Előszó, külvilág és ergonómia II.

Az Olympus E-P1 jobboldalán egy műanyag ajtó mögött lapul az USB és a HDMI csatlakozó, melynek segítségével a megfelelő csatolóval ellátott tévére, vagy monitorra rakható ki a fényképezőn rögzített képanyag.

A kompaktokkal való rokonságot idézi az (fémből készült) állványmenet pozíciója, amely a nagy érzékelő/kevés hely párosítása miatt nem az optikai középvonal alá került.
Nagy örömünkre a gyártó legalább ennél a készüléknél lemondott az elavult (lassú, kis kapacitás, viszonylag drága) xD memóriakártya erőltetéséről, és a sokkal jobb SDHC szabvány használata mellett döntött (titkon merjük remélni, hogy a jövőben majd a teljes palettáról is hanyagolják majd az xD-t).
Az E-P1 a BLS-1 típusú Li-Ion akkuval működik, amely egy töltéssel körülbelül 300-330 fénykép elkészítését teszi lehetővé. Ez a szám is a kompaktok világát idézi, s remélhetőleg a későbbiekben lehetőség nyílik majd nagyobb teljesítményű akkuk beszerzésére.

A váz felső részének kialakítása is ötletes, egyedi. A módválasztó tárcsa például nem szabadon, hanem beágyazva lett felszerelve. Működése egy álom, sokszázezres gépeknél sem látni ilyen minőségű kapcsolót.
Mivel nincs beépítet vaku, így a gyártó külső villanó csatlakoztatását tette lehetővé; FL-rendszerű, vagy a központi tüskét használó vakukat tehetünk a gépre.
A kis bekapcsoló mellett balra egy kék LED villan fel minden bekapcsoláskor. Ez jelzi a szenzortisztítási műveletet, melyet a fényképező automatikusan elvégez. A bekapcsoló gomb körüli körív zölden világít, ha a masina üzemkész állapotban van. Egyesek szerint ez egy fölösleges fogyasztó, hiszen az állandóan működő LCD úgyis tudatja a felhasználóval, ha a gép működő kész állapotban van. Az exponáló elhelyezése jó, próbáltunk belekötni, de nem tudtunk.

Az Olympus E-P1 kapható egymagában, és többféle párosításban. Ilyen például az E-P1 + 14-42 mm F3.5-5.6 ED páros, amely valószínűleg igen kedvelt lesz (további szettek: E-P1 + 17 mm F2.8 + optikai kereső, amely a vakupapucsba csúsztatható; "szuperszett", amely mindkét optikát tartalmazza). Mi a 14-42 optikát választottuk a kedvező (ekv. 28-84 mm) átfogás miatt.

Felépítés és méret szerint leginkább a "pancake", azaz palacsintaszerűen lapos obik illenek a fényképezőhöz, ezek ugyanis nem nagyon lógnak ki a váz síkjából. A 14-42 azonban érdekes felépítésű optika: ha nem használjuk, akkor - mint a csiga a házába - ez is visszabújik a tubusába. Kinyitni sima elforgatással lehet, összecsukni pedig az "unlock" feliratú retesz eltolásával és a zoomgyűrű egyidejű forgatásával.

Az optika hossza nem sokat változik a két végállás között. Mind 14, mind 42 milliméteren cca. négy centiméternyire lóg ki a frontlencse. Legrövidebb állapotát 25 mm-es gyújtótávolság mellett veszi fel, ilyenkor csak három cm a kilógása. Sajnos, a frontlencse fókuszálás közben forog, így búcsút inthetünk polárszűrők használatának.
Ez az objektív amúgy pillekönnyű, hiszen kizárólag műanyag alkotóelemekből készül. Ettől persze nem lesz rosszminőségű, azonban kíváncsiak vagyunk a tartósságára.

Rövidre fogva: Az Olympus E-P1 formavilága nagyon tetszetős, aki első látásra nem szeret bele, az majd - mint már említettük - első fogásra fog, hiszen a csinos külsőhöz nagyon jó minőségérzet társul. A felhasznált anyagok minőségére, illesztésére sehol nem lehet panasz. Méretét tekintve az ergonómiából is a legtöbbet hozta ki a gyártó; a kezelőszervek kézre esnek, a váz fogása biztos, és még kényelmesnek is mondható, hacsak nem óriási a kezünk.
A fórumokban általában két negatívumot szoktak felemlegetni: az egyik a beépített vaku, a másik a kereső hiánya. Előbbi a kompaktok világából érkezőket zavarhatja, utóbbi pedig az SLR gépekhez szokott közönségnek lehet kellemetlen. Igazából egyiket sem kell nélkülözni, hiszen külső eszközökkel pótolhatók. A gyártó direkt az E-P1-hez adta ki legújabb törpevakuját, az FL-14-et. Kereső ügyben pedig az a hír járja, hogy az összes ezután megjelenő fix gyújtótávú optika mellé vakupapucsba csúsztatható nézőkét fogunk kapni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!