Gyorskeresés
Szponzorunk
Samsung UE46D6530WS 3D tévé tesztje
Smart TV funkciók, fejlesztett aktív shutteres 3D, remek dizájn: ki kellett próbálnunk!
Samsung UE46D6530WS
A közelmúltban alkalmunk nyílt közelebbről megvizsgálni az első félév egyik Samsung csúcsmodelljét, a D8000-et, ám akkor csak a Smart TV rendszerre fókuszáltunk. A vállalat jóvoltából most eljutott hozzánk a D6530 típusjelzésű termék, ám ezúttal a kép minőségére, a tévéadások kezelésére, a médialejátszóra és a 3D tartalmak megjelenítésére koncentráltunk. Bár a hivatalos honlap szerint ez egy tavalyi modell, ez ne tévesszen meg senkit! Az ultravékony káva, a Smart TV rendszer, a fejlesztett háromdimenziós elektronika, az átszabott menürendszer és médialejátszó ugyanis mind-mind az idei modellek sajátja.
Külalak
A 2011-es Samsung tévék külsejénél az egyik legnagyobb újítást a különlegesen vékony keret jelenti. Sikerült körülbelül fél-egy centire redukálni a vastagságot, ami határozottan jót tesz a készülékeknek. A D8000 esetében némiképp meglepő módon sok hozzászóló kifogásolta a csiszolt, fémes kereteket, giccsesnek titulálva azt. A D6530 kávájának feketéje konzervatívabb, de szerencséje nem a halálosan unalmas fényes lakk mellett döntöttek a mérnökök, hanem egy matt anyagot használtak. Egyébként a másik nagy koreai konszern által bevezetett borderless (keret nélküli) vonalhoz hasonlóan itt is majdnem egyetlen síkba került a káva és a képernyő, ami csak tovább dob a külsőn. Maga a képernyő meglehetősen tükröződik, ablakkal szembe nem célszerű állítani, és sajnos az ujjlenyomatok is csúnyán meglátszódnak rajta. Manapság, amikor a beépített médialejátszónak köszönhetően könnyen előfordulhat, hogy valaki sokszor fogdossa a tévéjét, akkor ez kimondottan kellemetlen lehet.
Teljesen érthetetlen okból az átlátszó, kristályos hatásúnak titulált műanyag él nem került a süllyesztőbe. Ha már ennyit dolgoztak a vékony kereten, akkor nem világos, hogy miért duplázzák meg szélességét az „esztétikai” hatás kedvéért, főleg, hogy a végeredmény kicsit bazári. Elkoptatott lett 2011-re ez az átlátszó vonal, ideje lenne már elfelejteni.
A formatervezés visszafogott, sehol semmi idegesítő csicsa vagy díszesnek szánt hullámvonal. A logó szolidan bújik meg az alsó részen, és itt kapott helyet a 3D transzmitter is, amely a jeleket sugározza a szemüvegnek. A nyak egy tejüvegszerű henger, ami az átlátszó műanyag élhez jól megy, de a sötét kávához nem passzol. A D8000 krómozott csillag talpát is sok kritika érte, ide viszont egy hagyományosabb megoldás került a lekerekített, téglalap alakú, egérszürke színű darab személyében.
A csatlakozók a hátlap bal felére kerültek, ami csak azért fura, mert általában a másik oldalra helyezik ezeket. Első hallásra ennek nincs nagy jelentősége, ám ha valakinek emiatt új kábeleket kell beszereznie, szétvágni a bútor hátulját vagy odébb tologatni fél méterrel, akkor mindjárt átgondolja ezt a kérdést. Található rajta 4 db HDMI, 3 db USB, komponens és komponens, illetve Scart (adapterrel) csatlakozó, digitális audiokimenet, D-Sub bemenet, PC audio, illetve DVI Audio bemenet, CI foglalat és egy Ethernet csatoló. Nem maradt ki a beépített Wi-Fi, illetve a digitális adások közvetlen vételéhez szükséges DVB-T, DVB-C tuner sem. Az interfészek párhuzamosak a tévé síkjával, ami igen jól jöhet akkor, ha valaki a falra szeretné szerelni, hiszen ilyenkor csatlakozók nem foglalnak plusz centiket.
| Samsung UE46D6530WS | |
| Panel | Edge LED háttérvilágítású 3D HyperReal LCD panel |
|---|---|
| Képernyőméret | 46 hüvelyk (116,84 cm) |
| Maximális kontrasztarány | Mega (n. a.) |
| Válaszidő | n. a. |
| Felbontás | Full HD, 1920x1080 (16:9) |
| 24p lejátszás | Támogatott |
| Képbeállítások | Kiemelt/Film/Normál/Természetes |
| Hangszórók | 2 x 10 watt |
| Hangzásmód | Zene/Film/Tiszta hang/Hangosítás |
| Beépített digitális tunerek | DVB-T, DVB-C |
| Interfész | 4 db HDMI, 3 db USB, komponens és komponens, Scart (adapterrel), digitális audiokimenet, D-Sub bemenet, PC audio be, DVI Audio bemenet, CI-slot, Ethernet csatoló, beépített Wi-Fi |
| Extrák | 400 Hz technológia, kislexikon, rejtett hangsugárzók, külső fényérzékelés, digitális zajcsökkentés, beszédhang-kiemelés, Smart TV funkciók, 3D, 2D-3D konverzió, automatikus kikapcsolás, alvásfunkció, gyerekzár, SRS TruSurround virtuális térhangzás, EPG, Allshare |
| Teljesítményfelvétel | Otthoni módban: 86 watt; Eco módban: 48 watt; készenléti állapot: 0,1 watt |
| Méret | 1068,4 x 625,2 x 29,9 (állvánnyal 140) mm |
| Tömeg | 12 (állvánnyal 16) kg |
| Gyártó honlapja | www.samsung.hu |
| Termék honlapja | Samsung UE46D6530WS |
| Fogyasztói ár | 399 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Két műsor egyszerre, teljes képernyőn, Full HD-ben a Samsung OLED tévén
Idehaza is megérkeztek a gesztus- és hangalapú vezérlést támogató Samsung tévék
-
Sharp 52LE830E Quattron 3D LCD tévé a tesztpadon
Ér-e valamit a Quattron technológia? Mire jó az Aquos Net? Hogy szuperál az aktív shutteres 3D? Leteszteltük!
-
Samsung 59D6900: Smart 3D plazma tévé
Kipróbáltuk a vállalat sokoldalú, versenyképes, másfél méter képátmérőjű, okos 3D plazmatelevízióját.
-
LG LW980S tévé: külön utakon Nano LED-ekkel
Kipróbáltuk a piacon egyedinek számító, sok apró finomsággal telitömött LCD tévét!
-
Panasonic E30: LCD tévében is erős a Pana
Kipróbáltuk a vállalat saját fejlesztésű, IPS Alpha paneljével megtámogatott LCD tévéjét. Nem okozott csalódást!
-
Samsung D5500 - best buy?
Kipróbáltuk a cég alsó-középkategóriás, olcsó LCD tévéjét. Vajon mennyit fejlődött a technika egy év alatt?
-
Top tévék, törpe tévék, kamerák és zenedobozok
A héten a házimozi világában kalandozunk: csúcs tévék, kamerák és audiorendszerek mutatkoznak be.
Előzmények
-
LG 47LW650S Cinema 3D tévé okos funkciókkal
Az új FPR technológiával felvértezett, LED háttérvilágítású 3D LCD televíziót láttuk vendégül.
-
Samsung D8000, az okostévé
Kipróbáltuk, hogy mitől és mennyire okos a Samsung Smart TV.
Saját 3D tartalomszolgáltatás a Samsungtól
-
Sony 46NX710 3D LED LCD tévé teszt
Kipróbáltuk a Sony sokoldalú, dizájnos, 46 colos, LED háttérvilágítású NX710 LCD tévéjét.
-
3D plazma baráti áron
Kipróbáltuk az ötven hüvelykes Samsung C490 3D plazmatévét.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?










