Külvilág, ergonómia

Az összes gyártó termékpalettáján szerepel legalább egy-két olyan masina, amely a belépőszintet, az alapkategóriát teremti meg. Az Olympusnál kapásból tucatnyi ilyen géppel találkozhatunk, melyek közül jelen cikkünk alanya - már ha a típusjelölésből vonatkoztatunk - a második a rangsorban. S valóban, ha végignézzük a szolgáltatások és funkciók listáját, azt látjuk, hogy több olyan tulajdonsággal is rendelkezik a kis gép, aminek gyakran hasznát veszi majd gazdája, de erről kicsit később.

A FE-5040 vonalvezetése konzekvensen követi többi társáét - minimális eltérések persze akadnak, de már messziről látszik, hogy a gyártó „tipikus” belépőkategóriás gépeinek egyikéről van szó. Ez csak akkor baj, ha valakinek pont ez a külső nem jön be, mert akkor gyakorlatilag kiesik az egész paletta.

Az előlapon a kis villanó ugyan nem kerül takarásba ujjaink által, de fényében mégis meglátszik a gépet tartó kéz árnyéka (lásd majd későbbi példánkat). A mellette látható kis LED nem AF segédfény - ilyet hiába keresünk a fényképezőn, mert nincs -, hanem csupán visszajelzési célokat szolgál. Például önkioldót használva villogással jelzi, mikor várható a kioldás. A két kis lyuk az optika alatt balra a mikrofon nyílásai.

Nem jellemző az alapkategóriára a viszonylag nagy látószögű optika, amely ekvivalens 26 mm-ről indul. Itt minden milliméter számít (persze csacsi lenne a gyártó, ha a saját, drágább fényképezőinek konkurenciát csinálna - ott ugyanis esetenként 24 mm-ről indul a móka), s általában 28-30 mm szokott lenni ez a kezdőérték, így a FE-5040 máris előnnyel indul a mezőnyben - ráadásul F2.8 lehet a legtágabb blendenyílás.

A hátlapon átlagos felbontású, 2,7” átmérőjű LCD trónol, melynek jobbján rideg műanyagból készített, kattogós, de jól (biztosan) működő kezelőszervek ülnek. Ha abból indulunk ki, hogy ezt a masinát is tipikusan két kézben tartva fogják használni, akkor a nyomógombok elérhetősége és ujjra állása akár kényelmesnek is nevezhető. Egy kézben tartva azonban csak a zoom billenőkapcsolója az, ami fogásváltás nélkül elérhető.

A váz alján a mikro USB aljzatot semmi sem védi a koszolódástól. Az állványmenet műanyagból van, és nagyon a gép szélére került. Ennek az egyetlen előnye az, hogy a cseretalpat nem kell minden egyes akku- vagy memóriakártya-cseréhez leszerelni.

Legfelül csak a bekapcsoló és a kioldó található, előbbi szépen belesimul a krómcsík síkjába. Még valami: a vázat borító elemek fémből készültek, kialakításuk igényes, de valahogy mégis érezni az egész gépen a „kedvező ár” címkét. Összegezve az ergonómia nem jobb, de nem is rosszabb a méretből és kategóriából adódónál; minden működik és végzi a dolgát. Bizonyára nem ez a gép lesz az év dizájn-győztese, de szégyenkezni sem kell vele, ha bárhol előkapjuk egy kocafotó erejéig.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!