Gyorskeresés
Nagyteljesítményű CPU-hűtők - 1/2
Kétrészes sorozatunkban több mint egytucatnyi nagyteljesítményű és érdekes processzorhűtőt állítottunk egymás mellé.
Hirdetés
Asus Silent Square és Silent Square Pro – II.
Különbözött a két Silent Square kiszerelése is. A simához nem kaptunk AMD Socket AM2-es szerelőkészletet, de ez valószínűleg azért volt, mert a tesztpéldány egyenesen az Asustól érkezett bemutatódarab volt – talán a megfelelő vasak kimaradtak valahol. Ha pedig nem, akkor is valószínű, hogy az Asus ezeket is pótolja majd, hiszen így több vásárlót foghat meg.
Lényeges különbség, hogy a Pro változathoz egy előlapi, 3,5 colos helyre szerelhető szabályzó is jár, mely egy kis LCD kijelzőn az aktuális fordulatszámot is mutatja.
Az Asus mérnökei nagyon ügyes rögzítőrendszert agyaltak ki. A processzorfoglalat köré először egy segédkeretet kell szerelni, majd erre kapaszkodik rá a borda és ventilátor együttese. Rögzítésükről egy könnyen járó, de megfelelően stabil és erős pánt gondoskodik. A szerkezet nagy előnye, hogy szinte bármilyen hűtéssel kompatibilis lehet, melynek alapzata és abból felnyúló hőcsövei vannak. Erre látunk majd példát a hűtőteszt második részében.
A bordába rejtett ventilátor nagy előnye, hogy nem szeleteli be a véletlenül útjába kerülő vezetékeket, esetleg a felhasználó kezét. A 92 mm-es szélesség nem vészes, így az Asus hűtők vállban kényelmesen elférnek még azokban a házakban is, ahol a tápegység és az alaplap között merevítő fut keresztbe.
A magasra nyúló heat-pipe-ok az északi híd fölé emelik a bordát, nem kell összeütközéstől tartani.

A segédkeretnek van egy hátulütője. Mivel sok furatával meglehetősen kiterjedt darab, a processzorfoglalat körüli FET-eket kitakarja a légáramlatból. A felfutó hőcsövek gondot jelenthetnek az extra FET-hűtők számára is.
Főbb paraméterek:
| Termék megnevezése | Asus Silent Square | Asus Silent Square Pro |
| Felszerelhető | Socket 478/754/939/940, LGA775 | Socket 478/754/939/940/AM2 LGA775 |
| Méret | 140 x 115 x 140 mm | 120 x 105 x 158 mm |
| Anyag | alumínium, réz alappal és öt hőcsővel | |
| Tömeg | 656 g | 745 g |
| Ventilátor mérete | 92 x 92 x 25 mm | 92 x 92 x 25 mm |
| Ventilátor fordulatszáma | 1800 rpm – PWM szabályozás | 2500 rpm – szabályozó mellékelve |
| Csapágyazás | sikló | sikló |
| Gyártó weboldala | www.asus.com | |
| Termék weboldala | Silent Square | Silent Square Pro |
| Forgalmazó | GO-RUN Kft. | |
| Bruttó fogyasztói ár | 9 500 Ft | 11 500 Ft |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Öt és fél CPU-hűtő a quadon
Semmit sem vágtunk félbe, csak öt komoly processzorhűtő mellett kipróbáltuk az Intel referenciamegoldását is.
-
Fél tucat erős processzorhűtő
Mire jut hat komoly hűtő egy extrém négymagos processzor hátán?
-
Nagyteljesítményű CPU-hűtők - 2/2
Tesztünk második részében a legnagyobb léghűtők, valamint két új érdekesség szerepel.
Előzmények
-
Titan Amanda TEC hűtők
A Titan sajátos hűtési megoldását, azaz Peltier-elemmel szerelt processzorhűtőit teszteltünk.
Jön az újabb Fourier hűtő
Kész a párbajra a Csöndes Lovag
Meghízott a Zalman csúcskategóriás CPU-hűtője
Új Asus CPU-hűtő játékosoknak
Új CPU-hűtővel jelentkezik a Noctua
-
Scythe - a zajnak kaszáltak
A kiváló hűtési megoldásairól ismert japán gyártó termékeiből vizsgáltunk meg egy csokorra valót.
Csúcs CPU-hűtőt készített a Scythe
-
Variációk 92 mm-re
Mai tesztünkben 92 mm-es ventilátorral szerelt hűtők versengenek egymással LGA775 foglalatú processzoron.
-
Extrém ötös - különleges processzorhűtők
Asetek, Arctic Cooling és Scythe hűtők: tesztalanyaink nemcsak formabontó külsővel, hanem kiváló teljesítménnyel is bírnak.
-
Cooler Master: hűtés mesterfokon
A gyártó számos új termékéből álló csomagot mutatunk be, különös tekintettel néhány friss processzorhűtő verseny- képességére.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.












