Működés, különbségek az elődhöz képest I.

Az Olympus E-P2 ergonómiájáról, külsejével külön nem foglalkozunk jelen cikkünkben, hiszen semmi újdonságot nem lehetne róla írni. Kérjük kedves olvasóinkat, lapozzanak vissza E-P1 cikkünkhöz (érdemes talán párhuzamosan nyitva is tartani a cikket, többször fogunk rá hivatkozni).

Tesztünkhöz a már jól ismert 14-42 mm-es kitobival érkezett az új készülék, így a rendelkezésünkre álló E-P1-re is ezt a kis ékszert tekertük.
A két masina szinte teljesen ugyanúgy néz ki, csak második, harmadik odapillantásra tűnnek fel az apró eltérések.

A hátoldal felöl nézve látható az E-P1-hez képest megmagasított vakusaru pozíció, valamint az alatta látható csatlakozó, amely a különféle kiegészítők csatlakoztatását teszi lehetővé. Jelenleg a VF-2 elektronikus keresőt kapcsolhatjuk össze a géppel, a gyártó azonban többek között külső sztereó mikrofont is említett, ami majd a közeljövőben válik elérhetővé. Ha a két vázat egymás mellé tesszük, akkor látszik az a cca. hatmilliméternyi különbség, mellyel az E-P2 magasabb elődjénél.

Ettől eltekintve a két fényképezőgép bitre egyezik, a gyártó nem nyúlt semmihez, ami esetleg elronthatná a már bevált, s igen közkedvelté vált látképet, ergonómiát. Bennünk felmerült a kérdés, hogy vajon az E-P1 átalakítható lenne-e úgy, hogy szintén képes legyen az EVF fogadására. Vajon a régebbi készülékben található NYÁK-on is megvan már az a csatlakoztatási lehetőség, amelynek kivezetése a váz tetőlapján látható?

Csak hangosan gondolkoztunk, hiszen ha meg is lenne a kérdéses csatolófelület, mennyibe kerülne az átépítés? Bizonyára nem lenne annyira olcsó, hogy megérje a fáradozást.
Korábban említettük, hogy gyakorlatilag az EVF hiánya a legfájóbb pont, amit az E-P1 tulajainak el kell viselniük. És valóban, hiszen fantasztikus érzés a kis gépet szemünkhöz emelni, s mint egy "igazi" tükörreflexes fényképezőt használni. Tesztünk során magunkon is azt vettük észre, hogy az E-P2-t szinte kizárólag a keresővel használtuk, ráadásul a fotózások több mint felénél kihasználtuk az EVF dönthetőségét.

Az alkatrész úgy lett kialakítva, hogy bolondbiztos legyen csatlakoztatása: alján egy műanyag vezetősín található. Illesszük ezt a vakusaruba, majd egyszerűen toljuk előrefelé a keresőt, amíg csak lehet. Nem kell félni attól, hogy megsérülhet a vázon lévő aljzat - ferdén, vagy rosszul lehetetlen az EVF csatlakoztatása.

A kerek kialakítású lencsét elforgatva állítható be a látásunknak megfelelő dioptria érték. A kör alakú forma igen szerencsés, sokkal közelebb áll az emberi szem alakjához, mint a szögletes kereső. Nekünk az a véleményünk, hogy használata ez által is kellemesebb.

És hogy milyen a képe? Fantasztikus! Nincs ebben a kijelentésben semmi elfogultság - az Olympus VF-2 elektronikus keresőjének felbontása 1.44 millió képpont, s a Panasonic G1 keresőképénél érezhetően szebb, s jobb. A látott kép emlékeink szerint talán nem akkora, mint a G1-é, azonban 100%-os a keresőkép, s 1.15-szörös a nagyítása. Sajnos, kissé árnyalja a boldogságot, hogy sötétben igen zsizsikes lesz a képe, s manuális fókuszálásra ilyenkor ez sem jobb, mint a fényképezőgép nagy kijelzője.
Az LCD és az EVF között a keresőn látható kis gomb megnyomásával válthatunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!