Gyorskeresés
SEx-kalauz - 1. rész
A Sulinet expressz kínálata - alaplapok, processzorok, videokártyák.
Hirdetés
SEx - kicsit másképp
![]()
![]()
![]()
![]()
Június 30-ával új fejezet kezdődött a Sulinet Expressz kedvezményprogramban, melynek az a szerepe, hogy a kispénzűeket könnyebben számítógéphez juttassa, így segítse az informatika és a számítógépek elterjedését kishazánkban. A harmadik körben - az előzőhöz hasonlóan - a kispénzű pontosan az évi 3,5 millió forint alatti bevétellel rendelkező adózókat jelenti, ők legfeljebb 60 000 forintot igényelhetnek vissza, továbbra is fele-fele alapon. Ez annyit jelent, hogy minden Sulinetben elköltött forintnak a felét visszaigényelhetjük, addig, amíg ez az összeg el nem éri a bűvös 60 000 forintos határt.
Változtak viszont a forgalmazókkal kapcsolatos követelmények; több értékesítési pont és szigorúbb garanciális feltételek léptek érvénybe. A keményebb feltételeknek huszonegy szállító tudott megfelelni, listájuk itt található.

Fontos szempont volt az országos pc-ellátottsági mutató emelése, ugyanis a 2003-as indulás óta értékesített 130 000 számítógép nem emelte ezt a számot, javarészt olyanok vásároltak számítógépet, akik már korábban is rendelkeztek eggyel. A harmadik körben tehát elsősorban a teljes konfigurációk kínálatát növelték. A legfeljebb hatvanezer forintos visszatérítés és az ötven százalékos önrész nem nagyon kedvez a komplett számítógépek kínálatának, hiszen így legfeljebb 120 000 forintból gazdálkodhatunk, az e fölötti összegért nem jár kedvezmény. Mivel a többség szeretne modern, szemkímélő TFT monitort, és a többi komponensből sem elégszik meg a leggyengébbel és legolcsóbbal, így általában kiegészítők kerülnek a sulinetes bevásárlókosárba. Valószínűleg egy több éves, vagy több családtagos kedvezményt összefogó magasabb támogatás jobb hatással lenne a pc-ellátottsági mutatóra.
Mai írásunkban is a komponensekre összpontosítunk, melyeket legalább három évig (a vásárlást követő harmadik naptári év végéig) nem adhatunk tovább. Ennyi idő alatt gyakran a legmodernebb alkatrészek is elavulnak, gondoljunk csak a három éve bemutatott videokártyákra vagy 25 ms vagy magasabb késleltetésű TFT kijelzőkre.
Felmerül a kérdés, hogy a kedvezményprogramban szereplő árak hogyan viszonyulnak a kiskereskedelmi árakhoz. A 2003-as rajtnál sok olyan alkatrésszel találkoztunk, melyek ára jelentősen meghaladta a bolti árakat, de mára normalizálódott a helyzet. A kiskereskedőket szerződés kötelezi, hogy az azonos szállítótól származó sulinetes és nem sulinetes termékeket egyenlő áron adják, illetve a sulinetes termék lehet esetleg olcsóbb.
Mielőtt nekivágnánk a bemutatónak, kiemeljük, hogy nem biztos, hogy a vásárláshoz kiszemelt sulinetes pont szerződésben áll az általunk kiszemelt termék forgalmazójával, így a beszerző körút hosszú lehet, és előtte érdemes böngészni a Sulinet expressz termékinformációs oldalát is. Sajnos ez a lista sem minden esetben elegendő az üdvösséghez, találtunk rajta néhány olyan tételt, melyek a szállító legfrissebb listáján már nem szerepelnek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
SEx-kalauz - 2. rész
Ezúttal a sulinetes memóriák, kijelzők, merevlemezek és teljes konfigurációk kerültek terítékre.
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?





