Nyári hardverözön

  • (f)
  • (p)
Írta: rudi | 2010-07-10 11:20

Friss alaplapokkal, digitális tévétunerekkel, rengeteg notebookkal és egyéb érdekességgel szolgálunk piaci bemutatónkban.

Alaplapok és merevlemez USB 3.0-val


Hivatalos AcerShop

A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi partnereink listái alapján képeztük kiskereskedői haszon és 25% áfa hozzászámításával. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vásárolhatóak meg. A számítástechnikai termékekre a legtöbb esetben 2 év garancia vonatkozik, az eltérő garanciaidőket külön közöljük.

Eltekintve a tavalyi évtől, általánosan nem jellemző, hogy nyáron túlságosan pezsegne a hardveres élet. A gyártók ilyenkor elvonulnak feltöltődni a hagyományosan erős iskolakezdési szezonra, hogy aztán hosszú hajrát indítva felpörögjenek az év végi – karácsonyi – őrületre. Mivel egy hétig szünetelt rovatunk, sikerült tetemes mennyiségű érdekességet, újdonságot összelapátolnunk. Először is itt vannak az utóbbi időben futószalagon érkező AMD chipkészletes alaplapok, szám szerint három darab. Az Asus M4A88T-M és USB3 utótagú testvérmodellje majdnem teljesen egyformák. Nem nehéz kitalálni, hogy a különbség köztük az USB 3.0 vezérlőben rejlik. Mivel szépen lassan már szállingónak a legfrissebb szabványt támogató adattárak, érdemes lehet megfontolni a fejlettebb modell választását. Jó hír, hogy a felár csupán kétezer forint. Az alapverzió 25 000, az USB 3.0-s 27 000 forintba kerül.

Adatlapjukról – már ha éppen nem rakoncátlankodik az Asus honlapja – azt olvashatjuk le, hogy microATX méretűek, és a legújabb, 800-as széria kisebbik grafikus maggal ellátott északi hídját, a 880G-t, illetve az egyszerűbb, SB710 déli hidat használják, így az USB mellett a SATA is csak 3-as. Kár, hogy a hat aljzatból egyet sem vezettek ki (eSATA formájában) a hátlapra. Ott hat USB és három monitorkimenet (D-Sub, DVI, HDMI), hat analóg és egy digitális hang, továbbá egy Ethernet csatlakozó található.

Mindig is szerettük a Gigabyte UD3 utótagú alaplapjait. Ezek a modellek rendszerint tartalmaztak minden lényeges funkciót, de árukat nem emelték olyan fölöslegességek, amelyekkel a legfelső kategóriában próbálnak vásárlót szerezni maguknak a gyártók. Az AMD friss chipkészleteivel szerelt Gigabyte alaplapok közül a 870A-UD3-at érdemes kiemelni. Ennek a teljes ATX méretű deszkának a szíve a grafikus mag nélküli AMD 870 északi híd, aminek a modern, SATA 6 Gbps-ot támogató SB850 déli híd a párja. A kék-fehérbe öltöztetett alaplapon az AM3 processzorfoglalat és a négy DDR3 memóriaaljzat mellett két hosszú PCI Express csatolót találunk, melyekben a megfelelő Radeonok 16-4 sávelosztásban CrossFire-ben működhetnek. Igaz, monitorkimenet nincs a hátsó panelen, az mégis jó zsúfolt. Található rajta nyolc 2.0-s és két 3.0 USB, kicsi és nagy FireWire, kétféle digitális és hat analóg hang, illetve Ethernet és egy PS/2 csatlakozó. Természetesen a tuningos funkciók listája is bősége, az áramellátásról pedig 8+2 fázisú, szilárdelektrolitos kondenzátorokat használó elektronika gondoskodik. A Gigabyte 870A-UD3 vételára – az Asus alaplapjaihoz hasonlóan három év garanciával – megközelítőleg 30 000 forint.

Ha már szóba került az USB 3.0, meg kell említenünk, hogy újabb, gyors USB szabványt támogató külső merevlemez érkezett a hazai piacra. A Silicon Power Armor A80-ról van szó, melyet külsőre csak kék színe különböztet meg a fekete vagy vörös A70-től. Hozzá hasonlóan bírja a 122 centiméteres eséseket, és fél óráig kibírja egy méter mély vízbe merítve. Örvendetes, hogy az alaplapokhoz hasonlóan a gyors csatoló felára itt is csak egy-kétezer forint. A 320 GB-os Silicon Power Armor A80 vételára 19 000 Ft, az 500 gigabájtosért 23 500 forintot, a legnagyobb, 640 gigabájtosért 29 000 forintot kell fizetni.

Multimédia

Új telephelyre költözik partnerünk, a különböző médialejátszókra szakosodott Infopatika Kft. A művelet július 12-16. között zajlik, ekkor zárva tartanak. Az új helyen, a Szugló utca 9-15. szám alatt július 19-től fogadják a vásárlókat nagyobb bemutató- és előadótérrel, ráadásul könnyebben megközelíthető helyen (nem messze a Hungária körút és a Thököly út kereszteződésétől). Emellett bővül a szerviz és a raktár kapacitása. Új terméket is köszönthetünk az Infopatika Kft. repertoárjában, mégpedig az Alcor CAM Conax kártyaolvasót. Segítségével CI foglalattal rendelkező tévékbe és set-top-boxokba helyezhetünk kódolt digitális adók vételét segítő chipkártyát. Az olvasó vételára egy év garanciával 11 900 forint.

Ilyen kártyaolvasóra nem lesz szükségünk az Alcor HD-1800 digitális, DVB-T vevővel. Annak ugyanis saját kártyaolvasója van. Ráadásul nem csak ennyit tud, hanem sokkal többet. Az MPEG-4 kódolású adást is kezeli, sőt nem csak nézni, hanem akár előre programozottan rögzíteni is lehet vele, valamint tud time-shiftinget. Emellett lejátssza még a JPG és BMP képeket, illetve MP3 és OGG zenéket az USB-n keresztül kapcsolódó adattárról. Menürendszere magyar, és még pár játékot is tettek bele (Tetris, Othelo, Sudoku). Csatlakozóból egy HDMI, két SCART, digitális (koaxiális) hangkimenet és firmware-frissítéshez soros port került rá. Az Alcor HD-1800 vételára 23 900 forint.

Célszerű a digitális tévévevő képét egy jó minőségű, és lehetőleg nagy kijelzőre küldeni. Az Acer új monitora, a GD245HQ ilyen. Tetszetős, vörös lábai és nyaka egy 24 hüvelykes, TN+film technológiás LCD panelt tart, melynek válaszideje 2 ms, maximális fényereje 300 cd/m², dinamikus kontrasztaránya 80 000:1. Még ennél is érdekesebb, hogy 1920x1080 képpontját 120 Hz-es frekvenciával tudja frissíteni, így támogatja az NVIDIA 3D-s megjelenítési rendszerét. Sajnos ez a funkció csak a DVI-D bemeneten keresztül élvezhető. Analóg D-Subból és átalakítóval elérhető HDMI-ről be kell érnünk 75 Hz-cel. Az Acer GD245HQ vételára két év garanciával 99 875 forint.

A kényelmes – fotelből – tévézés egyik fontos kelléke a távirányító. Az sem baj, ha nem kell külön-külön távkapcsolót keresgélni a televízióhoz, DVD-lejátszóhoz, számítógéphez, videóhoz, hifihez. Meg aztán az ember fiának/lányának csak két keze van, és ha egyikben kedvenc hideg/meleg italát tartja, akkor már csak egy eszközt tud egyszerre vezérelni. Vagy mégsem? A Logitech Harmony sorozatában olyan univerzális karmesteri pálcákat kínál, melyekkel egyszerre több eszközt irányíthatunk. Ezek a készülékek rendszerint nagyon drágák szoktak lenni, de az új i300 nagyjából 9000 forintos ára sokak ingerküszöbén belül lehet. Ők egy olyan, interneten keresztül programozható távirányítót kapnak, ami egyszerre négyféle eszközt tud kezelni, és több mint ötezer gyártó termékével – akár konzolokkal, világítási és légkondicionáló rendszerekkel is – kompatibilis.

Érdekes apróságok

Egy vicces, USB-s kiegészítő mindig mosolyt csal a felhasználók arcára, ajándéknak sem utolsó. Ilyen például a hazai piacon egyelőre ismeretlen, olasz Kraun Baby Zoo egérsorozata. Az ügyes kis kétgombos, 800 dpi-s egérke katicabogaras, méhecskés és hernyócskás festéssel kapható, nem is olyan vészes, 3000 forint alatti (egy év garanciával) vételáron. Ügyes kis útravaló a Kraun 24H Kangaroo Mouse. A vezeték nélküli aprósághoz kapunk egy felcsévélhető USB kábelt, amely két AAA formátumú akkumulátorának töltésére szolgál. Ahogy a mobil egereknél illik, szállítás közben a Kangaroo is lenyeli USB-s adó-vevőjét. Vételára egy év garanciával 4500 forint.

A nevéből a Cooling szót nemrég elhagyó Arctic ventilátoraival és hűtőivel alapozta meg hírnevét. Őket idézi az Arctic Breeze asztali ventilátor. Az USB-ről hajtott lapátkerék akár hatékony is lehet, hiszen 92 mm átmérőjű, fordulatszáma pedig percenként 1200 vagy akár 2000 is lehet. Vételára egy év garanciával 2900 forint.

Két új sorozattal lepte meg híveit a különböző táskákkal és tokokkal foglalkozó Golla. A finn tervezők ezúttal fekete notebookmappákat és farmeranyagból készült, különböző méretű táskákat kínálnak. Az előbbiek között találtunk kicsit, netbookokhoz valót 260 x 190 x 30 mm-es belső mérettel, illetve nagyobbakat, melyeket az Apple laptopjaihoz szabtak. Kétféle 13 hüvelykes létezik, egyik a MacBook Air, másik a sima MacBook dimenzióihoz igazítva, és természetesen van 15 hüvelykes is a nagyobb modellekhez. A háromféle méret vételára 6590, 7890, illetve 8290 forint.

Nagyon tetszetősek, és kiváló minőségű darabok a Golla új, Denim sorozatába tartozó válltáskái. A legkisebb Electort 11,6 hüvelykes gépekhez, vagyis a nagyobb netbookokhoz szabták, belső mérete 292 x 206 x 30 mm, szóval akár a 12 hüvelykes szubnotebookok is beleférnek. Eggyel nagyobb társa, a 13 hüvelykes Deniman már 330 x 230 x 25 mm-es notebookos zsebbel rendelkezik, ami előtt van még egy, a tartozékoknak való kisebb rekesz.


Golla Elector és Deniman

Hasonló formájú a 16 hüvelykes Denimizer, melyben 380 x 250 x 35 mm-es rekesz várja a mobil gépeket. Ugyanekkora notebookos részt, de több zsebet kapott a Denimir. A farmeres anyagú, divatos Golla táskák árai méret szerinti sorrendben 14 990, 16 990, 17 990 és 19 990 forint.


Golla Denimizer és Denimir

Notebookok

Legfrissebb, Danube platformjával az AMD-nek sikerült egészen közel kerülnie az Intel Core i processzorokkal szerelt laptopjaihoz. Ráadásul a grafikus maggal egybetokozott Arrandale lapkák már több mint fél éve a piacon vannak, szóval kétszeresen is aktuális némi ráncfelvarrás. Ezt – szokás szerint – a processzorok órajelének emelésével hajtották végre. A paletta alja, vagyis az i3-300M és i5-400M sorozat volt a legkedveltebb, szóval nem csoda, hogy itt mutatkoztak be az új jövevények. A Core i3-370M és a i5-450M is 2,40 GHz-es alapórajellel bír, ami egy 133 MHz-es lépéssel magasabb a korábbi i3-350M és i5-430M frekvenciájánál. Továbbá a Core i5-450M – a Turbo Boost technológiának köszönhetően –, amikor nincs az összes processzormag terhelve, akár 2,66 GHz-es is járhat.

Az új processzorok már több gyártó hazai kínálatában is elérhetőek, például az Asus a K42 sorozatában. Úgy tűnik, a tajvani gyártó elhagyta azt a babonát, mely szerint a négyes szám szerencsétlen. Eddig ugyanis 14 hüvelykes sorozatát 8-as számmal kódolta. Most viszont a K42 megjelölést használja új tizennégyesénél. Igaz, hogy az Asus K sorozata a belépőszintet képviseli, de a JV utótagúakat egészen komoly grafikus képességekkel ruházták fel. Egy NVIDIA GeForce GT 335M videokártya hajtja meg az 1366x768 képpontos kijelzőt. Csalóka ez a név, hiszen csak egy ötös különbözteti meg az általunk is kipróbált GT 330M-től, miközben a 335M lényegesen jobb nála. Ugyanis nem csak 48, hanem 72 számolóegysége van, szóval akár a Radeon HD 5850-et is megközelítheti teljesítménye. Visszatérve az Asus K42 sorozatához a Core i3-370M processzorral, 3 GB memóriával, GeForce GT 335M-mel, 320 GB-os merevlemezzel, HDMI kimenettel, n-es Wi-Fi adapterrel felszerelt, de Bluetooth modul és operációs rendszer nélküli változat 224 000 forintba kerül. Aki Core i5-450M processzort, 4 GB memóriát, 500 GB-os winchestert és Bluetooth modult szeretne, annak már 255 000 forintot kell fizetnie.

Még egy új, Core i3 processzor mutatkozott be Asus notebookban. Az UL20Ft a grafikus maggal együtt is alacsony, csak 18 wattot fogyasztó Core i3-330UM központi egységet kapta. Úgy érték el ezt a kis számot, hogy a CPU órajelét 1,20 GHz-re csökkentették, a mellé tokozott grafikus mag pedig legfeljebb 500 MHz-en jár. Az IGP órajelét 166 MHz-re tudja csökkenteni, míg a Core i3 processzorokban 500/667, az i5 processzorokban 500/786 megahertzen ketyeg az IGP. A visszafogott Core i3 minden bizonnyal nem változtatja majd kazánná az Asus UL20Ft tizenkét hüvelykes, fémtetejű házát, a mellékelt, méretes akkumulátor pedig hosszú üzemidőt biztosít. Az 1,20 GHz-es Core i3-330UM processzorral, 4 GB memóriával, processzor mellé tokozott grafikus maggal, 640 GB-os merevlemezzel, HDMI kimenettel, n-es Wi-Fi és Bluetooth adapterrel szerelt masina előtelepített Windows 7 Home Premium operációs rendszerrel közel 310 000 forintot kóstál. Egyelőre csak ezüst színben kapható.

Hasonló áron kínálja egyik ezüstös újdonságát az Acer. Persze az Ethos formatervű Aspire 5943G teljesen más jellegű masina, mint az Asus UL20. Először is 15,6 hüvelykes, másodszor pedig nagyon tetszetős. Találkoztunk már vele élőben, és inkább hittük Sony vagy Dell modellnek, mint Acernek. Külseje mellett belső képességei is nagyszerűek: új Core i5-450M processzort, 4 GB memóriát és 640 GB-os merevlemezt kapott. Kijelzőjére – mely 1366x768 pixeles – Mobility Radeon HD 5650 varázsolja a képet, aminek korrekt 3D-s teljesítményéhez volt már szerencsénk egy Acer gépben. A felszerelést n-es Wi-Fi és Bluetooth modul, HDMI és eSATA kimenet, ujjlenyomat-olvasó, 71 wattórás akkumulátor és Windows 7 Home Premium operációs rendszer teszi teljessé. A fenti konfiguráció vételára egy év garanciával 310 000 forint.

Aki még komolyabb hardvert szeretne, annak sem kell más modell után néznie. Az Aspire 5943G ugyanis kapható virtuálisan nyolcmagos, 1,60 GHz-es Core i7-720QM processzorral, 6 GB memóriával, Mobility Radeon HD 5850 grafikus kártyával. Ezekkel a nagyteljesítményű komponensekkel már 370 500 forintra emelkedik a vételár. Egy ilyen drága notebooknál szerintünk nagyon ajánlott az egyéves garancia bővítése. További egy évet 18 360 forintért, kettőt 24 990 forintért, vagy kiemelt szervizeléssel és véletlen sérülésekre is vonatkozóan 32 490 forintért vásárolhatunk. Minden esetben kapunk egy ajándék táskát és egeret is.

rudi