Gyorskeresés
Öt és fél CPU-hűtő a quadon
Semmit sem vágtunk félbe, csak öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel referenciamegoldását is.
Hirdetés
Cooler Master Sphere
Több mint egy évvel ezelőtt teszteltük a Cooler Master eddig talán legkülönösebb formájú processzorhűtőjét, a Marsot. Anno nemcsak a formája, hanem ésszerűtlen hőcső-elrendezése is gondolkodóba ejtett, különösen azután, hogy a hűtő a tesztekben nem szerepelt jól. Elgondolkodtak a dolgon a Cooler Masternél is, aminek egy újabb furcsaság, a Sphere lett az eredménye. Még gömbölyűbb, mint a Mars, de több helyen továbbfejlesztették. Anyaga rézre, ezzel színe vörösre váltott, szóval most már jobban hasonlít a háborúk római istenéről elnevezett bolygóra. Ésszerűbb helyre kerültek a hőcsövek, derékba kapják a lamellákat.
Teljesen új a ventilátor, amely egy fekete kalapra csavarozva nyúlik be a lamellák közé. Alulról látszik a legjobban, hogy két-két független heat-pipe osztja a meleget a két félkörre, melyek egymástól teljesen függetlenek.
Kiszerelve a hengeres ventilátort, nagyon látványos valami lett a Sphere-ből. Asztali tolltartónak vagy mécses köré is nagyszerű lehet, igazán kellemes a vörös színe.
Ezzel a gőzhajókéhoz hasonlatos, úgynevezett axiális lapátkerékkel találkozhattunk már korábban a Cooler Master egyik leleményében, az Eclipse-ben. Azóta kicsit megszelídítették a 66 mm átmérőjű és 68 mm széles ventilátort. Motorereje már csak 0,4 amper, maximális fordulatszáma percenként 3000 környékéről 2200-ra csökkent.
A Sphere alja valamivel fel van csiszolva, amitől pici körkörös barázdák keletkeztek rajta. Minden bizonnyal jobban is ki lehetne dolgozni ezt a felületet.
Továbbra is szokásos rögzítési rendszerénél maradt a Cooler Master. Csak annyi a változás, hogy az LGA775-ös adapterkeret egy helyett most két részből áll. Továbbra sincs hozzá hátlapi panel, pedig a Sphere is közelíti a 700 grammot.
Főbb paraméterek:
| Termék megnevezése | Cooler Master Sphere |
| Felszerelhető | Socket 754/939/940/AM2, LGA775 |
| Méret | 113 x 113 x 132 mm |
| Anyag | réz, hat hőcsővel |
| Tömeg | 685 gramm |
| Ventilátor mérete | 66 x 66 x 68 mm, axiális |
| Ventilátor fordulatszáma | 2200 rpm |
| Ventilátor csapágyazása | Long-life csúszó |
| Gyártó weboldala | www.coolermaster.com |
| Termék weboldala | Sphere |
| Forgalmazó | |
| Bruttó fogyasztói ár | 8800 Ft |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Négy elit processzorhűtő
Egy Arctic Cooling, egy Cooler Master és két Scythe óriás vendégeskedett négymagos processzorunkon.
-
Gyári hűtő a hőcsőrengetegben
Öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel gyári megoldását is a tuningos négymagoson.
-
Ismét hat CPU-hűtő
Ezúttal a közepesen drága, 6-8000 forint körüli processzorhűtőkből próbáltunk ki fél tucatot.
Még egy Cooler Master hűtő érkezik az Intel LGA1156-os tokozású processzorokhoz
A Spire új hűtőkkel készül az új processzorokra
-
Hat hűtő négy magon
Ismét fél tucat izmos processzorhűtő vívott meg forró négymagosunkkal.
-
Hardverek az utolsó tavaszi napon
Heti piaci ízelítőnkben alaplapot, új processzorokat, hűtőket, jó árú notebookokat és egyéb érdekességeket tálalunk.
-
Lendületben a hardverpiac
Alaplapok, VGA-k, processzorhűtők, notebookok és néhány apróság került mai összefoglalónkba.
Előzmények
Több mint egy kilót nyom a Scythe új hűtője
Thermaltake: új tag az Orb családban
CeBIT: Jön az Asus oroszlános hűtője
Új ventilátort kapott a Noctua kisebbik CPU-hűtője
-
Fél tucat erős processzorhűtő
Mire jut hat komoly hűtő egy extrém négymagos processzor hátán?
Csúcskategóriás processzorhűtők a Cooler Mastertől
Új processzorhűtőkkel jelentkezik a Gigabyte
-
Nagyteljesítményű CPU-hűtők - 2/2
Tesztünk második részében a legnagyobb léghűtők, valamint két új érdekesség szerepel.
-
Nagyteljesítményű CPU-hűtők - 1/2
Kétrészes sorozatunkban több mint egytucatnyi nagyteljesítményű és érdekes processzorhűtőt állítottunk egymás mellé.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Apple blog: Tigra iPhone/iPod biciklis tartó
Az új kiegészítő segítségével biciklinken is bi...
Nokia Maps Suite – minden ami navigáció
Hangfelismeréssel, interaktív widgetekkel, közt...
Plants Vs. Zombies és Stronghold 3 leárazás
Aki esetleg még nem szerezte be a Plants vs. Zo...
HTC Autonome – integrált külső akkumulátorral
A Francois Rybarczyk által tervezett készülék a...
Bővített kiadást kap a Hard Reset
A Kalypso bejelentette a Hard Reset bővített ki...
Milyen SSD-t vegyek?
Hasznos információk és támpontok SSD vásárláshoz, felhasználói tapasztalatok alapján!
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
















