2014. október 1., szerda

Gyorskeresés

Útvonal

Tesztek » Notebook rovat

Samsung notebook 13,3 hüvelyken

Nálunk járt a nagy koreai gyártó Q330-es, könnyű és vékony laptopja.

Samsung Q330

Annak idején a hordozható számítógépeket arra találták ki, hogy könnyen szállítható, utazás közben is használható eszközök legyenek. Ehhez képest mára oda jutottunk, hogy a két és fél kilós, kb. 40x25 centiméter alapterületű, 15,6 hüvelykes kijelzővel szerelt laptopok a legelterjedtebbek. Pedig az ilyen masinák gyakran semmivel sem használhatóbbak két kilós, 33x23 centiméter alapterületű, 13,3 hüvelykes kistestvéreiknél. Ugyanaz a hardver van bennük, ugyanakkora kijelzőjük felbontása (1366x768 pixel), és még billentyűzetükön is egyforma méretűek a gombok. Ráadásul most már az sem ritka, hogy a kisebb gépek ugyanannyiba kerülnek, mint a nagyok. Miért is lennének drágábbak, hiszen ugyanaz a technológia van bennük nagyjából húsz százalékkal kevesebb anyaggal keretezve? Az lenne az értelemszerű, ha emiatt inkább olcsóbbak lennének a kicsik.

Ma egy ilyen kicsivel, a Samsung Q330-as modelljével ismerkedünk meg. A számítástechnikában és a szórakoztatóelektronikában is egyre nagyobb koreai gyártónak ez az első, hazánkban is megvásárolható 13,3 hüvelykes notebookja. Nagyobb testvéréhez, az R580-hoz hasonlóan a Q330 formatervét sem az aktuális, hanem az eggyel korábbi divat szerint tervezték, így hát felső borítása nem matt vagy anyagában textúrált, hanem fényes ujjlenyomatmágnes. Sötét színébe finom, szálcsiszolásra emlékeztető mintát süllyesztettek, és természetesen ott virít az elmaradhatatlan Samsung márkajelzés is.

Alsó és felső sötét része között világos sáv húzódik, ami egyben a belsőt is meghatározza. Elöl nem sok érdekeset találtunk a Q330-on, csak pont középen a kártyaolvasót, balra pedig néhány szellőzőnyílást. Ilyen kis gépnél ritka, hogy hátra, a zsanérok közé teszik a szellőzőnyílást, de a Samsung ezt a megoldást választotta. Előnye, hogy így a hang és a meleg a felhasználótól kellemesen távol jut ki a gépházból, hátránya, hogy az akkumulátornak kevesebb hely jut mellette. Bizony, a Q330 csak egy 48 Wh-s példányt kapott, míg az Acer vagy Asus 60 Wh fölöttivel szereli hasonló gépeit.

Érdekes, hogy bal oldalra, a szokásos helyre is jutott egy szellőzőnyílás. Talán azért, mert a Q330-nak van optikai meghajtója, ami elfoglalja a belső közel egyharmadát. A második harmad a merevlemezé és a memóriamoduloké, így nagyjából csak egy tenyérnyi hely marad a processzornak, a diszkrét grafikus kártyának és a hűtésnek. Csatlakozók terén a kategóriában megszokottat kapjuk: három USB-t, analóg (D-Sub) és digitális (HDMI) monitorkimenetet, két hang és egy Ethernet csatlakozót. Elrendezésüket nagyjából rendben találtuk, bár az USB-ket rakhatták volna kicsit szellősebben. Az átlagosnál valamivel húsosabb Kingston pendrive-unkkal lazán blokkoltuk balra a HDMI-t, jobbra a második USB-t. Sajnos ezzel a jelenséggel a legtöbb notebooknál találkozunk.

Úgy tűnik, a Samsung notebookok ismertetőjegye lesz a jellegzetes, krómhatású bekapcsoló és a szintén fémet utánzó betéttel díszített, kicsi hangszórónyílások. Az R580 után a Q330-on is ilyeneket láttunk. Fölöttük a zsanérok amolyan átlagosak. A kisebb háznak köszönhetően a 13,3 hüvelykes notebookok masszívabbnak tűnnek nagyobb testvéreiknél. Sajnos az otthoni használatra szánt „konzumer” gépekre nem jellemző a stabil belső váz, így a fedél elég nagy mértékben horpad, az alsó rész sarkánál felemelve pedig érezhető, hogy az egész ház, burkolat megfeszül egy picit. Mindesetre összerakottságban, anyagminőségben és zsanérban a Samsung Q330 hozza a konkurensek szintjét. Egyedül annyiban marad le az Acer Aspire TimelineX és Asus U/UL sorozata mögött, hogy azoknak fémből készül a fedele.

Belül a sötét külsőnek erős kontrasztot ad a világos belső, amit még tovább hangsúlyoz a fekete billentyűzet. Nagyon szépen oldották meg a szigetes kialakítást: a gombok a felső rész résein kandikálnak ki, ami sokkal kellemesebb benyomást tett ránk, mint például az R580 egyszerűbb megoldása. Ráadásul a keret miatt a gombok járása is stabilabb, nyomófelületük alá nehezebben jut szennyeződés. A világos rész tisztán tartásával sem lesz túl nagy gondunk. Az ugyanis matt, ráadásul szálcsiszoltságot imitál a felülete, ezért kevéssé érzékeny az ujjlenyomatokra. Az egészen tetszetős belső megjelenésen szerintünk csak két részlet rontott. Az egyik a kategóriára jellemző, tükrös kijelző, amiben pompásan láttuk képmásunkat vagy környezetünket. A másik nem szimpatikus részlet a monitor és a billentyűzet találkozását meggátoló, felül kör alakú, alul a billentyűzet mellett húzódó ütközők sora volt. Ha a klaviatúrát mélyebb vályúba teszik és a monitor káváját kicsit megemelik, akkor talán diszkrétebben is megoldható lehetett volna ez a probléma.

Maximális nyílásszögben egy kicsivel többet is elviseltünk volna, mert így az átlagosnál magasabb felhasználók számára kissé torzulnak majd a színek a monitoron, ha ölbe véve akarják használni a Q330-at. Mint feljebb írtuk, a Samsung 13,3 hüvelykese minőségérzetre kategóriája erős átlagába tartozik. Különösebb gyengeséget, de erősséget sem tapasztaltunk nála.

Alul jól látható, amit korábban magyaráztunk a helyfoglalás kapcsán. A bal oldalt szinte teljesen kitölti a Samsung-Toshiba optikai meghajtó. Felül az akkumulátor húzódik, középen a Samsung memóriamodulok, alul pedig a fémmel védett, de nem Samsung winchester látható. Kell még helyet találni a Wi-Fi mini PCI Express adapterének, így jobbra fenn, egy tenyérnyi részre összpontosulnak a fő hardverelemek, a CPU, a chipkészlet és a diszkrét grafikus alrendszer, illetve a hűtés.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2014 PROHARDVER Informatikai Kft.