Gyorskeresés
Szponzorunk
Netgear NeoTV 550 és NeoTV 350
Kipróbáltunk két, egymásra csak külsejében hasonlító Netgear médialejátszót.
Külsőre
A Netgear NeoTV családjába tartozó médialejátszók közül kettő is nálunk landolt: az egymásra egyébként eléggé hasonlító NeoTV 350 (NTV350) és a NeoTV 550 (NTV550) típusjelzésű termékeket vizsgáltuk meg közelebbről.
Le sem tagadhatnák, hogy ugyanazon tervezőasztalon születtek meg, hiszen kialakításuk, formaviláguk szinte teljesen megegyezik. Egyedül a méretben, illetve a csatlakozók eloszlásánál figyelhető meg némi különbség. Mint ahogyan az a fotókon látszik, egészen jól néznek ki. A különféle furfangos megoldások, így például az alul végigfutó bemélyedés, a domború tető vagy a lekerekített élek eredményeként nem egy egyszerű téglatestet fogdos az ember. Bár azért az is igaz, hogy a dizájnnak egy ilyen jellegű termék esetében nem jut akkora szerep.
Minden lehetséges helyre szellőzőnyílásokat vágtak, aminek hála nem forrósodik fel a mattfekete műanyag készülékház működés közben. Passzív hűtésű eszközökről van szó, amelyek állítva és fektetve is használhatóak.
Süt a két dobozról, hogy a funkcionalitás kapta az első számú prioritást, amit a frontfelület kialakítása is alátámaszt. Teljesen puritán, sehol semmi csicsa, csak egy bekapcsológomb, egy apró kontrollámpa, egy USB port, és egy kártyaolvasó található itt.
Az NTV550 hátuljára került még egy USB, HDMI, Ethernet csatlakozó, sztereo analóg és digitális audió (SPDIF), valamint komponens és AV kimenet, illetve egy eSATA port. Az NTV350-nél a hátsó felületen kapott helyet a kapcsológomb, az AV és komponens kimenet, az SPDIF csatlakozó, az Ethernet csatlakozó, a HDMI, valamint egy USB port.
A súlyuk egyáltalán nem vészes, de az akár zsebre is vágható NTV350 ilyen szempontból jobban bejöhet azoknak, akik sokat hurcolásznák ide-oda médialejátszójukat. A stabil kartondobozba a készülékek mellé került egy távirányító, a táp, két mikroceruza (AAA) elem, egy komponens és egy LAN kábel. Sajnos a HDMI kábel láthatóan kimaradt a szórásból, pedig talán nem került volna olyan sokba egy olyat is csomagolni melléjük.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Netgear Powerline új sebességfokozatban
Nálunk jártak a gyártó legújabb, leggyorsabb, elektromos hálózaton adatot továbító termékei.
-
Netgear hálózati apróságok
Egyszerű routert, Wi-Fi hatótávolság növelőt és érdekes hálózati adaptereket mutatunk be a gyártó kínálatából.
Előzmények
-
Egy új név: Egreat médialejátszók
Hármat próbáltunk ki a gyártó számos multimédiás dobozkája közül.
-
Netgear: N-es Wi-Fi több szinten
A Netgear hálózati eszközeivel vizsgáltuk a vezeték nélküli átvitel lehetőségeit.
-
Kipróbáltuk: Asus O!Play Mini
Nálunk járt az Asus médialejátszóinak legkisebbike, legfrissebbike.
-
Netgear NAS: több mint hálózati háttértár
Nálunk járt a Netgear két otthoni felhasználásra szánt, hálózati RAID doboza.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Házimozi témák
Plazma TV - hozzászólás előtt olvasd el az #1. hozzászólást!
Házimozi erősítő és minden, ami hozzá csatlakoztatható - hozzászólás előtt olvasd el a #1 hsz-t!
[Re:] UPC Mediacard villámteszt: digitális HD adások médiabox nélkül
[Re:] Új termékkategória a Maxelltől: érkezik a tévétalp alá szánt hangsugárzó











