Gyorskeresés
Szponzorunk
Panasonic E30: LCD tévében is erős a Pana
Kipróbáltuk a vállalat saját fejlesztésű, IPS Alpha paneljével megtámogatott LCD tévéjét. Nem okozott csalódást!
Panasonic TX-L42E30
A Panasonicról mindenkinek a plazma jut eszébe, amiben van is valami, hiszen a vállalat a techológia lángjának utolsó örzői közé tartozik. Viszont a tényeket a japán konszern sem hagyhatja figyelmen kívül: kis képméret mellett gazdaságosabb az LCD technológia alkalmazása, így a kínálatukban értelemszerűen megtalálhatóak az ilyen készülékek is. Sokakkal ellentétben úgy gondolkodnak, hogy ha már csinálnak valamit, akkor csinálják rendesen, így az elmúlt években felhúztak néhány néhány erre szokosodott gyártóüzemet. Tehát a nagy piaci szereplők között azon kevesek közé tartoznak, akik házon belül állítják elő saját fejlesztésű paneljeiket. Régóta szerettünk volna már kipróbálni egy új IPS Alpha panellel ellátott Panasonic tévét, és most a vállalat hazai képviseletének köszönhetően módunk nyílt arra, hogy rávessük magunkat a TX-L42E30 típusjelzésű modellre.
Konzervatív design
A Panasonic vállalati filozófiáját még mindig az alapító Konosuke Matsushita által lefektetett elvek határozzák meg, amelyekben erőteljesen visszaköszönnek a hagyományos japán kultúrát és életmódot meghatározó alapok. Tehát a tradíciók védelme, a tiszta, erőteljes, ám mégis egyszerű formák és vonalak. Nem véletlen, hogy ezek az elvek a Panasonic termékeken is meglátszanak. Többek között ezen a tévén is, melynek külsejére a konzervatív szó illik leginkább.
Sehol semmi csicsa, a különféle bazári átlátszó műanyag éleknek nyoma sincs, a sokszor idétlen hatást keltő színezgetés is elmaradt. Éppúgy, mint a kerekített élek vagy a vonalak megtörését célzó hullámvonalak, kidudorodások. Egyetlen díszítőelemnek a frontfelület alsó részén elhelyezett, enyhén fémes tónusú vékony sáv tekinthető, amely azonban nagyon visszafogott. Leginkább csak akkor tűnik fel, ha megfelelő szögben esik rá a fény. A modell nem a mostanában favorizált keret nélküli dizájnvonalba tartozik, azaz a keret nem egy síkban van a képernyővel. A káva sajnos fényes fekete fényezést kapott, ami ugyan elegánsnak hat, bár mára teljesen elkoptatottá vált, és az ujjlenyomatok is sütnek róla.
A nyak egyáltalán nem is látszik, a talp pedig egyszerűségében tökéletesen illeszkedik a tévéhez. Mindent összevetve az rögtön látszik, hogy egy Panasonic modellről van szó, az idei darabok szinte teljesen ugyanígy festenek, ám a tavalyiakhoz képest sincs nagy változás. A készülék kapott három USB portot, négy HDMI csatlakozót, került rá egy-egy komponens és kompozit bemenet, analóg és digitális audiokimenet, D-Sub csatlakozó, fejhallgató ajzat, illetve Ethernet csatlakozó. Nem hiányzik róla a fizetős adások dekódolásához szükséges CI slot, illetve a kártyaolvasó sem. Egy ilyen kaliberű tévéből 2011-ben már nem maradhatnak ki a DVB-T/-C digitális tunerek sem, így ezeket is megkapta.
| Panasonic TX-L42E30 | |
| Panel | IPS-alpha LED LCD panel |
|---|---|
| Képernyőméret | 42 hüvelyk (106 cm) |
| Maximális kontrasztarány | n.a. |
| Válaszidő | n.a. |
| Felbontás | Full HD, 1920x1080 (16:9) |
| Látószög | Horizontálisan és vertikálisan is 178 fok |
| 24p lejátszás | Támogatott |
| Képbeállítások | Dinamikus/Normál/Mozi/Játék/True Cinema |
| Hangszórók | 2 x 10 watt |
| Hangzásmód | Felhasználó/Zene/Beszéd |
| Beépített digitális tunerek | DVB-T, DVB-C |
| Interfész | 4 db HDMI, 3 db USB, komponens és kompozit, Scart, digitális audiokimenet, analóg audiokimenet, D-Sub bemenet, mini jack, CI slot, Ethernet, SD kártyaolvasó |
| Extrák | Virtuális térhangzás, EPG, Viera Connect, Viera Link, digitális műsorok felvétele |
| Teljesítményfelvétel | Átlagosan: 87 watt; készenléti állapot: 0,3 watt |
| Méret | 1002 x 611 x 41 mm (állvánnyal 288 mm) |
| Tömeg | 19 kg (állvánnyal) |
| Gyártó honlapja | panasonic.hu |
| Termék honlapja | Panasonic TX-L42E30 |
| Fogyasztói ár | 179 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Tévék mellé szánt kisméretű Bluetooth hangszóró a Panasonictól
145 hüvelykes, 8K felbontású plazmát mutatott be a Panasonic
-
Interjú: Rippel Attila, a Panasonic Magyarország kereskedelmi igazgatója
Marad domináns a plazmatechnológia? Mi a helyzet az OLED-del és a 4K-val? Megkérdeztük!
-
WayteQ HD-TV100MP mobil tévé lejátszóval
A WayteQ 10,1 hüvelykes, saját digitális tunerrel rendelkező, autós kiegészítőkkel is bíró, hordozható tévéje járt nálunk.
10x10-es videofal építhető az ultravékony keretű NEC X463UN kijelzőkből
Bemutatták a kicsi és könnyű AID AI-711HV hordozható LCD tévét
-
Revolúció és evolúció egy helyen: Panasonic Convention 2012
A japán gyártó erődemonstrációján ígéretes fejlesztések szemtanúi voltunk.
-
Philips PDL7906: különleges LCD tévé
Smart TV, Net tv, Ambilight, különleges dizájn, passzív 3D: mindez egy tévébe sűrítve.
Előzmények
-
Panasonic P55VT30: 3D plazma csúcsra járatva
Hatalmas, háromdimenziós Panasonic plazmatévé járt tesztlaborunkban. Nem tudtunk betelni vele.
-
Samsung UE46D6530WS 3D tévé tesztje
Smart TV funkciók, fejlesztett aktív shutteres 3D, remek dizájn: ki kellett próbálnunk!
-
LG 47LW650S Cinema 3D tévé okos funkciókkal
Az új FPR technológiával felvértezett, LED háttérvilágítású 3D LCD televíziót láttuk vendégül.
-
Sony 46NX710 3D LED LCD tévé teszt
Kipróbáltuk a Sony sokoldalú, dizájnos, 46 colos, LED háttérvilágítású NX710 LCD tévéjét.
-
P50VT20: térbe visz a Panasonic
Kipróbáltuk az idei csúcsmodellt, a Panasonic TX-P50VT20 Full HD 3D plazma tévéjét.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?








