Gyorskeresés
Processzorok 40 000 forintért
Nem olcsó, de nem is túl drága, mégis gyors. Vagy mégsem? Öt darab processzort teszteltünk le.
Hirdetés
Renderelés, tömörítés



A 3D-s tervező és renderelő programok a Phenomok elsöprő győzelmét hozták, lényegében itt csak az i5-750 volt ellenfél, az is csak Indigo alatt. Az elért eredményeken jól látszik, hogy itt az a nyerő, aki több szálon és magasabb órajelen működik, a kétmagos processzorok ezúttal nem tudtak labdába rúgni.
A tömörítőkről már évek óta tudjuk, hogy a memóriára és a gyorsítótárakra igen kényesek, ez most itt nagyon szépen ki is rajzolódott. WinRAR alatt a 8 MB L3 cache-sel rendelkező i5-750 nyert, majd a 6 MB L2 vagy L3 cache-sel operáló processzorok következtek függetlenül attól, hogy hány magosak, még az E8600 is itt található. A sor végén a 4 MB harmadszintű gyorsítótárral szerelt i3 és i5 ért célba, ennél egyértelműbb képet nem is lehetne lefesteni. A 7-Zip kicsit másként viselkedett, mert itt már többet nyomott a latban az órajel, itt a négymagos Quad lett az utolsó, még a kétmagosok is elverték. Ez "enyhe" optimalizálatlanságra utal.


A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Új második generációs Core processzorok jönnek
Raktársöprést indított az AMD
Megjelent az utolsó AMD Phenom II X4
-
CPU vs. VGA: a középkategória
Egy régóta várt cikk: négy processzor, három videokártya, nyolc játék, válasszuk ki az ideális párosítást!
-
Terjed az Intel-kór
Intel processzorok, GeForce GTS 450-ek, egy adag notebook és egyéb érdekességek kerültek eheti piaci beszámolónkba.
-
Processzorok 20 000 Ft-ért és magfeloldás
Kínálat az van, de kétmagossal, esetleg három-, netalán négymagossal járunk jobban? Kétféle Pentium és háromféle Athlon/Phenom volt terítéken.
-
Az Intel szeretné elnyerni a tuningosok szívét is
A nagyobbik CPU-gyártó beadta a derekát, és szorzózármentes processzorokkal jelentkezik: teszteltük a Core i7-875K-t és a Core i5-655K-t.
-
A hatmagos AMD Phenom II X6 tesztje
Az AMD célja betörni a felsőházba végre. Vajon sikerül nekik?
Előzmények
-
Core i3-530 vs. Phenom II X4 925
Két hasonló árú platform, na de kétmagos a négymagos ellen? Ez egy lefutott meccs... Vagy mégsem?
-
Mit tud a kétmagos Core i5 mint processzor?
A GPU-t is tartalmazó CPU grafikus képességei után ezúttal magát a processzort teszteltük le.
-
Terítéken a Lynnfield lapkás processzorcsalád
Az Intel új, Core i5 és i7 modelljei a középkategóriát célozzák, megvizsgáltuk, milyen sikerre számíthatnak.
-
Phenom II: az AMD mentőövet dob önmagának
Cikkünkből megismerhetjük az újításokat, és az új processzor teljesítményére is fény derül.
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





