.0+ 3.0+ / 3.0+ 3.0+ / 3.0+ 4.0 / 4.0 4.0 / 4.0 3.0+ / 3.0+
Memóriavezérlő 256 bites Ring Bus 256 bites Ring Bus 128 bites Ring Bus 256 bites crossbar 128 bites crossbar 128 bites crossbar 128 bites crossbar
Memória órajele 900 MHz 700 MHz 675 MHz 700 MHz 1000 MHz 700 MHz 700 MHz
Memória-sávszélesség 57,6 GB/s 44,8 GB/s 2 x 21,6 GB/s 44,8 GB/s 2 x 32 GB/s 2 x 22,4 GB/s 2 x 22,4 GB/s
Memória mérete 256 MB 512 MB 2 x 256 MB 512 MB 2 x 256 MB 2 x 256 MB 2 x 256 MB

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés