Hirdetés

SilverStone SG13 – kicsiház

Hirdetés

Külső

Ma már egyáltalán nem kell nagynak lennie egy asztali PC-nek ahhoz, hogy komoly teljesítménye lehessen. A modern microATX alaplapok, sőt a nagyjából kéttenyérnyi Mini-ITX-ek köré is építhetünk bika hardvert csúcs processzorral és grafikus kártyával. Erre a fejleményre természetesen a házgyártóknak is reagálnia kellett, így mára sokféle Mini-ITX alternatíva közül választhat az érdeklődő a parányi, nagyobb könyv méretűektől a minitornyok térfogatát közelítő, full extrás modellekig.

Mai tesztalanyunk, a patinás SilverStone márka Sugo SG13-asa a nagyobb Mini-ITX-esek közé tartozik. Homlokzata 222 mm széles és 181 mm magas, hátrafelé pedig 285 mm-t nyújtózkodik, így értelemszerűen elég tágas komolyabb grafikus kártyák befogadására is. Alapanyagában a fém dominál, de lemezei elég vékonyak, így valamivel kevesebb mint 2,5 kilogrammot nyom.

Csupán az előlapja készült műanyagból, és alapvetően kétféle verzió közül választhatunk. Nálunk a szögletes mintával plasztikusabbá tett, fémrácsos verzió járt, de kapható szálcsiszolt alumíniumot egészen jól imitáló, teli változat is, amin csak a frontpanel oldalain vannak szellőzőnyílások, de elég sok levegő juthat be az oldalfalakon, a tetőn és a hátsó lemezen át. Színekben a mi feketénk mellett fehéret is kínálnak fekete előlapi betéttel, illetve a rácsos elejű kapható büntető, pink színben is.

A front felső peremére került a bekapcsoló és a picike reset gomb, az alsó részén pedig két USB és két hangcsatlakozó sorakozik. Az USB-k 3.0-sak és kellően távol helyezték el őket egymástól ahhoz, hogy az egyikbe valami szélesebb eszközt dugva a másik szabadon maradjon. Rápillantva a ház hátuljára két lényeges konstrukciós részletet azonosíthatunk: az ATX méretű táp az alaplap fölé került, ezzel jelentősen beszűkíti a választható processzorhűtők kínálatát, a grafikus kártya pedig a szokásos, dupla szélességű helyből gazdálkodhat, ezzel csak pár elborult, óriási hűtőjű modellt zártak ki.

Termék megnevezése SilverStone Sugo SST-SG13
Elérhető színek fekete, fehér, pink
Mérete (ma x mé x sz) 181 x 222 x 285 mm
Tömege 2,47 kg
Anyaga acél váz és lemezek, műanyag előlap
Beszerelhető alaplapok Mini-ITX
5,25"-os helyek száma nincs
3,5"-os helyek száma 1 db belső
2,5"-os helyek száma 1 db
2 db a 3,5"-os helyből
Bővítőkártyák száma 2 db
Hűtés elöl 120/140 mm-es ventilátorhely,
szellőzőnyílások az előlapon, tetőn, oldalfalakon
Előlapi csatlakozók 2 db USB 3.0, hangszóró, mikrofon
Beszerelhető processzorhűtő 61 mm magas
Beszerelhető grafikus kártya 267 mm hosszú
Beszerelhető táp szabványos ATX, felülre, 150/264 mm
Extrák porszűrő elöl
Gyártó honlapja www.silverstonetek.com
Termék honlapja Sugo SG13
Fogyasztói ára 17 500 forint
Garancia 2 év

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés