Miről is van szó?

Az Olympus az elmúlt nem egész egy évben rendesen belehúzott, ami a m4/3 rendszert illeti. Tavaly nyár elején magunk is megfordultunk Bécsben, ahol a PEN sorozat legújabb csúcsmasináját, az E-P3-at tettük próbára a legfrissebb, 12 mm F2.0 M.Zuikóval és más kiegészítőkkel. Aztán érkeztek szép sorban az E-PL3, az E-PM1, az M.Zuiko 45 mm F1.8, egy új elektronikus kereső (VF-3), az FL-300R vaku és rengeteg egyéb kiegészítő, majd végül idén, az OM rendszer negyvenedik születésnapja alkalmából mrgérkezett az OM-D gépcsalád első tagja, az E-M5, ami még az E-P3-nál is profibb felépítést és funkciókat ígér. Jelen cikkünk az E-M5 gép mellé opcionálisan választható, szintén időjárásálló M.Zuiko 12-50 mm F3.5-6.3 EZ ED MSC zoomobjektívről szól. Az ekvivalens 24-100 mm gyújtótávolsági tartománnyal rendelkező optikára a „profibb” fotósok relatív gyenge fényereje miatt valószínűleg csak legyintenek, de ha figyelembe vesszük tudástárát és szolgáltatásait, akkor nem kicsi az esély rá, hogy még félúton megdermed az a legyintésbe kezdő kéz.

Tesztünkhöz egy Olympus E-P3 fényképezőgépvázat és egy M.Zuiko 14-42 mm F3.5-5.6 II R MSC objektívet kértünk (utóbbit az összehasonlítás végett). Az E-P3-ra még a tesztelés előtt felkerült a legfrissebb, 1.2-es számot viselő firmware, amely a 12-50-es funkcióinak támogatását tette lehetővé (régebbi alapszoftverrel is hibátlanul működik az objektív, de egyes funkció nem elérhetők, mint például a gyújtótávolság kijelzése). Az optika még nagyon új, ennek 1.0-ás a belső vezérlőszoftvere. Az M.Zuiko 12-50 természetesen a régebbi m4/3 vázakkal is működik (zoomolás, élességállítás); az E-P3-ra annak fejlett AF-rendszere miatt esett a választás, így bizonyára nem a váztest lesz a szűk keresztmetszet az objektív AF-sebességének mérésekor. Lássuk, hogyan is fest az újonc!

Kicsit lejjebb, a kitobjektívhez hasonlítva majd látni fogjuk, hogy a 12-50-es relatív hosszú felépítésű optika. Azonban sem zoomoláskor, sem élességállításkor nem változik a hossza, minden „tubuson belül” történik. Ennek elsősorban az időjárás-állóság érdekében kellett így alakulnia; elvileg esőben is nyugodt szívvel fotózhatunk vele – persze, megfelelően védett gépet feltételezve. A zoomgyűrű háromállású: a váztesthez közel húzva manuális módon történik a gyújtótávolság megválasztása, míg középállásban elektronikus úton (rövid billentésekkel jobbra, illetve balra). A harmadik pozícióban, amikor a zoomgyűrűt a frontlencséhez legközelebb toljuk, a lencserendszer makró módba vált. Ebbe a helyzetbe csak úgy tolható a gyűrű, ha előzőleg benyomtuk és nyomva is tartottuk a „MACRO” feliratú gombot a tubuson.

Makró állásban az optika beáll 43 mm-es gyújtótávolságra (ekvivalens 86 mm FF érzékelős gépen); az így elérhető nagyítás kisfilmes rendszeren 0,72-szeresnek felel meg, ami némileg elmarad a valódi makróobjektívek teljesítményétől (1:1 arányú nagyítástól szokás igazán makrónak nevezni egy lencserendszert), de még így is kellően közeli fotókat készíthetünk segítségével.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!