Gyorskeresés
Szponzorunk
Samsung NV100HD - a HD-s gép
Érintőképernyős digikompaktot láttunk vendégül, amely ráadásul HD minőségben képes filmfelvételre.
Külvilág, ergonómia
A Samsung NV100HD fényképezője számos színösszetételben kapható, hozzánk a talán legkomorabb kivitel jutott el, amely szürke elő- és hátlappal, valamint fekete tetőlappal bír. Ugyan lehetne úriasan elegánsnak is nevezni a kombinációt, de a készülékforma nem támasztaná ezt alá.
Az előlapon szépen látszik a "markolat" vonala, ami nem más, mint egy némileg kidomborított él. A gép jobbkézbe eső oldala nem vastagabb, mint a váztest többi része, de a kialakított él meglepően biztos, és viszonylag kényelmes fogást tesz lehetővé.
Az előlapon fent az infra-érzékelő (távirányítható a fényképező) és az AF segédlámpa kapott helyett. Mivel a beépített vaku a masina tetejéből ugrik fel használat előtt, így sikerült két problémát is egycsapásra megoldani: egyrészt nem kellett vért izzadnia a tervezőnek, hogy az egészen apró előlapon helyet találjon a villanónak, másrészt a vörösszem-hatást is sikerült így valamelyest enyhíteni (mivel a vaku távolabb került az optikai tengelytől).

A készülék vezérlését hibrid módon oldotta meg a gyártó. A 3"-os érintésérzékeny kijelző mellett rendelkezésünkre áll pár gomb, melyekkel beléphetünk a menübe, elindíthatjuk a képek visszanézését, illetve a zoomolás folyamatát vezérelhetjük.
Ingoványos, kétélű dolog az érintőképernyő. A Samsung NV100HD esetében nem voltunk igazán megelégedve a működésével, mert a kijelzőn elhelyezett ikonok annyira aprók, hogy kisebb kezűeknek is garantáltan bosszantó lesz a gép kezelése. Tízből nyolcszor nem sikerült megnyomni a kívánt piktogramot, holott már szinte csak ujjbeggyel értünk hozzá a célfelülethez. Ráadásul nem is elég egyszerűen csak hozzáérni a hóbortos felülethez, hanem esetenként határozott nyomást is kell rá gyakorolni.
Az a pár nyomógomb, ami a hátlapra került, sem tartozik a jobbak közé. Erősen, s határozottan kell megnyomni őket, hogy működésbe lépjenek.
Alul a könnyen kezelhető akkufedél retesze okozott kellemes meglepetést. Nem csak hosszú, lakkozott körmökkel lehet a zárnyelvet mozgatni, hanem ujjbeggyel is. Az állványmenet műanyagból készült, és csupán egy-két milliméterre van az optikai középvonaltól.
Az NV100HD-hoz nem kapunk külön töltőt, hanem az akkut a gépben hagyva kell feltölteni. Nem lenne ezzel a megoldással semmi baj, csak ha robban az akku (zárlat miatt például), akkor meghalt a gép is. Ezen felül bosszantó, hogy a gyártó egyedi csatlakozót tett a masinára, így ha otthon felejtenénk a töltőkábelt, akkor pech, nincs alternatív megoldás.
A váz Jobboldalán, az amúgy egyhangú felületből, a nagyon erős csuklópánt rögzítő füle lóg ki.
A fényképezőgép tetején baloldalt látható a pár sorral fentebb már említett felugró vaku.
Megelégedésünkre az ide elhelyezett nyomógombok (bekapcsoló, exponáló) és a módválasztó tárcsa nagyon jó minőségűek, működésük problémamentes, kivitelezésük pedig igényes.
Pár szóban: A Samsung NV100HD felépítése hozza a gyártótól megszokott minőséget, azonban az érintésérzékeny kijelző bosszankodásra adhat okot: az apró piktogramok miatt még gyermekkezű felhasználók sem fogják mindig elsőre működésre bírni a kívánt funkciót.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Újabb Samsung kompaktok a láthatáron
-
Samsung ST500 - na végre!
Az ST500 már nem csak külsejével és tudásával, hanem képminőségével is meggyőző.
Új szuperzoom a Samsung boszorkánykonyhájából: itt a WB5000
-
Samsung WB1000 - újabb minőségi próbálkozás
Ismét egy nagyon igényes kivitelű fényképezőgéppel lepett meg minket a Samsung.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.











