Gyorskeresés
Szponzorunk
P2370: Ecofit monitor a Samsungtól
Kipróbáltuk a gyártó új sorozatának 23 hüvelykes modelljét.
Hirdetés
Szemmel tesztelve

A panel sötétben és a "barnateszt" [+]
A kalibráció után jött a szemmel tesztelés. Ez nem egy objektív mérési metódus, azonban már számos monitorral volt dolgunk, így tudjuk, hogy mire kell figyelni. Először a feketét vizsgáltuk, a kijelzőt sötétben, egy teljesen fekete háttér megjelenítése közben lefényképeztük. A kalibráció során bemért fekete értéke itt mérvadó szokott lenni, de ez a szám nem képes kifejezni a panel háttérvilágításának egyenletességét, ezért van szükség a fényképre. A P2370-ben nem kellett csalódnunk, a TN+film panelekre jellemző bevilágítást vettük észre rajta, a kijelző alsó felén és felül középről balra haladva látszottak a fénycsövek. A felső régióban tapasztalható bevilágítás használat közben nem észrevehető, de az alul látható világos sáv a szélesvásznú filmeknél sajnos jól látható. A panel homogenitását tovább vizsgálva a második körben a kijelzőn megjelenítettünk egy egyszínű képet (eredetileg barna), majd azt figyeltük, hogy a fejünk mozgatásával hogyan változik a szín. Ideális esetben, pontosan középről nézve egy kijelzőt a szélek felé haladva sem tapasztalunk színváltozást. A fénykép pontosan középre állított fényképezőgéppel készült. A P2370 itt is „elbukott”, bár a fotó kicsit csalóka. A panel alsó fele valóban világosabb volt, mint a felső régió, de ez "élőben" nem volt ennyire nyilvánvaló, mint a fényképen. Mindenesetre ennek nem így kellene kinéznie.

Fényerő eloszlása: Samsung P2370 és T240
A „barnateszt” után bemértük a fényerőt (fehéren) a panel kilenc különböző pontján. A monitortesztekben a minimális, maximális stb. fényerő mértékét mindig a képernyő közepén szoktuk meghatározni, viszont az egyre növekvő paneleken néha már szabad szemmel is jelentős eltéréseket lehet felfedezni a kijelző egymástól távol lévő pontjai között (azaz kissé foltosak). A P2370-et ezúttal egy korábbi Samsung modellhez, a T240-hez hasonlítottuk. A P2370 ezúttal igen jól vizsgázott, ugyanis a sötétben készült fekete- és barnatesztekben látható bevilágítás nem okozott semmilyen anomáliát. Csak a kijelző bal oldala, azon belül is a felső sarok mutatott komolyabb eltérést, a többi területen nem volt probléma. Az átlagos fényerő 97%-osnak felel meg, ami az 5%-os határon belül található, tehát nagyon jó eredményről van szó. Ha ezt összevetjük a T240-en mért értékekkel, akkor még inkább látható, hogy a P2370 ebből a szempontból nagyszerűen helytállt.

A panel különböző szögekből [+]
Megvizsgáltuk a betekintési szögeket is. Az egyes paneltípusok (TN, MVA/PVA, IPS) a gyártástechnológiából kifolyólag ebből a szempontból eltérő jellemzőkkel bírnak. A leghátrányosabb helyzetben a TN+film panel van, mely vízszintesen és függőlegesen sem rendelkezik baráti értékekkel. Ez főleg akkor érhető tetten, amikor a monitort szemből nézve már a panel szélén sem olyan színt látunk, mint középen; ez a széles képernyős (widescreen) kijelzőkön hajlamos fokozottan megmutatkozni. A P2370 ebből a szempontból úgy viselkedett, mint bármelyik másik TN+film paneles monitor, a kijelzőn látható kép csak és kizárólag szemből nézve olyan, mint amilyennek lennie kell, oldalról, felülről vagy alulról már erősen torzulnak a színek. A legproblémásabb lentről nézve, ettől függetlenül oldalról és felülről kb. 30 fokig nincs gond.
Megvizsgáltuk a monitoron megjelenő színátmeneteket is. Ditheringet nem vettünk észre, ez 2009-ben talán már természetes. Bekalibrált állapotban a szürke egyes átmeneteiben a 0, 1 és a 2% nem különböztethető meg (a kalibráció során is a szürke egyes árnyalataival volt probléma), de efölött nincs gond. A fehér egyes árnyalatai is jól elkülönölnek egymástól, ha nincs közöttük fekete választóvonal, de ha van, akkor a 91 és 100%-os fehér teljesen ugyanolyannak tűnik (itt már valószínűleg a szemünk is közbeszól). A flatpanels.dk színárnyalatos tesztjében minden színárnyalatot jól meg lehetett különböztetni, már a 0 és 4% között is látható volt a különbség.
Megvizsgáltuk, hogy mi a helyzet az interpolációval. Az LCD TFT monitorokon megjelenő képkockák a legélesebbek a monitor natív felbontásában, de mi a helyzet az alacsonyabb felbontásokkal? A P2370 1920x1080-ban kitűnő volt, elvégre ez a natív felbontás. 1680x1050-ben a betűk picit elmosódtak, ugyanez igaz az 1280x1024-es felbontásra is, de 1024x768-ban újra olyan volt, mintha a natív felbontást használnánk, a betűk újra nagyon élesen jelentek meg.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Berlinben mutatkozik be a Galaxy Tab
Energiatakarékos monitorral jelentkezett a Mitsubishi
Páratlan színek 70 colon
Megfizethető Samsung monitorok C-PVA panellel felturbózva
CES 2010: két különleges monitor
-
Három digitális képkeret a Samsungtól
A nagynevű gyártó három tetszetősen kialakított termékét vizsgáltuk meg.
-
Samsung F2380 C-PVA panellel
A Dell után a Samsung is a TN panelek hegemóniáját kívánja megtörni, de vajon sikeres lesz-e?
-
Dell UltraSharp 2209WA: a kakukk két tojást rakott
Különc Dell a 22 colosok mezőnyében E-IPS panellel.
Előzmények
Új monitorok bevezetésére készül a Samsung
-
24 colos dizájnmonitorok
A szoba dísze, de szemünk ellensége lehet? Az Acer, az LG és a Samsung 24 colos, TN+film paneles monitorát vizsgáltuk.
Szokatlan felbontású monitort mutatott be a Samsung
-
Samsung monitor - profiknak
A 24 hüvelykes, LED-es háttérvilágítású, saját szegmensében kedvező árúnak mondható SyncMaster XL24-et teszteltük.
-
30 hüvelykes Samsung monitor
Nagy és kellemes panellel, de korlátozott csatlakozási és beállítási lehetőségekkel bír a nagy SyncMaster 305T Plus kijelző.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?












