Hirdetés

OCZ Vertex 450 SSD: majdnem Vector

Az OCZ Vertex 450 SSD

A korábban szinte kizárólag memóriamodulokkal foglalkozó OCZ még 2009-ben indította útjára Vertex névre keresztelt SSD sorozatát; a családba tartozó meghajtókat a gyártó mind teljesítményben, mind árban a felsőkategóriába pozicionálta. Az SSD-piac rohamos növekedésével a vállalat tavaly év elején teljesen felhagyott a memóriák forgalmazásával, hogy összes erőforrását a NAND flash alapú meghajtókra koncentrálhassa. Nem sokkal később ezt megerősítendő egy újabb nagy lépésre szánta el magát az OCZ, amikor felvásárolta a dél-koreai, Barefoot vezérlőlapkáról elhíresült Indilinxet.

Az akvizícióval olyan értékes technológiákhoz jutottak hozzá, ami hosszútávon elengedhetetlen lehet az egyre ütőképesebb meghajtók fejlesztéséhez. Ezt követően a PLX Technology adattárolással foglalkozó fejlesztőrészlegét kebelezték be, majd nem sokkal később a SANRAD nevű társaság következett. Utóbbi vállalat a flash memórián alapuló gyorsítótárazásban, és a különféle virtualizációval kapcsolatos szoftverek és hardverek fejlesztésében jeleskedik.


[+]

A felvásárlások első, immáron teljesen házon belül készült vezérlője a Barefoot 3 lett, mely a tavaly ősszel megjelent első, csúcskategóriás Vector SSD-ben kapott helyet, mely a Vertex széria fölé sorakozott be. Eközben természetesen nem feledkezett meg erről a sorozatról sem a vállalat, így a közelmúltban be is futott a Vertex 450, mely felépítésében nagyon hasonlít a Vectorhoz.


[+]

A csomagolás és az abban található tartozékok (3,5 colos beépítőkeret, csavarok, matrica) szinte teljesen megegyeznek a legutóbbi két Vertex esetében látottakkal, bár az új modell mellé az Acronis True Image legújabb verziójának egy licence is jár. Nálunk most a 256 GB-os modell vendégeskedett, de a Vertex 450 elérhető lesz 128 és 512 gigabájtos verzióban is.


[+]

A meghajtó már első pillantásra is nagyon hasonlít a Vector esetében látottra, csak a matrica más. Mindez röviden annyit tesz, hogy maradt a konzervdoboz forma, a teljes egészében fém burkolat, és ezzel együtt a meglehetősen nagy súly is. Mérlegünkre helyezve 115 grammot mutatott a 450-es, mely nehezebb, mint két Samsung 840 PRO. Mindez nagyjából annyit jelent, hogy a súlyra érzékeny, elsősorban mobil gépekbe vásárlók számára nem feltétlenül a legjobb alternatíva a modell. A magasság továbbra is 7 milliméter, azaz a Vertex 450 is befér bármilyen jelenleg használatos 2,5"-os meghajtóhelyre.

A felső rész eltávolítása után elénk tárul a nyomtatott áramkör, melyen a vezérlőt körbefogják a NAND chipek. A fő egység hűtéséről egy méretre vágott, vastag hővezető anyag gondoskodik, ami a teljes fémházra teríti szét a meleget.


Indilinx IDX500M10-BC (Barefoot 3 "LE")

A vezérlő szerepét a Vector esetében már látott Barefoot 3 alacsonyabb órajellel (és ezzel együtt fogyasztással) rendelkező verziója látja el. A korábban megismert IDX500M00-BC 400 MHz-en ketyegett, de azt az OCZ (egyelőre) nem árulta el, hogy az IDX500M10-BC pontosan mennyivel megy ez alá.


[+]

A kontrollerben számunkra ismeretlen típusú ARM mag (vagy magok), valamint az gyártó Aragon kódnevű koprocesszora lapul. Ezek mellett található az ECC motor, a véletlenszám-generátor, valamint a NAND interfész. Maga a vezérlő most is 8 csatornás, és támogatja az AES 256 bites titkosítást, ami a Vertex 450 esetében már aktív is. A chip mellett összesen kettő, cache szerepét betöltő Micron DRAM egység található. A 2DM77-D9PFJ jelzésű DDR3 chipek darabonként 256 MB kapacitásúak, azaz akárcsak a Vector esetében, itt is összesen 512 MB gyorsítótárról beszélhetünk.

A Vectorhoz mérten a legnagyobb változás a NAND chipeket érinti, ugyanis a korábbi 25 nanométeres Intel-Micron MLC egységeket az újabb (és olcsóbb), 20 nanométeres modellekre cserélte az OCZ.


[+]

A publikus információk alapján az írási ciklusok száma nem változott, azaz maradt a korábbi 3000-es érték. A sebességet érintő értékek háza táján "csak" az olvasási késleltetés módosult, ami 75 µs-ról 100 µs-ra emelkedett.


[+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • OCZ

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés