Gyorskeresés
NVISION 08 összefoglaló
Beszámoló az NVIDIA vizuális számítástechnikára összpontosító konferenciájáról.
Hirdetés
San Jose
Közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban ért véget az NVISION 08 vizuális számítástechnikai konferencia. Az NVIDIA mert nagy lenni, belevágott egy olyan rendezvény megszervezésébe, amelyről maguk sem gondolták, hogy ilyen nagy, sokrétű és jövőbe mutató lesz. Összesen majd százezer ember vett részt a háromnapos seregszemlén: játékosok (profik és amatőrök), fejlesztők szinte minden iparágból, programozók, mérnökök, kutatók, művészek és nem utolsósorban hétköznapi érdeklődők. Az esemény idejére zöldbe öltözött San Jose, mert hol máshol, mint a Szilícium-völgyben, a számítástechnika bölcsőjében lehet egy ilyen eseményt megtartani, ott, ahol a házigazdák és a mostani kiállítók, előadók is kezdték valamikor.
Kissé viszontagságos utazással, de én is kilátogattam a rendezvényre. Első amerikai utamat San Jose megismerésével kezdtem. Érdekesek voltak a kontrasztok: az ötcsillagos hoteltornyoktól egy utcányira már emberi léptékű a város, még eggyel távolabb pedig ismét más világ látszik falfirkákkal, távol-keleti szupermarkettel (ahol minden kínaiul is ki van írva), s dolgait bevásárlókocsiban tologató hajléktalannal.
San Joséról tudni kell, hogy Los Angeles és San Diego után Kalifornia harmadik legnagyobb városa. Meglepődtem, amikor kiderült, hogy ezt a helyezést picivel egymillió alatti lakossal tartja. Spanyolok alapították 1777-ben, 1850-ban Kalifornia első fővárosa lett, de virágkorát értelemszerűen a számítástechnika hajnalán, 1960 és 1990 között élte, lakosok számában ekkor előzte le San Franciscót.
San Jose drága hely. Az öbölvidék – Bay Area, ahogy itt hívják – az IT iparág miatt New York után az USA második legdrágább környéke. A konferenciát a helyi kiállítási területen és a környező hotelekben tartották. A legérdekesebb 3D előadások és a nyitó-, valamint záróesemény a művészeti központban folyt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Előzmények
Röpinterjú Chris Malachowskyval, az NVIDIA társalapítójával
Támogathatják az SLI-t az Intel X58 chipsetes lapok
GeForce 9400 GT: biztos alapok új címkével
NVISION 08 - a számítástechnika 3D-ben
-
Radeon HD 4870 a GTX-ek ellen
Tesztpadon az AMD és az NVIDIA aktuális húzókártyái, főszerepben a Radeon HD 4870-nel.
-
GT200, RV770 - felbolydul a VGA-piac
Részletesen bemutatjuk az AMD új grafikus chipjét és a rá épülő Radeon HD 4850 kártyát, illetve teszteljük az NVIDIA GeForce GTX 260-at és 280-at.
-
SLI a CrossFireX ellen
Kettő, három és négy grafikus processzorból álló konfigurációk hasznavehetőségét és teljesítményét vetettük össze.
Nyilatkozatháború az Intel és az NVIDIA között
-
GeForce 9800 - áprilisi tréfa
Az NVIDIA két újdonsága került a boncasztalra: a dupla GPU-s GeForce 9800 GX2 és a ma bejelentett 9800 GTX.
A számítógépes grafika jövője az NVIDIA szerint
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?























