Gyorskeresés
Szponzorunk
Playon! HD - multimédiában remek
Modern hardverrel, rengeteg extrával és magyar menüvel is felvértezte hálózati médiajelátszóit az A.C.Ryan.
Hirdetés
Működés
Korábban már említettük, hogy az A.C.Ryan hálózati médialejátszói ugyanazt a Realtek chipet használják, mint sok konkurensük. Ilyen helyzetben az ár és mellékelt körítés mellett a menürendszer okossága és a szoftveres részletek döntő szerepet játszanak a választásnál. Bizony, ezen a téren az A.C.Ryan nagyon erős. Szinte folyamatosan jelennek meg hivatalos, béta és felhasználók által finomított firmware verziók. Még ennél is fontosabb, hogy a hazai forgalmazó, a Flash-Point révén erős magyar fejlesztés folyik mindkét Playon! HD-re. A beköszönő kép után, amire pár másodpercet kellett várni, azonnal egy olyan főmenübe kerültünk, amelynek pontjait magyarul írták ki. Egyelőre a felső grafika még angol, ugyanis az kép, és nem szöveges formátum.
Múltkor a WD TV Live kapcsán megállapítottuk, hogy Realtek hardver bőven a Sigma Designs szintjén van, de előbbinek kezelőfelületben még komolyat kellene fejlődnie. Sajnos az A.C.Ryan termékeinél is azt a funkcionális, de látványban nem 2010-es szintű menürendszert kaptunk, amit az Asus O!Play-nél láttunk korábban. Minden a helyén van a lejátszó részen, megkapunk minden lényeges listázási funkciót és információt, de a grafika divatjamúlt, a felület pedig reagálhatna egy picivel fürgébben. Mindenesetre bízunk benne, hogy idővel ezen a téren is lesz előrelépés.
A gyakorlottabb felhasználók minden bizonnyal a könyvtárszerkezetben tallózó nézetet kedvelik majd, a kezdőknek viszont a médiatár lehet a nyerő. Végigfut az összes csatlakoztatott hardveren, és típus (zene, fotó, videó) szerint kínálja a tartalmat. Ezen a részen többféle keresőt találunk. A kijelzőn megjelenő billentyűzeten beírhatjuk a kívánt fájl nevét, de tallózó nézetben is mozoghatunk az ábécén, emellett van dátum szerinti listázás is.
Ma már alapkövetelmény a hasonló eszközöktől, hogy az internetre is ki tudjanak jutni. Először is kaptunk három egyszerű kliens programot, melyekkel a Picasa és a Flickr képei, illetve RSS alapú hírek jelenhetnek meg tévénken. Egyes Playon! HD firmware-k Youtube klienst és egyebeket is tartalmaznak. A két képnézegetős eszköz nem valami nagy durranás, a Flickrben csak keresni lehet, a Picasaban saját felhasználói fiókunkba is beléphetünk.
Sokkal hasznosabbnak találtuk az RSS olvasót, amibe némi konfigurálással akár a Prohardver tartalma is behozható. Egyetlen apró hiányosságot fedeztünk fel, hogy a feedekben megjelenő képek felbontása meglehetősen kicsi.
Zenét is hallgathatunk az internetről, mégpedig rádiót. Az állomások és csatornák bőséges listájában a mellékelt keresővel szűrhetünk, kedvenceinkből listát készíthetünk.
Nagyon hasznos funkciója a hálózati lejátszóknak a torrent kliens. A belső merevlemezes, nagy Playon! HD-t ilyennel is ellátták. A hálózaton (vagy merevlemezen) talált torrent állományokat tudja elindítani. Minden lényegesebb beállítási lehetőséget megtalálunk benne, állíthatjuk az egyes szálak prioritását, a letöltési és feltöltési sávszélességet, és hogy mi történjen a letöltött torrentekkel.
Végezetül itt van a hagyományos másoló mechanizmus, amivel az egyes tárolók között mozgathatjuk állományainkat.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Olcsó médialejátszók merevlemezzel
Az A.C. Ryan Playon HD Essential és az Eminent EM7167 alapfunkciós, de belső merevlemezes eszközét teszteltük.
-
Apacer médialejátszó-páros
Egyforma kabátban, hasonló tudással érkezik az AL460 és AL670 hálózati multimédiás dobozka.
Médialejátszó és médiamegosztó készülékek
-
Eminent médialejátszók triója
Három kis dobozkát próbáltunk ki a gyártó kínálatából, mindhármat különböző chipkészlettel és tudással.
-
Hálózati lejátszók Wi-Fi-vel
Vajon elég gyors a drót nélküli átvitel a HD filmekhez? Az Asus O!Play Airrel és a Ferguson Ariva HD 110 HD-vel vizsgáltuk ezt meg.
-
Hálózati lejátszók - ismeretlen ismerősök
Egy Connectland és egy Hyundai médialejátszót próbáltunk ki, melyek a Realtek jól bevált processzorára építenek. Vajon tudnak-e meglepetést okozni?
CeBIT 2010: HD videostream otthon, korlátok nélkül
Előzmények
-
WD TV Live – mennyire jó?
Vajon a Sigma Designs chipes eszköz tudása hogy viszonyul a Realtek chipes trónkövetelőéhez?
-
Asus O!Play – mindenevő multimédiás
Kipróbáltuk a Realtek ígéretes, új médiaprocesszorára épülő hálózati lejátszót.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
































