A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi (megfelelő kiskereskedői haszon hozzáadásával) és kiskereskedelmi partnereink listái alapján képeztük 25% áfa hozzászámításával. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vagy kiskereskedelmi partnereinknél vásárolhatóak meg. A számítástechnikai termékekre a legtöbb esetben 2 év garancia vonatkozik, az eltérő garanciaidőket külön közöljük.
Komoly offenzívát indított a hazai vásárlók kegyeiért a Cooler Master házas részlege. A múltkori HAF 912 Plus után jó adag egyszerű, kedvező árú modellt vezettek be. Már 7300 forintért büszke tulajdonosai lehetünk a Cooler Master Elite 342-nek. A microATX formátumú dobozkába kényelmesen elfér akár csúcs játékos számítógépünk is. Ugyan csak 352 mm magas és 440 mm mély, de úgy alakították ki belsejét, hogy még a legnagyobb grafikus kártyákat is befogadja. Négy alsó merevlemezhelye kivehető, előttük pedig egy 120 mm-es ventilátor mozgatja a levegőt. Ebben az állapotban is marad hely egy merevlemeznek és egy SSD-nek, illetve két optikai meghajtónak. Hátulra 80 vagy 92 mm-es ventilátort tehetünk. Mint a Cooler Master többi házára, az Elite 342-re is három év garancia vonatkozik.

Szintén kicsi, de nagyon tágas házikó a Cooler Master Elite 370. Az egyszerű miditornyok között ritkán látni ilyen alsó tápos megoldást. Szellőzőnyílásokkal alaposan megrakták, elejébe 120 vagy 140 mm-es ventilátort tehetünk, oldalán pedig két ugyanilyen nyílást alakítottak ki. Tetejére további két 120-as fér, aljába pedig egy univerzális helyre 80, 92 vagy 120 mm-es ventilátort szerelhetünk. A sok nyílás közül csak a hátsó 120-ast töltötték meg lapátkerékkel. Úgy alakították ki az Elite 370 merevlemezhelyeit, hogy még két óriási VGA mellé is beférjen legalább két winchester. Fölöttük három 5,25 hüvelykes hely várja az optikai meghajtókat. A Cooler Master Elite 370 három év garanciával nagyjából 10 000 forintba kerül.

Külsőre sokkal látványosabb az Elite 370-nél az Elite 430, pedig méretben és belsőleg teljesen azonosak. A 430 marconább előlapot, mögé pedig kéken világító, 120 mm-es ventilátort kapott. Homlokzatán rácsosra cserélték az unalmas, műanyag meghajtófedeleket, oldalára pedig hatalmas ablakot vágtak, melynek közepébe 120 mm-es ventilátort tehetünk. Megmaradtak továbbá az alsó, felső és hátsó szellőzőnyílások. Belül csak annyi változott, hogy a ház vázát is feketére festették. A Cooler Master Elite 430 Black vételára három év garanciával nem éri el a 12 000 forintot.

Felfrissítette közkedvelt Centurion 5 házát is a Cooler Master. A II utótaggal ellátott modell kívülről alig változott. Elejébe négy 5,25 hüvelykes meghajtót tehetünk, belsejébe pedig öt merevlemez fér. Az egyik rekeszhez 2,5 hüvelykes SSD átalakító jár. A homlokzatra 120 mm-es ventilátort szereltek, melynek társa hátul található, továbbá a tetőn egy, oldalt pedig két 120 vagy 140 mm-es szélkerekeket fogadó nyílást készítettek elő. Belül a legnagyobb újítás a táp alulra helyezése. A felfrissített Cooler Master Centurion 5 II vételára ugyancsak három év garanciával 16 000 forint.

Tovább bővíti multimédiás lejátszódobozainak széles kínálatát az A.C.Ryan. A Playon!DVR HD mindent tud, amit egy ilyen készüléktől elvárhatunk. Alap, hogy kezeli a HD filmeket, a képeket és zenéket. Emellett dupla digitális tévétunere (DVB-T) van, amivel egyidejűleg tudjuk nézni és más csatornán felvenni a digitális tévéműsort. Analóg bemenetről is tud rögzíteni a masina. További extrája, hogy belsejébe 3,5 hüvelykes merevlemezt tehetünk, sőt külső, eSATA csatlakozóval is rendelkezik. Természetesen NAS-ként és bittorrent kliensként is működik. A Playon!DVR HD vételára két év garanciával körülbelül 73 300 forint.

Érdekes kelléke a tévén mozizásnak a Revoltec LED-es fénycsőpárja. Persze nem csak a képernyő háttérvilágítását oldhatjuk meg vele, hanem szobánk, bútoraink, sőt számítógépünk dekorálására is jó lehet. A háromféle méretben kapható csőpár 12 voltos feszültségről táplálkozik, jár hozzá ennek megfelelő, konnektorba dugható táp is. Többféle színre és villogási ritmusra képes, amiket a mellékelt távirányítóval állíthatunk. Ráadásul nem is olyan drágák ezek a világítótestek. A 23 centiméteres, kilenc SMD LED-es pár 4000 forintba, a 30,5 centiméteres tizenkét LED-del 5900 forintba, a 38 centiméteres, tizenöt fényforrásos pedig 9400 forintba kerül.

Ezen a héten a fényképezés szerelmeseinek kedvez a Bluechip webáruház. Facebook oldalának rajongói tábora és a Hazai pálya olvasói minden Nikon digitális tükörreflexes (dSLR) gépre 5%-os kedvezményt kapnak. Ehhez vásárláskor jelezni kell, a fenti forrás valamelyikén hallottak az akcióról. Jó hír a Bluechip háza tájáról, hogy idén elnyerték az Informatikai Vállalkozások Szövetsége mellett sok neves informatikai vállalat által zsűrizett Év Innovatív Internetes Kereskedője díjat.

Tavasszal kipróbáltunk néhány e-könyv-olvasót. Alapvetően nagyon tetszett nekünk a háttérvilágítást nem igénylő, szinte alig fogyasztó e-tintás kijelzőtechnológia, de az akkori, 60-80 000 forintos árakat a hazai felhasználók számára nagyon magasnak találtuk. Mostanra sokat javult a helyzet. Az Alcor kínálatában megjelent egy olyan olvasó, ami lényegesen olcsóbb, 29 900 forintba kerül. Az Alcor Poet egyszerű kis, öthüvelykes kijelzővel ellátott modell, de olvasáshoz nem is kell komolyabb. Minden lényeges e-könyves formátumot ismer, emellett lehet rajta zenét hallgatni és naptár is van benne. Furcsasága, hogy e-könyv-olvasó létére nem e-tintás, hanem nagyományos, színes TFT LCD kijelzőt alkalmaztak nála. Minden bizonnyal ezért tud olyan olcsó lenni.
Két frizurakímélő headsetet és egy fejhallgatót mutatunk a Genius kínálatából. Az egyszerű kis HS-115 éppen csak arra való, hogy halljuk, amit beszélgetőpartnerünk mond, illetve tudjunk neki válaszolni. Ennek megfelelően csupán egyik fülünkbe dughatjuk. Kényelmesen köré kapaszkodik, akárcsak egy Bluetooth beszélőke. Persze ennek van vezetéke, amit a számítógépbe kell dugni. Előnye, hogy használata közben nem veszítjük el a kapcsolatot a külvilággal, és csak 1500 forintba kerül. Nem drága a Genius HS-03N sem. Itt már mind a két fülünkre kapunk hangszórót; a két részt tarkón átívelő pánt fogja össze, így nem kell féltenünk frizuránkat. A Genius HD-03N vételára sem éri el a kétezer forintot.

Ugyan nincs mikrofonja, de komolyabb jószág a Genius HP-02N. Divatos, sportolás közben is használható darab, amely nem csak fülünkön kapaszkodik meg, hanem tarkón átívelő pántja is van. A zenét két 30 milliméteres, neodímium mágneses hangszóró szolgáltatja. Mivel szintén csak vezetékes, a Genius HP-02N-ért csupán 4500 forintot kell fizetnünk.
Ahogy fejlődnek az átlagos felhasználók rendelkezésére álló, képet és videót gyártó eszközök, úgy nőnek a tárkapacitás iránti igények. Egy-egy kiránduláson lazán elkattintgatunk több tíz gigabájtnyi fotót, és a HD videók is félelmetes sebességgel töltik a merevlemezeket. A gyors internetkapcsolatok letöltési lehetőségeiről pedig ne is beszéljünk! Hamar felmerül, hogy kellene valami külső tár – lehetőleg minél nagyobb. Ilyen esetben praktikus lehet egy masszív merevlemezdoboz, az sem árt, ha jó gyorsan lehet rá másolni. A DeLock külső RAID doboza nagyon érdekes alternatíva. Nem hálózatra csatlakozik, mint sok hasonló termék, hanem közvetlenül számítógépünkre köthetjük. Szerencsére nem csak a lassú, USB 2.0-t, hanem az új USB 3.0 szabványt is támogatja, emellett rendelkezik még eSATA interfésszel. Belsejébe négy 3,5 hüvelykes SATA winchestert tehetünk, amiket igény szerint RAID 0, 1, 3, 5 és 10, illetve JBOD módban tud kezelni. Sajnos, nem éppen olcsó dologról van szó, ugyanis a DeLock merevlemezdoboza winchesterek nélkül durván 80 000 forintba kerül.

Rengeteg számítógépes kiegészítőt kínál a Canyon. Az elkövetkező hetekben mindig egy-egy termékcsoportjából adunk ízelítőt, most az egerekkel kezdünk. Az igazán olcsó modellek között a CNR-MSL5A-ra érdemes odafigyelni. Nagyon hasonlít az A4 Tech sikeres X7 sorozatára: hozzájuk hasonlóan bal gombjának szélén egy extra billentyűt alakítottak ki. Szintén ezeken az egereken láthattunk a görgő fölött egy gyorsindító eszköztárat előhozó office gombot. A kis vezetékes Canyonnak 1000 dpi-s optikája és 3040 forintos ára van.

Talán a legolcsóbb mini adó-vevővel ellátott egér a hazai piacon a Canyon CNR-MSOPTW7. Elsősorban notebookok mellé szánják ezt a háromgombos, görgős apróságot. Meglepő, hogy 3840 forintos ára mellett 800 vagy 1600 dpi-re állítható optikai érzékelője van, a számítógéppel pedig nagy hatótávolságot biztosító, 2,4 GHz-es frekvencián kommunikál. Hasonló funkciókkal bír, de csinosabb, és lézert használ a pozicionáláshoz a Canyon CNR-MSLW02. Érte már 5940 forintot kell kifizetni.
Az elmúlt napokban közelebbről is szemügyre vettünk két nagyon korrekt alap notebookot nagy gyártóktól. Az egyik a HP G62, a másik a Dell Inspiron N5010 volt. Most röviden szólunk egy lehetséges alternatíváról. Pár éve a Fujitsu-Siemens egyet jelentett a hipermarketekben kapható – már-már filléres – notebookokkal. Kevesen tudták, hogy a vállalatnak egészen komoly, céges szférába szánt modelljei is vannak. Most, hogy a Fujitsu-Siemensből már csak a Fujitsu maradt, ezt a nívós sorozatot, a Lifebookot próbálják átültetni az otthoni felhasználásra szánt (konzumer) kategóriába. A Lifebook A530 ennek a törekvésnek a legnehezebb kategóriájában indul. A 15,6 hüvelykes gép egyik jelentős extrája, hogy három év garanciával kínálják, emellett fontos megjegyezni, hogy nem a Távol-Keleten, hanem Németországban gyártják. A 175 000 forintos konfigurációba egészen jó hardvert sikerült belesűríteni. Processzora 2,26 GHz-es Core i5-430M, memóriája 4 GB, 1366x768 pixeles kijelzőjét a CPU-ba integrált grafikus mag hajtja, amihez HDMI csatlakozó is tartozik. Merevlemeze 500 GB-os, van benne nem csak n-es Wi-Fi és Bluetooth adapter, hanem ExpressCard foglalat is, amit az utóbbi időben előszeretettel lehagynak a gyártók. Nagy kár, hogy az árba nem fért operációs rendszer.

Úgy tűnik, hosszú karácsonyi hajrát nyit a mostmár két üzlettel bíró hazai Acer márkabolt. Mindenkinek érdemes lehet átböngésznie az egyelőre még több tucatnyi modellből álló kínálatot, mert a jobb ajánlatokat hamar elkapkodják majd. Az is talál itt magának notebookot, aki kevés pénzzel indul, és csak a szükséges minimumot keresi, de az akciós modellek között vannak igazán komoly vasak is.

Az Asus elsősorban netbookokkal erősít. Az Eee PC 1018P tesztjében említettük, hogy novemberben érkezik, hát most itt is van. A 10,1 hüvelykes monitor köré épített, fémburkolatú házban nem egy, hanem kétmagos Intel Atom processzor dolgozik. Igaz, hogy csak 1,50 GHz-es, és mellette az Intel gyengécske grafikus processzora dolgozik, de két Hyper-Threadinget támogató magjának köszönhetően akár a Full HD filmekkel is megbirkózik. Nagy kár, hogy ezek kiváló minőségben élvezéséhez nem tettek rá HDMI csatlakozót, így marad az 1024x600 pixeles mozi. Memóriából 1 GB, merevlemezből 250 GB-os, Wi-Fi adapterből n-es fért a konfigurációba. Érdekessége, hogy USB és Bluetooth vezérlője is 3.0-s. Operációs rendszernek Windows 7 Starter került ebbe a nem éppen olcsó, közel 140 000 forintos apróságba.

Még drágább, de még egyedibb az Asus első Lamborghini netbookja. A VX6 mondhatni ideális ellenfele az Acer Ferrari One 200 masinájának. Ugyanis az Acer AMD platformjával ellentétben Intel és NVIDIA alapokra építkezett az Asus. A 12,1 hüvelykes, 1366x768 képpontos kijelző köré épített masina lelke az Intel egyik legerősebb, kétmagos, 1,80 GHz-es Atom processzora, a D525. Mellé 2 GB rendszermemória, 320 GB-os merevlemez, alá pedig NVIDIA ION2 platform került combos kis GeForce grafikus maggal. Természetesen HDMI monitorkimenete is van, és az Asusnál egyre jobban divatba jövő USB 3.0 csatlakozó sem hiányzik róla. Mint minden Asus Lamborghini termék, a VX6 notebook is látványos formatervezésű házat kapott. Exkluzivitását tekintve nem meglepő, hogy 185 000 forintot kérnek érte.

rudi