Gyorskeresés
PC konfigurációk 2012-re
Megnéztük, hogy milyen számítógépet érdemes összeállítani különféle célokra az idei év elején.
Hirdetés
A helyzet nem éppen rózsás
A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi (áfa és kiskereskedői haszon hozzáadásával) és kiskereskedelmi partnereink listái alapján képeztük. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vagy kiskereskedelmi partnereinknél vásárolhatóak meg. A számítástechnikai termékekre a legtöbb esetben 2 év garancia vonatkozik, az eltérő garanciaidőket külön közöljük.
Jó ideje nem foglalkoztunk azzal, hogy szerintünk milyen számítógépet érdemes összeállítani játékhoz vagy egyéb feladatokra. Úgy gondoltuk, idén megalapozunk egy hagyományt, minden év elején körüljárjuk a témát. Nyilván keveseknek mondunk azzal újat, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet egyáltalán nem kedvez a számítógép-vásárlásnak. A hardverárakat dollár-alapon képzik, ami most durván 18%-kal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt, ráadásul az ÁFA is emelkedett két százalékkal. Még nyomasztóbb ennél is, hogy az utóbbi fél évben közel 29%-ot romlott nemzeti valutánk, ami bizony erősen rányomta a bélyegét a piaci helyzetre, ráadásul a javulás sem biztos… Így hát mai összeállításunk inkább amolyan elméleti fejtegetés lesz, feljegyezzük, hogy ilyen is volt, és bízunk benne, hogy egy év múlva már csak nevetni fogunk a 250 forintot ostromló dolláron. Alapvetően a teljesítményt meghatározó komponensekre fogunk most összpontosítani, mint processzor, alaplap, memória, grafikus és adattároló részleg. A ház, illetve a kimeneti és beviteli eszközök kérdése nagyon szubjektív, ezért ezekkel most nem foglalkozunk.
Először is érdemes megnézni, mit jelentenek a gyakorlatban a fent leírtak. Legutóbb május végén állítottunk össze egy komoly játékos hardvercsomagot Phenom II processzorral, Radeon HD 6870-nel, AMD 870-es alaplappal, 4 GB memóriával, 1 TB-os merevlemezzel, hozzá illő táppal és kisebb tuninghoz elég erős processzorhűtővel. Az árakat a Bluechip webboltból válogattuk össze, aminél vannak drágább és olcsóbb boltok is. Hogy lássuk az árak módosulását, megmutatjuk, mibe kerül ma ugyanaz, ugyanott.
| 2011. május | 2012. január | |
| MSI 870-A-G54 alaplap | 21 300 Ft | 28 230 Ft |
| AMD Phenom II X4 955 processzor | 28 600 Ft | 37 240 Ft |
| Arctic Freezer 13 processzorhűtő | 5590 Ft | 8170 Ft |
| 4 GB GeiL Value Plus DDR3 -1600 memória | 11 290 Ft | 8740 Ft |
| MSI R6870 Hawk grafikus kártya | 47 450 Ft | 58 400 Ft |
| 1 TB-os Seagate merevlemez | 13 745 Ft | 32 370 Ft |
| Samsung DVD-író | 3900 Ft | 4230 Ft |
| Corsair CX 430 táp | 11 150 Ft | 16 100 Ft |
| ÖSSZESEN | 143 025 Ft | 193 480 Ft |
Bizony, az ötvenezer forintos drágulás igencsak mellbevágó, arányaiban ez 35%-os növekedést jelent, ami összhangban van a dollár árfolyamának változásával. Ez azt jelenti, hogy világviszonylatban nem változott ennek a gépnek az ára – ez egy szomorú jelenség a vásárlók számára, ugyanis fél év alatt rendszerint csökkenni szoktak a dollárban megadott hardverárak is. Azért most is volt ám javulás itt-ott, a memória ára például annyira csökkent, hogy még a forint gyengülése dacára is olcsóbban vehetjük meg, mint fél éve, csakhogy a merevlemez-ágazat megrendülése miatt a winchester dollárban számolva is 80 százalékkal (forintban 135%-kal) lett drágább. Mindenesetre a helyi mellett a világpiaci helyzet sem valami fényes, nem csoda, hogy a legtöbb elemző és gyártó meglehetősen pesszimista 2012-es becsléseiben.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Aktuális hardverek kavalkádja
Új Radeonokat, igényes hangkeltőket és egyéb érdekességeket gyűjtöttünk csokorba a hazai piacról.
-
Hóval érkezett hardverek
AMD-s játékos konfigurációkat, BitFenix házakat, külső merevlemez-megoldásokat, vékony notebookokat és egyéb érdekességeket mutatunk be.
-
Hardverpiac a téli hidegben
Passzív hűtésű videokártya, ügyes perifériák, bivalyerős notebookok és sok más a hazai boltok kínálatából.
-
Januári hardverkínálat
Csúcs videokártyák, passzív mini PC, tabletek, szép házak és még sok más érdekesség bukkan fel aktuális piaci körsétánkon.
-
Évkezdő hardveradag meg egy kis extra
A legfrissebb piaci újdonságok mellett rádió-távirányítású érdekességeket is bemutatunk.
Előzmények
-
Karácsony előtti piaci mustra
Hardveres ajándéktippeket mutatunk többféle árszinten, és egy-két nem szigorú értelemben vett hardver is felbukkan.
-
Decemberi hardveradag
Hó továbbra sincs, új hardver viszont igen, egyéb érdekességek mellett monitorokat mutatunk a hazai piacról.
-
Hó- helyett hardverkupac
Új processzort, karácsonyi akciót, USB-s érdekességeket és sok mást mutatunk be.
-
LGA2011 a hazai piacon és más érdekességek
Az Intel új csúcs platformja mellett sok más, figyelemre méltó hardvert is bemutatunk.
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?







