Gyorskeresés
Szponzorunk
MSI X-Slim – Macbook Air után szabadon
Kipróbáltuk az MSI vékony gépét Atommal és egy kicsivel jobb processzorral.
Értékelés
Két részből áll mai tesztalanyaink értékelése. Egyrészt az a kérdés, hogy van-e létjogosultságuk a vékony, könnyű, de nem túl nagy teljesítményű notebookoknak. Szerintünk igen. Az ilyen laptopokból egy normál szubnotebookhoz képest csak az optikai meghajtót és az ExpressCard bővítőhelyet hagyják ki, no meg a teljesítmény egy részét. Az egyre nagyobb flashtárolók, az optikai meghajtó, a rengeteg integrált eszköz – Wi-Fi, Bluetooth, webkamera, kártyaolvasó, gyakran 3G modem – pedig az USB-k hiányát enyhíti. Kisebb feladatokra az 1,60 GHz-es Atom teljesítménye is elegendő szokott lenni, de alacsonyabb órajelen már gyakran túl lassúnak találtuk.
Egyértelmű előnyt jelent a vékony forma és a könnyűség. Így a notebook sokkal kisebb helyre elfér, könnyebb cipelni, tehát mobilabb lesz. Igaz, rövidül az akkumulátoros üzemidő, de ezt az egyre kisebb fogyasztású platformok ellensúlyozzák.
Második kérdésünk, hogy melyiket érdemes választani az MSI gépei közül, az X320-at vagy az X340-et, esetleg valamelyik konkurenst. Külsőre a két 13,4”-os X-Slim teljesen egyforma. Mindkettő csinos, karcsú, de alaposabb szemrevételezés után – műanyagjaik miatt – nem tűnnek igazán minőségi darabnak. Emellett viszont alapvetően jól össze vannak rakva, bár belsejükben kicsit fejetlennek véltük az elrendezést.
Használhatóságban is egyforma a két laptop. Monitoruk méretben, felbontásban és fényerőben is korrekt, azt pedig kénytelenek vagyunk megszokni, hogy tükrös felülete és 16:9-es oldalaránya van az új laptopok kijelzőjének. Billentyűzetben mindkét gép egyformán gyenge, jó lenne ezt a hullámos, horpadó megoldást valami komolyabbra cserélni. Talán az is segítene, ha masszívabb fémlemez lenne mögötte, vagy merevebb ház körülötte.
Pusztán a teljesítményt figyelembe véve nehéz megmondani, hogy az X320 vagy az X340 a jobb megoldás. Az 1,20 GHz-es Celeron ULV 723 egy szálon jobb az Atomnál, több alkalmazás egyidejű futtatásakor viszont nem, ráadásul most már egyre több operációs rendszer és alkalmazás használja ki a több magot. Ha viszont képbe jön a fogyasztáson keresztül az akkumulátoros üzemidő, akkor már egyértelműen az atomos X320 diadalmaskodik.
Az MSI (helyenként kissé túlzó) reklámfilmje az X340 notebookról
Egy picivel árban és hűtésben is jobb az X320, mint a celeronos X340, viszont nincs HDMI kimenete. A Core 2 Solo-s X340 minden bizonnyal jobban bírja akkumulátorral, mint a celeronos, de valószínűleg nem annyira, mint az X320, aminél viszont majdnem 70 000 forinttal drágább. Összefoglalva tehát: nekünk az X320 jobban tetszett, bár általános minőségérzetével nem voltunk megelégedve. Tovább gyengíti az X340 pozícióját, hogy a konkurens Acer Timeline 3810T Core 2 Solo SU3500 processzorral alig drágább a celeronos verziónál, miközben minőségérzete és billentyűzete sokkal jobb. Tehát van még hová fejlődnie az MSI-nek, és kell is, mert a konkurencia már most nagy, és még csak nagyobb lesz a könnyű és vékony notebookok kategóriájában.
További képek a z MSI X320/X340-ről a galériában.
| MSX X320 | MSX X340 | |
| Jellemzés | széthúzott netbook nagyobb kijelzővel és billentyűzettel | könnyű és vékony notebook, netbookos teljesítménnyel |
| Pro | + vékony + könnyű + nagy fényerejű monitor |
+ vékony + könnyű + nagy fényerejű monitor + HDMI |
| Kontra | - gyenge minőségérzet - hullámos billentyűzet - csuklótámaszon olcsó hatású műanyag |
- gyenge minőségérzet - hullámos billentyűzet - csuklótámaszon olcsó hatású műanyag - terhelve gyenge akkumulátoros üzemidő - csak két USB - konkurenséhez képest drága |
| Alternatívák | Acer Timeline 3810T HP Pavilion dv2 - még nem kapható (Magyarországon) Asus SU30 - még nem kapható Lenovo SU350 - még nem kapható |
|

MSI X320
rudi
Az MSI X320-at a SpeedShop.hu, az MSI X340-et az Expert Computer Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
Tervezz ClickBIOS-t az MSI-nek
-
MSI Megabook CR620 - szerethető mindenes
Megvizsgáltuk az MSI kedvező árú, 15,6 colos, Core i3-as gépét.
Nyári laptopáradat az MSI-től
CES 2010: karcsú szépség az LG-től
Tovább bővül az MSI X-Slim szériája
-
Fémtetejű kontra Apple-klón
Összevetettünk két Intel CULV-s, vékony, mégis 15,6 colos notebookot, az Asus UL50-et és az MSI X600-at.
-
MSI Wind12 U200 – mi is ez?
Netbooknak tűnik, de Intel CULV platform dolgozik az MSI új kis laptopjában.
-
Intel CULV – ahogy csinálni kell!
Bemutatjuk az Acer Aspire Timeline notebooksorozatának két kis nagyszerűségét.
Előzmények
Computex 2009: hagyományos notebookok az MSI-től
Kicsi és könnyű notebook a Lenovótól
MSI Pre-Computex 2009
Megnőtt az MSI Wind: hamarosan jön az U200
-
Asus S121 – nem netbook!
Hanem könnyű, akkumulátorról sokáig üzemelő, de nem valami erős szubnotebook az Asus új modellje.
MSI notebookok és netbookok a CeBIT-en
-
Új MSI játékos notebookok
Kipróbáltuk a gyártó kívülről és belülről is megújult, játékhoz tervezett notebookjait.
-
MSI Wind Atommal - nyerő kombináció?
A múltkori rövid fotózás után másodszorra már alaposabban megvizsgálhattuk az MSI mini notebookját.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.








