Gyorskeresés
PPU: fizikai társprocesszor
A CPU és GPU párosa mellé felsorakozott a fizikai számításokra specializálódott PPU. Az Asus PhysX P1 kapcsán kipróbáltuk, mit tud és mit ígér az új technológia.
Hirdetés
PhysX istenigazából – Cell Factor
A második játék, amiben próbára tettük a PPU-t, a Cell Factor volt. Egyelőre csak a demo változata érhető el, de ha egyszer elkészül, akkor többjátékos üzemmódra kihegyezett, sci-fi környezetű lövöldözős játék lesz belőle, intenzív PhysX-támogatással. Az Asus jóvoltából egy belső változatot kaptunk, mellyel érdekes statisztikai adatokat is meg lehetett nézni. Érdemes a háromszögek (Tris) és térbeli pontok (Verts) számát, valamint legalul az FPS értéket figyelni. Mivel a játék hivatalosan csak hardveres fizikai gyorsítóval fut, minden felvételünk PPU-val készült.
Először néhány hordószerűséget lőttünk szét, melyek sokkal szebben hullottak darabokra, mint a Ghost Recon modelljei, de itt is látszott, hogy az objektumok fix részekből állnak, melyek tovább már nem törnek, deformálódnak.
A második bejátszásban egy alaposabb robbanás látható. Érdemes közvetlenül a nagy villanás után megállítani a lejátszást és megnézi, hogy megugrott a háromszögek számlálója. A 800 000 fölötti érték nagyjából a duplája annak, amit az ATI az első Ruby demójában prezentált a Radeon X800 debütálásakor. Persze a komoly geometriai terhelés az fps-en is meglátszott, ami egyjegyűre esett vissza. Maga a vizuális jelenség is nagyon meggyőző volt. A könnyebb ládák úgy süvítettek el oldalra, mint a szél; a masszívabb csövek és a kép közepétől kissé jobbra látható jármű is hatalmasat repült. Talán a kákán is csomókeresésnek minősül, ha megjegyezzük, hogy a széteső darabkák itt sem deformálódtak. Ezzel az apró hiányossággal együtt is nagyon látványosnak találtuk a Cell Factorban hétköznapinak nevezhető tűzijátékot.

video (7,9 MB) - video (3,5 MB)
A következő videóban nagyobb téren próbáltuk ki a gránátot, de előtte gyönyörködtünk kicsit a dobozokra leadott sortűzben. A ládák nagyon szépen, élethűen táncoltak a lövedékek hatására, ez is határozattan tetszett. A detonáció itt még látványosabb volt, mint előbb; az apróbb darabok még sokáig szállingóztak az égből. Sajnos a hatalmas poligonszám-ugrás és az azt követő belassulás itt is jelentkezett.
Jól nézett ki a „jedis” gravitációs suhintás is. A csöveknek és dobozoknak jól érzékelhető súlya volt. Ezzel a trükkel ellenfelünket is beboríthatjuk majd tereptárgyakkal.

video (12,3 MB) - video (2,8 MB)
Gravitációval nem csak lökni, hanem, ahogyan a következő jelenetben látható, tartani, lebegtetni is lehet. A klip végén ismét egy alaposan belassuló robbanás látható, melyben gyanúsan sok részecske szabadult fel abból a pár hordóból. Érdemes még megfigyelni a háttérben látható szalagok igényes himbálózását.
Gravitációs bomba is van a Cell Factorban, ami szintén mókás dolgokra képes. Eldobva magához vonzza a tárgyakat, és mivel elég sok a robbanékony hordó, előbb-utóbb nagy durranás lesz a mutatványból, ahogyan ez a videón is látszik. A felvétel végén látható robbanás ismét nagyon jól sikerült. A háttérben lévő nagy konténerről is előre csapódtak a kisebb részecskék. Sajnos itt is volt egy kisebb lag.

video (11,2 MB) - video (3,5 MB)
Persze a tömegvonzásnak van hátulütője is. Bár szépen lehet vele söprögetni, de magunkhoz ránthatunk nemkívánatos, robbanós dolgokat, aminek, akárcsak kisfilmünkben, elhalálozás lehet a vége.
Autózni is lehet a Cell Factorban. Bár nem kimondottan autószimulátorról van szó, a járgány mozgása mégis eléggé igényes. Talán a későbbiekben a rali- és pályaversenyzés szerelmesei is megtapasztalhatják a fizikai gyorsító áldásos hatását.

video (8,3 MB) - video (11,1 MB)
Az utolsó előtti felvételen úgynevezett cloth animáció látható, ez szövetek fizikai szimulációját jelenti. Nagyon látványosra sikerült. Végezetül az isten módból adunk egy kis ízelítőt. Érdemes megfigyelni, hogy a korábban alig mozdítható, hatalmas konténerek egyszer csak milyen fürgék lettek.

video (6,9 MB) - video (8,5 MB)
Zárszó és értékelés előtt még egy dolgot meg kell említeni a Cell Factor kapcsán. Ez a játék elvileg csak PhysX kártyával futtatható, de az emberi lelemény most is diadalmaskodott. A HardOCP egyik fórumozója megtalálta a módját, hogy PPU nélkül is futtatni lehessen a játékot. Bár személyesen nem próbáltuk, a fórumban található leírások és mellékelt képek szerint a vizuális élmény és a sebesség nagyobb része is megmaradt. Az Ageia weboldalán kutakodva olyan információra leltünk, hogy a PPU eszközkészletének egy része működik szoftveres emulálással is. A hiányzó rész a Cell Factor esetében a látványos cloth animáció és a hordókból kifolyó, nyúlós, ragadós folyadék volt.

Cloth animáció PPU-val és PPU nélkül a Cell Factorban – forrás: Hardforum.com
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Ez történt a 2006-os évben
Utolsó, évzáró cikkünkben felelevenítjük 2006 meghatározó számítógépes eseményeit.
-
IT-bukták: A fantom halála
Néhány éve hatalmas hírverés övezte az Infinium Labs Phantom nevű játékkonzolát, amely – nevéhez hűen – azóta sem került piacra.
Előzmények
Fizika az ATI-nál: hárman párban
-
Csata a „leggyorsabb videokártya” címért
Tesztünk megjelenésével egy időben indítja útjára hivatalosan az NVIDIA a GeForce 7950 GX2-t, mellyel a Radeon X1900 XTX-et próbálja meg letaszítani a trónról.
A játékok jövője: DirectX 10
-
Ideális CPU-GPU párosok
Mi történik, ha nem a processzor vagy a videokártya mesterséges kihajtására törekszünk, hanem a rendszer összteljesítményét szeretnénk valós körülmények között maximalizálni?
PhysX kártya az Asustól is
Európába jön a PhysX fizikai gyorsítókártya
-
GeForce 7900 GT és GTX: ...király, ász
Az NVIDIA tovább csiszolt, G71 kódnevű grafikus processzorára alapozó csúcskártyákat teszteltük – az eredmény meggyőző volt.
Érkeznek az első fizikai gyorsítókártyával ellátott rendszerek
Havok: grafikus processzorokba költözik a fizika
-
Forró nyomon: Radeon X1900 teszt
Az R580 kódjelű grafikus processzorral az ATI brutális teljesítményt ígér. De vajon elegendőt a trón visszafoglalásához?
-
Extrém Asus videokártyák
Gyárilag túlhajtott Radeon X1800 XT és GeForce 7800 GTX grafikus gyorsítókat teszteltünk.
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





