Gyorskeresés
GT200: az 1,4 milliárd tranzisztoros GPU
Bemutatjuk az új NVIDIA GeForce-generáció alapját képező GT200 grafikus chip felépítését, újításait.
Hirdetés
Mire számíthatunk?
Összefoglalva a látottakat, nem ért minket meglepetés. Az NVIDIA azt az utat folytatja, amit másfél évvel ezelőtt elkezdett, a G80 továbbfejlesztett változatával indul harcba az AMD következő generációs, a pletykák szerint RV770-nek keresztelt GPU-jával szemben. Hogy az iszonyatos mennyiségű tranzisztor mire lesz elég, egyelőre nem tudjuk, a G80 sebességének megduplázására van némi esély figyelembe véve a felsorolt fejlesztéseket, de mint általában, úgy most is játékfüggő lesz az elvárható teljesítmény. Az AMD már évek óta afelé hajlik, hogy a textúrázást háttérbe szorítja a számolás (shader), ám ez idáig nem valósult meg – legalábbis nem olyan mértékben, ahogy azt az AMD várta. Egyebek mellett ennek tulajdonítható, hogy GPU-i máig nem képesek befogni a rivális NVIDIA chipjeinek előnyét. Mindkét cég keze benne van a dologban. Az AMD (illetve az ATI) túl korán, túlságosan előre fejlesztett, márpedig ez így ebben a formában nem működik, amikor a videokártyák piacán a konkurencia szava a döntő. A versenytárs pedig nem arra készült fel, amit az AMD minél hamarabb látni szeretett volna... Most talán megváltozik a trend, ugyanis a GT200-ban az ALU:TEX arány, azaz a számolók és textúrázók aránya még inkább az ALU-k felé tolódott el, az NVIDIA mindezt megtoldotta számos optimalizációval, melyek a geometriai shader teljesítményt javítják, így lényegében, ha kimondatlanul is, de zöld utat adott a játékfejlesztőknek ebbe az irányba. Már csak az a kérdés, hogy erről mit gondolnak majd a G80/G92-re épülő videokártyák tulajdonosai?
Összehasonlító táblázatunkban összefoglaltuk a már ismert paramétereket, melyek, mint láttuk, nem mondanak el mindent, de nagy vonalakban azért látható, hogy mi várható a chiptől.
| GPU kódneve | GT200 | G80 | G92 | RV670 |
| Gyártástechnológia | 65 nm (TSMC) | 90 nm (TSMC) | 65 nm (TSMC) | 55 nm (TSMC) |
| Tranzisztorok száma | 1,4 milliárd | 681 millió | 734 millió | 666 millió |
| Méret | 576 mm2 (Wolfdale = 107 mm2) | 480 mm2 | 328 mm2 | 210 mm2 |
| Vertex shader egységek száma | 240 darab skalár stream processzor | 128 darab skalár stream processzor | 128 darab skalár stream processzor | 64 komplex és 256 egyszerű skalár stream processzor |
| Pixelfutószalagok száma | ||||
| Pixel shaderek száma | ||||
| Textúrázók száma | 80 textúracímző, 80 textúraszűrő | 32 textúracímző, 64 textúraszűrő | 64 textúracímző, 64 textúraszűrő | 32 textúracímző, 16 textúraszűrő |
| ROP egységek száma | 8 blokk (32) | 6 blokk (24) | 4 blokk (16) | 16 |
| Támogatott PS- és VS-verzió | 4.0 / 4.0 | 4.0 / 4.0 | 4.0 / 4.0 | 4.1 / 4.1 |
| Memóriavezérlő | 512 bites crossbar | 384 bites crossbar | 256 bites crossbar | 256 bites ring bus |
| Memória típusa | GDDR3 | GDDR3 | GDDR3 | GDDR3 |
| Memória mennyisége | 1024 MB | 768 MB | 512 MB | 512 MB |
| HD videogyorsítás | PureVideo HD (VP2) | PureVideo HD (VP1) | PureVideo HD (VP2) | Avivo HD |
fLeSs
Azóta történt
Computex 2009: rekordot döntött az NVIDIA és a SuperMicro
-
AMD csúcskártya: HD 4870 X2
Megmértük, mire képes az AMD jelenleg legerősebb, két RV770-es chippel szerelt videokártyája.
-
Régi-új GeForce-ok
Két GeForce 9800-zal ismerkedünk meg, melyek nem sokat változtak elődeikhez képest.
-
Radeon HD 4870 a GTX-ek ellen
Tesztpadon az AMD és az NVIDIA aktuális húzókártyái, főszerepben a Radeon HD 4870-nel.
-
GT200, RV770 - felbolydul a VGA-piac
Részletesen bemutatjuk az AMD új grafikus chipjét és a rá épülő Radeon HD 4850 kártyát, illetve teszteljük az NVIDIA GeForce GTX 260-at és 280-at.
Előzmények
-
SLI a CrossFireX ellen
Kettő, három és négy grafikus processzorból álló konfigurációk hasznavehetőségét és teljesítményét vetettük össze.
-
GeForce 9800 - áprilisi tréfa
Az NVIDIA két újdonsága került a boncasztalra: a dupla GPU-s GeForce 9800 GX2 és a ma bejelentett 9800 GTX.
-
De tényleg: 9600 GT vagy HD 3870?
A korábbinál is alaposabban jártunk utána, hogy a két slágerkártya közül melyik bizonyul jobb vételnek.
-
A kétszívű király: Radeon HD 3870 X2
Az AMD a csúcskategóriában hódít két RV670-es grafikus chip egy kártyára ültetésével.
-
GeForce 8800 GTS 512 MB - GTX-verő?
Megnéztük, mit tud a teljes értékű G92-es grafikus processzorral szerelt új nagy GeForce.
-
Pástra lépnek a HD 3800-as Radeonok
Az AMD várva várt középkategóriás újoncait, az RV670-alapú Radeon HD 3870-et és HD 3850-et teszteltük vetélytársaik körében.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





