Gyorskeresés
Szponzorunk
MSI Wind12 U200 – mi is ez?
Netbooknak tűnik, de Intel CULV platform dolgozik az MSI új kis laptopjában.
MSI Wind12 U200
Fura egy laptop pottyant az ölünkbe. Úgy láttunk neki a Wind U200-nak, mint az MSI újabb kötelező gyakorlatának. Hiszen már az Acer és az Asus is bemutatta 11,6”-os kijelzővel szerelt netbookját, tehát nekik is lépniük kell. Aztán jöttek sorban a meglepetések. Először is a névbe bekerült egy 12-es szám – Wind12 –, ami a kijelző méretére utal. Nem 11,6”-os, hanem még egy picivel nagyobb, 12,1-es. Emellett a gépecske eléggé vaskos. Igaz, nagy akkuval kaptuk, de a valamivel több, mint három centiméteres vastagság így is sok. Ugyancsak a konkurensek fölé emelkedik az U200 tömege, ami a kisebb, háromcellás akkumulátorral is 1,4 kilogramm.
Elöl csak a méretes szellőzőnyílást vagy hangszórórácsot vagy mindkettőt találtuk. Hátul jól látszott, hogy a nagyobb telep mennyire megemeli a notesz fenekét. Lábai a levegőben kalimpáltak, míg az akku kitöltötte a teljes hátsó részt.
Oldalt jött az újabb meglepetés. A szokásos három USB, két hangos, Ethernet és analóg monitorcsatlakozó, valamint kártyaolvasó mellett találtunk egy HDMI aljzatot. A szokásos netbookosnál lényegesen nagyobb szellőzőnyílást vágtak az U200 oldalába. Az alábbi képen látható, hogy az akku mennyivel megemeli a farát, és az is, hogy a LED-es háttérvilágítású kijelzőpanelt rejtő felső rész meglehetősen vaskos. A fedél és az alsó rész közötti illesztési hézag lehetne kisebb.
Kinyitva a kicsikét helyre kerültek a fura részletek. Azért a netbookban – mondhatni – megengedettnél nagyobb kijelző és a HDMI, mert ez a Wind12 U200 a látszat ellenére nem is netbook, hanem Intel CULV platformos masina. Most már az összetéveszthetőség szintjére csökkent a két kategória közti határ. Kiderül az is, miért olyan vaskos a felső rész. Azért, mert a dicséretesen vékony kávájú kijelző elé egy üveglapot tettek. Ezzel elveszik a határ a kép és kerete között, de elég komoly tükörhatást kapunk. Alul a fedél feketéjéhez hasonlóan fényes, szürke színt találtunk. A méretes, fekete billentyűzet alá már csak egy keskeny csuklótámasz fért picike tapipaddal és jó sok – szám szerint öt – matricával.
Nagyon masszív hatást keltett az U200 zsanérja. A nagyobb akkuval közel kétkilós gépet lazán felemelhettük a kijelző felső sarkánál fogva. Valószínűleg az elé illesztett üveglap is jó hatással van a felső rész merevségére. Mindenesetre a rendszeres saroknál fogva emelgetést még a látszólagos biztonság ellenére sem ajánlanánk. Nagyjából rendben van a maximális nyílásszög, az átlagnál magasabb felhasználók is megtalálják majd maguknak az optimális helyzetet. Arra viszont vigyázni kell, hogy a megemelt fenék és vaskos fedél miatt az U200 hajlamos lebillenni az ölünkből.
Alul hatalmas ajtót találtunk. Sajnos egy garanciamatrica megakadályozta a kinyitását, így hiába érhető el alatta – minden bizonnyal – a merevlemez, a memória és talán a mini PCI Express aljzatba illesztett Wi-Fi adapter is. A két év lejárta előtt csak a jótállás elvesztésével, vagy márkaszervizben tudjuk majd bővíteni az U200-at.
Bár a mi tesztgépünkben nem volt 3G modem, a hozzá való SIM kártya rését megtaláltuk az akkumulátor mögött.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Notebookos újdonságok és egy 65 dolláros UMPC
-
Formás egybegép az asztalra
Az MSI csinos all-in-one PC-jével, az érintőképernyős WindTop AE2220-szal ismerkedtünk meg.
Újabb Pine Trail-es netbookok tűntek fel
Sziámi ikerpár két fejjel és egy szívvel
Újabb megfizethető laptoppal rukkolt elő az MSI
Előzmények
Itt a Wind12 U210!
Nem fogynak jól a CULV platformra épülő notebookok
-
Asus variációk Intel CULV-re
Kipróbáltuk az Asus alacsony fogyasztású notebookjait, az U20A-t és az UX50V-t.
-
MSI X-Slim – Macbook Air után szabadon
Kipróbáltuk az MSI vékony gépét Atommal és egy kicsivel jobb processzorral.
Megnőtt az MSI Wind: hamarosan jön az U200
-
Színes szubnotebook jó áron
Fiatal felnőtteknek ajánlja vidám színekben pompázó kis notebookját az MSI.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Lenovo Thinkpad Edge E525 notebook 134 900 Ft!
PR
Most a 15,6” matt kijelzős Thinkpad Edge E525 üzleti notebookot adjuk padló áron! AMD A4 processzor, 4 GB RAM, 500 GB HDD www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Bővített kiadást kap a Hard Reset
A Kalypso bejelentette a Hard Reset bővített ki...
Motorola Gleam+ – kagyló az alsóházban
Mérsékelt árfekvésű, 144 LED-ből álló külső kij...
Fél perces videón az Apple összes terméke
Egy rajongó készítette el azt a gyorsított diav...
Mass Effect 3: Megújult weboldal, extra tartalmakkal
A BioWare frissítette a Mass Effect 3 oldalát, ...
HTC Velocity: 4G LTE és Android
Az európai Vodafone csoport kínálatában debütál...
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.














