Gyorskeresés
Szponzorunk
Olvasóink írták: fotós etikett
Ezerféle helyen, sokféle helyzetben, s számtalan emberrel együttműködve kell a fotósnak helytállnia.
Könnyűzenei fesztiválok, szabadtéri rendezvények
Ilyen rendezvényre a hivatalos fotósok jól látható helyen PRESS feliratú akkreditációs kártyát, esetleg FOTÓS feliratú mellényt viselve érkeznek, náluk általában komolyabb felszerelés van, ebből kifolyólag nem lesz nehéz felismerni őket. Valamely média képviselői tehát dolgozni jöttek. Azért látogatnak el egy ilyen eseményre, hogy képeikkel bemutassák a rendezvényt, a résztvevőket, illetve a fellépőket. Gyakorlatilag észrevétlenül kell dolgozniuk, anélkül, hogy bárkit zavarnának a szórakozásban, hiszen ne feledjük, az ilyen alkalmak fő célja az esetek döntő többségében a szórakoztatás. Mivel ezek nyilvános rendezvények, így ha valaki jegyet vásárol és ellátogat a helyszínre, az vállalja annak kockázatát, hogy esetleg szerepelni fog egy-egy fényképen. Természetesen lehet kérni a fotóstól, hogy töröljön egy adott képet, de itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a hozzáállásunktól is függ, hogy mi lesz a reakciója. Ha kedvesen megkérjük, egészen biztosan segíteni fog, lényegében ezért (is) küldték oda.

Érdemes szem előtt tartani, hogy a rendezvényfotósoknak kollégáikra is tekintettel kell lenniük. A szervezők kialakítanak egy sajtó sávot a színpad előtt, ahova csak a korábban már megemlített sajtós kártya felmutatásával lehet belépni. Innen könnyű jó képeket készíteni, hiszen közel van a színpadhoz és a közönséghez egyaránt, ám nehéz úgy mozogni, hogy közben senkit se zavarjunk.

Minden egyes mozdulatunk előtt nézzünk körül, hogy a környezetünkben éppen ki szeretne fényképezni, és várjuk, meg amíg int, hogy mehetünk. Nagyon bosszantó tud lenni az érzés, amikor valaki pont egy olyan képünkbe sétál bele, amelyik egyébként kiemelkedően jól sikerült volna. Érdemes még odafigyelni arra is, hogy ha a tömegről szeretnénk fényképet készíteni, ezt csakis úgy tegyük, hogy közben ne zavarjuk őket, ne takarjuk a zenekart, vagy a színpadot. Alkoholt fogyasztani mértékkel bár, de természetesen lehet, ha csak ezt kifejezetten meg nem tiltották nekünk, vagy nem kell a munka végeztével autóba ülnünk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?





