Gyorskeresés
Szponzorunk
Öt 24 hüvelykes kijelző
Hatalmas képfelületű, szélesvásznú monitorokat teszteltünk az Acer, Dell, Fujitsu Siemens és Samsung termékválasztékából.
Hirdetés
Színhelyesség
Először a monitorok képminőségével kapcsolatos teszteket végeztük el. A kalibrációt a GretagMacbeth Eye One Display 2 kalibrátorral és a LaCie Blue Eye Pro nevezetű szoftverével végeztük. A kalibrációs program azt vizsgálja, hogy a bemért 18 szín milyen mértékben tér el a referenciától. Ennek meghatározására használatos a deltaE, mely egy olyan numerikus érték, mely meghatározza két különböző szín távolságát egy színrendszeren (sRGB) belül. Minél kisebb egy adott szín deltaE értéke, annál közelebb áll a referenciához, vagyis annál jobb. Általános szabály a LaCie programja esetében, hogy ha a deltaE nagyobb, mint 3, akkor a megjelenített szín erősen eltér az elvárt színtől, vagyis szemmel is jól látható a különbség. Ha a deltaE kisebb, mint 2, akkor a LaCie programja sikeresnek véli a kalibrációt, ugyanis a különbség olyan minimális, hogy az szabad szemmel már nem látható. És ha a deltaE kisebb, mint 1, akkor a színhűség tökéletesnek mondható.

Acer AL2416W – kalibrálás előtt és után

Dell 2407WFP – kalibrálás előtt és után

Fujitsu Siemens P24-1W – kalibrálás előtt és után

Samsung SyncMaster 244T – kalibrálás előtt és után

Samsung SyncMaster 245B – kalibrálás előtt és után
| Monitor típusa | deltaE94 átlag előtte | deltaE94 maximum előtte | deltaE94 átlag utána | deltaE94 maximum utána |
| Acer AL2416W | 4,2 | 9,7 | 0,5 | 1,2 |
| Dell 2407WFP | 3,3 | 6,4 | 0,5 | 1,1 |
| Fujitsu Siemens P24-1W | 1,9 | 3,8 | 0,4 | 1,1 |
| Samsung SyncMaster 244T | 6,1 | 14,1 | 0,4 | 0,7 |
| Samsung SyncMaster 245B | 3,2 | 10,4 | 0,7 | 1,8 |
A vizsgált monitorok közül alapállapotban csak a Fujitsu Siemens P24-1W színhűsége volt elfogadható, ugyanis átlagos 1,9 deltaE értékével a program szerint sikeres kalibrációnak megfelelő értéket mértünk. A Dell 2407WFP és a Samsung 245B (két teljesen eltérő panellel) megközelítette a 3-as deltaE értéket, de elérniük nem sikerült, ráadásul a Samsung esetében a maximális deltaE 10,4 volt, ami katasztrofálisnak tekinthető, tehát összegezve csak a P24-1W-ről mondható el, hogy gyári állapotban színhelyes. A kalibráció után az összes monitort sikerült 1-es átlagos deltaE érték alá szorítani, érdekes, hogy a négy PVA paneles típus (bár a Dell meglehet, hogy AUO P-MVA) szinte ugyanúgy teljesített; a panelgyártó által készített Samsung 244T picit jobban vizsgázott mindenkinél. Kalibrálva a Samsung 245B is jól szerepelt a LaCie Blue Eye Pro szerint.

Acer AL2416W / Dell 2407WFP / Fujitsu Siemens P24-1W / Samsung 244T / Samsung 245B [+]
Az Eye One Match kalibrációs szoftver kalibrálás után egy másik módszerrel ábrázolja a monitorok színhűségét. Az ábrákon az látható, hogy a videokártyából jövő RGB színkódok milyen mértékben egyeznek meg a monitoron megjelenő színekkel. A megegyező színek mindig a szürke egy árnyalataként jelennek meg. Minél jobban megegyeznek a videokártya és a monitor szürkeárnyalatai, annál jobb a színhűség, vagyis a három alapszínt jelképező vonalnak minél inkább egymásra kell feküdnie. A GretagMacBeth szoftverével sem változott jelentősen a felállás, mindenesetre ezzel a programmal mindig ki tudjuk szűrni a legjobb monitorokat. Az Acer és a Samsung 245B az előző programban jól szerepelt, itt viszont elvérzett. A maradék három monitor nagyon hasonlóan teljesített, szinte tökéletesnek nevezhető színreprodukciójuk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Három plusz egy monitor
Három 24 hüvelykes, valamint egy nagy felbontású, de csak 22 hüvelykes LCD kijelző került a tesztpadra.
-
Samsung monitor - profiknak
A 24 hüvelykes, LED-es háttérvilágítású, saját szegmensében kedvező árúnak mondható SyncMaster XL24-et teszteltük.
-
30 hüvelykes Samsung monitor
Nagy és kellemes panellel, de korlátozott csatlakozási és beállítási lehetőségekkel bír a nagy SyncMaster 305T Plus kijelző.
-
24 colos monitorok megfizethető áron
Az Asus és a Samsung 24 colos, TN+film paneles monitorát vizsgáltuk.
-
Eizo: kakukktojás a 22 colosok között
Fejlett vezérlése és Super-PVA panelje professzionális munkára predesztinálja a FlexScan S2231W-t.
-
A V7 belépője: három monitor
Az egykor Videoseven néven ismert gyártó új LCD-it mutatjuk be. Terítéken egy 17, 20 és 22 colos, TN+film paneles modell.
-
Fókuszban a monitorok
Új, illetve 24 hüvelykes kijelzők mellett friss tápegységeket és akciós termékeket tálalunk ezen a héten.
Előzmények
Három új kijelző az AOC palettáján
-
22 colos kijelzők tesztje
A viszonylag új méretkategória több képviselőjét vizsgáltuk.
Jön az NEC első 24 hüvelykes kijelzője
Szélesvásznú 22 hüvelykes LG monitorok
-
19 hüvelykes monitorok tesztje - 2. rész
Cikkünk második részében LG, Samsung és ViewSonic gyártmányú, TN+film, Super PVA és Premium MVA panelt tartalmazó kijelzőket vizsgáltunk.
-
19 hüvelykes monitorok tesztje - 1. rész
Cikkünk első részében az Asus, a Belinea, a Fujitsu Siemens, valamint az LG hagyományos képarányú, TN+film paneles kijelzőit vesszük szemügyre.
Két újabb szélesvásznú Samsung monitor
Öt új kijelző a Dell kínálatában
-
Kedvező árú 19 hüvelykes kijelzők
A Hanns.G két 19 colos LCD monitorát mutatjuk be; az egyik hagyományos, a másik széles kijelzőpanelt tartalmaz.
-
Két 20 hüvelykes kijelző tesztje
Hagyományos 4:3 képarányú, 20 colos Belinea és Fujitsu Siemens monitorokat vizsgáltunk.
-
Szélesvásznú monitorok tesztje
Az Asus, a Dell, a Samsung és a ViewSonic küldte szorítóba széles képarányú, 20–22 hüvelykes LCD kijelzőit.
Profi Samsung monitor LED-es háttérvilágítással
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





