Gyorskeresés
Szponzorunk
Olympus E-P3 teszt
A bécsi ismerkedés után végre hosszabb időt tölthettünk az Olympus legújabb PEN zászlóshajójával, az E-P3-mal.
Külvilág, ergonómia I.
A korszakalkotó E-P1, majd a csupán kevés újdonságot hozó E-P2 után végre elérkezett a PEN fényképezők harmadik generációja. Ismerkedésünket pár hete Bécsben kezdtük az új zászlóshajóval, az E-P3-mal, ahol a meghívott újságírók között mi is tapasztalhattuk az újonc feltuningolt teljesítményét. A gyártó kapásból három új fényképezőt mutatott be, melyek közül az E-PL3 és az E-PM1 még kicsit várat magára.
Úgy tűnik, az Olympus odafigyelt, amikor a szaksajtó és a felhasználók serege kifejtette néhol nem túl szép és nem túl jó véleményét az elődmodellekről: beépített vakut, nagyobb felbontású kijelzőt, markánsabb markolatot, AF segédfényt és még több dedikált vezérlőt vártak el a következő PEN csúcsmodelltől. Ezeket most mind meg is kaptuk, hiszen az E-P3 kijelzője például immár nem csak hogy nagyobb felbontású, de érintésérzékeny is lett. Ráadásul a TFT helyett OLED technológia került a masina hátlapjára, aminek eredményeként sokkal szebb (de nem színhű) és sokkal jobban látható lett a keresőkép.
De még maradjunk egy kicsit az előlapnál, ahol azonnal szembetűnik az új markolati rész. Az E-P1/2-éhez képest ez már alapkivitelben is nagyobb lett valamivel, de akinek még ez is kicsi, az majd a későbbiekben más méretben is vásárolhat az Olympus kínálatából. Sőt, ha egyáltalán nem kívánunk markolatot használni, mert a gép nekünk úgy tetszik, akkor erre is van lehetőség - a lecsavarozható héj nélkül is szép a készülék.
Most már az AF segédfény hiánya sem lehet kifogás, hiszen ezt is megoldották a mérnökök; az új zászlóshajóban megtalálható egy erős, narancssárga/piros fényű LED formájában.

Korábban csodálkoztunk, hogy az E-PL1 és E-PL2 egyaránt megkapta a filléres beépített vakut, de a drágább E-P1/2 nem. Ezt a hiányosságot most pótolták végre, s bár nem olyan ötletes a mechanika, mint a „lájtos” modellekben (azoknál egy ujjal lefogva a villanófejet akár a plafonra is lehetett villantani, ezzel sajnos nem), de deríteni ezzel is lehet.
Az E-P3 több dedikált, viszonylag szabadon konfigurálható nyomógombbal gazdálkodhat, mint a nagy elődök, például két „Function” és egy filmfelvételt indító nyomógombbal lettünk gazdagabbak. A multifunkciós nyomógombtárcsa is megmaradt, de a kurzorok által elérhető funkciók megváltoztak. Ez az első próbák során gondot is okozott egy jó darabig, hiszen az E-P1-hez voltunk szokva. Érdekes, hogy a hátsó, függőleges tárcsa (henger) jóval kattogósabb lett, hangja már nem olyan diszkrét, mint a korábbi modelleknél.
A levehető, (majd) többféle méretben kapható markolati panel miatt változott a váz jobboldalán található, a HDMI és az USB aljzatokat rejtő kis ajtó mechanikája is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Olympus E-M5 - máris modern klasszikus?
Alaposan szemügyre vettük az Olympus legújabb m4/3-os gépét, a legendás OM sorozatot feltámasztó OM-D E-M5-öt.
Új firmware az Olympus E-5-höz és a PEN-ekhez
Beárazták az Olympus OM-D rendszerét
-
Olympus M.Zuiko 12-50 mm objektívteszt
Csepp- és porálló m4/3-os alapzoom érkezett az Olympus M.Zuiko 12-50 mm F3.5-6.3 EZ ED MSC személyében.
Újabb Olympus objektívekkel bővül a m4/3 rendszer
-
Olympus E-PM1 – a legkisebb királyfi
Hosszas várakozás után végre az Olympus E-PM1 m4/3 rendszerű fényképezője is eljutott Magyarországra.
-
Olympus 12 mm F2.0 és 45 mm F1.8 objektív: miért csak most?
Az Olympus két új, igényes és (végre) fényerős objektívjével most tényleg megszületett a m4/3 rendszer!
-
Ricoh GXR - ritka, mint a fehér holló
Párját ritkító műszaki megoldást vonultat fel a Ricoh GXR fényképezőgépe. GXR és A12-50 makró modul teszt.
Előzmények
-
Olympus E-P3 gyorsteszt: itt az új PEN generáció
Az új Olympus PEN fényképezőgépek bécsi bemutatóján kipróbáltuk az új zászlóshajót és optikákat.
Három egy csapásra: jön az Olympus E-PM1, E-PL3 és E-P3
-
Olympus E-PL2 – a kistesó is felnőtt
Végre Magyarországon is kapható az Olympus legújabb, legkisebb, de nem legolcsóbb m4/3 váza, az E-PL2.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?













