Gyorskeresés
A Samsung NX10 részletes tesztje - első rész
Az Olympus és a Panasonic elindult egy új, érdekes úton - most a Samsung egy párhuzamos ösvényen próbálkozik.
Menürendszer
Még mielőtt elkezdtünk volna belelapozni a Samsung NX10 menüjébe, röviden visszaemlékeztünk az Olympus E-P1 rendszerébe, amely olyan mélységekbe el tudta vinni a felhasználót, hogy komoly felkészülés, és ölbe tett felhasználói kézikönyv nélkül a "biztos fulladáshoz" vezetett volna. Öröm volt az ürömben, hogy aki azonban egyszer rászánt egy félórát, hogy mindent beállítson, egy teljesen egyénre szabott gépet kapott, ahol minden úgy működhetett, ahogyan azt elvártuk tőle.
Az NX10 ezek után kellemes meglepetést nyújtott, menürendszere nem bonyolultabb egy csúcskompakténál.
Az angolt látva, beléptünk a nyelvek menüpontba, azonban sajnálatunkra nem találtuk a magyart. A Samsung elmondása szerint nem is tervezik honosítani az NX10 nyelvezetét, de látván az erősen leegyszerűsített rendszert, véleményünk szerint erre nem is nagyon lesz szükség.
Összesen hét fő pontból áll az egész vezérmű, ebből három közvetlenül a fényképezéssel kapcsolatos, egy vegyes (EV lépésköz, zajcsökkentés, AF segédfény, felhasználói kijelző, nyomógomb kiosztás), három pedig a fényképezőgép alapvető funkcióinak beállítását szolgálja.
A Samsung NX10 menüje
Természetesen kapunk gyorsmenüt is, amely az Fn gomb lenyomásával aktiválható. Az itt elérhető paraméterek: felbontás, képméret, AF mező, vaku, színtér, smart range, képstabilizátor.
Ha fényképezés módban megnyomjuk a képtörlést, akkor a picture wizard jön elő. Itt kiválaszthatjuk a használni kívánt képi stílust (normál, élénk, portré, tájkép, erdő, retró, hűvös, nyugodt, klasszikus, egyedi1, egyedi2, egyedi3). Az egyedi pontok alatt külön paraméterezhető a szín, a színtelítettség, az élesség, valamint a kontraszt.
Pár mondatban: Az NX10 menüje egyszerű, könnyen kiismerhető, a gép gyorsan egyénivé alakítható. Sajnos, magyarosítva nagy valószínűséggel nem lesz, de látván a csupán maréknyi beállítási lehetőséget, erre nincs is fájóan szükség.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
PH!TV – Samsung SH100, a vezetéktelen
Új firmware érkezett a Samsung NX10 és NX100 fényképezőkhöz
QWERTY távirányító a Samsungtól
-
Samsung NX100 előzetes
Szerkesztőségünkben is nagy várakozás előzte meg a Samsung legújabb cserélhető objektíves gépét, az NX100-at.
-
Samsung ST600 - nagyon friss!
Cikkünk kétkijelzős főszereplője annyira új, hogy még a gyártó oldalán sincs feltüntetve.
-
Exkluzív: Samsung NX5 előzetes
Érkezőben az NX10 kistestvére, azonban egyelőre csak béta állapotban kaptuk lencsevégre az NX5-öt.
-
Exkluzív: Samsung EX1 teszt
Végre elért hazánkba is a Samsung új csúcskompaktja. Az EX1 trónfosztásra született, célkeresztben az LX3 és az S90.
-
Samsung NX10 – szia dobozos!
Ezúttal már a végleges, kereskedelmi forgalomban is kapható Samsung NX10-et vettük nagyító alá.
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Bővített kiadást kap a Hard Reset
A Kalypso bejelentette a Hard Reset bővített ki...
Motorola Gleam+ – kagyló az alsóházban
Mérsékelt árfekvésű, 144 LED-ből álló külső kij...
Fél perces videón az Apple összes terméke
Egy rajongó készítette el azt a gyorsított diav...
Mass Effect 3: Megújult weboldal, extra tartalmakkal
A BioWare frissítette a Mass Effect 3 oldalát, ...
HTC Velocity: 4G LTE és Android
Az európai Vodafone csoport kínálatában debütál...
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.































