Külső, ergonómia

Aki olvasta a Nikon első projektoros gépéről, a Coolpix S1000pj-ről írt cikkünket, az azonnal látja, hogy itt egy teljesen új masinát adott kezünkbe a gyártó. Sok minden változott, így szerencsére nem csak a külső, de a gép lelke is. Hogy miket hoztak ezek a módosítások, az hamarosan kiderül.

Külsőleg szerintünk az előd jobb, strapabíróbb felépítésű volt; az újonc nem olyan masszív, nem követi mereven a négyszögletes formákat, mint az S1000pj, ahol mind az optika, mind a kivetítő ablaka téglalap alakú volt. Maradt sajnos az „objektív” előnytelen elhelyezése, így ennél a fényképezőnél is elég gyakran lesz majd ujjunk a fény útjában (persze a gép felépítése miatt nem szabad túl szigorúnak lenni, hiszen a hely korlátozott, valahogy el kell helyezni a kivetítőt és az optikát az előlapon).

Az előlapon a projektor fölé került a vaku, mellé pedig a fényérzékelő. A lencserendszer nyílása a frontlemez jobb felső sarkát tarkítja. Emellett a váz széle felé az AF segédfény található, melynek fehér, kellően erős fénye van.

A készülék hátoldala komoly változásokon ment keresztül. Míg a régi masina nyomógombokkal ellátott kezelőfelülettel rendelkezett, úgy az S1100pj immár érintőképernyőn keresztül vezérelhető. Érthetetlen, hogy miért kell az okostelefonoknál használt felületet a fényképezőkre is ráerőltetni, ráadásul úgy, hogy nem csak egy-két funkcióhoz használatos a képernyő (például fókuszmező mozgatása, fókuszpont kiválasztása, ami valóban gyorsabb a képernyőn matatva), hanem mindent ezen keresztül kell kezelni. A rezisztív felületű LCD-vel nem mindig leányálom a készülék kezelése. Egyrészt lassan reagál a kijelző, másrészt határozottan kell nyomkodni a virtuális gombok európai kéznek amúgy is igen apró felületeit, hogy a kívánt funkciót elindítsuk. A filmfelvétel és a képlejátszás dedikált gombokat kaptak (szerencsére), azonban az már kevésbé érthető, hogy az üzemmód választáshoz miért nem volt jó az érintőfelület.

A Nikon Coolpix S1100pj egyedüli csatlakozója egy micro USB, amely egyben látja el az adatátvitel és az A/V kimenet szerepét. A gumifedél dicséretet érdemel, kellően jól zár, így por, folyadék és más szennyező anyag nehezen vagy egyáltalán nem kerülhet az aljzatba.

A műanyag állványmenet és a filigrán retesszel ellátott akku/memóriakártya páros fedőlapja között érdekes kis mütyürre lettünk figyelmesek. Ennek az a szerepe, hogy pár fokban hátrafelé megdönthessük a gépet, így kényelmesebb vele a vetítés.

Legfelül jobbról balra haladva a következő kezelőszervekkel találkozunk: kioldó és az azt övező zoomgyűrű, bekapcsológomb, végül a projektor kombinált vezérlője. Ez utóbbi egy nyomógombból (ezzel indítható a vetítés) és egy fókuszgyűrűből áll, melynek segítségével a kivetített kép élessége állítható.

A Nikon Coolpix S1100pj külsőre nem kelt olyan masszív benyomást, mint elődje, de formavilága valamivel „vidámabb”, hiszen nem követi minden eleme az unalmas négyszögsablont. A masina fő vezérlőegysége az érintőképernyő, amely jóval lassabb (és nem ritkán bosszúsabb) kezelhetőséget eredményez, mintha dedikált nyomógombok lennének a gépen. Az optika itt is elég rossz helyen van, könnyen belelóghat ujjunk, ha két kézzel fogjuk a fényképezőt, de nincs mit tenni, a hely kevés, és valahova el kellett helyezni a projektor ablakát is. Összességében visszalépésnek érezzük az újonc kezelhetőségét és felépítési minőségét az előző modellhez képest.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!