Gyorskeresés
MP3-lejátszók jó áron
Az Apacer aktuális MP3-lejátszó kínálatának kétharmadát teszteltük.
Hirdetés
Apacer AU524
A flash tárolókkal foglalkozó vállalatok többsége MP3-lejátszókat is kínál. Az Apacer sem akart kimaradni ebből a gyakorlatból, így rövid ideje megháromszorozta zenegépeinek kínálatát. Ez annyit jelent, hogy a szárnypróbálgatásnak szánt Audio Steno AU231 mellett két új modell jelent meg, amelyeket ki is próbáltunk.
Az Audio Steno AU524 formailag a régi iskolát követi. Nagyjából akkora és olyan alakú, mint egy testesebb pendrive. Mérete 84 x 28 x 11 mm, tömege beépített akkumulátorral együtt is csupán 28 gramm. Külsejének egy narancsságra sáv ad némi karaktert.
Kezelőszerveit nem bonyolították agyon. A 128x64 pixeles, manapság már szegényesnek mondható, kétszínű OLED kijelző mellett van egy szokásos, kör alakú vezérlő, és ezzel csaknem végeztünk is. A gépecske élére azért került még egy Hold kapcsoló, valamint két érdekesség. Az egyik a microSD kártyás bővítőhely – a lejátszó kártyaolvasóként is funkcionál –, a másik a dupla fülhallgató-csatlakozó, hogy párosban is élvezhessük a zenét. A két kimenet között van a mikrofon és a nyakpánt bújtatólyuka.
Természetesen pedrive-ként is működik a pendrive-ra hasonlító MP3-lejátszó. Csatlakozóját kupak védi, ami jól tart, de felkattintva kissé zavaróan lötyög.
A csomagban telepítőlemezt, USB hosszabbítót, használati útmutatót találtunk. Jó pont, hogy nem csak kimenetből, de fülhallgatóból is kettő van. Használati értéküket némileg rontja, hogy mind a kettő viszonylag rövid, nyakba akasztós típus. Ha ketten akarunk majd együtt hallgatózni, akkor össze kell bújni, ami azért valljuk be, nem feltétlenül rossz dolog.
A füles nyakpánt részére a lejátszót is felakaszthatjuk. Kis védőszivacsokat is kapunk hozzá.
Az AU524 menürendszere szöveges, és végtelenül egyszerű. A fekete alapon kéken megjelenő betűk jól olvashatóak, lejátszási módban sárga piktogramok egészítik ki, melyek a szokásos információkat adják vissza: bitráta, hangszín, ismétlési mód, akku állapota stb. A kis kijelzős gépek között extra, hogy az AU524 az MP3 fájlokba kódolt ALC dalszövegeket is megjeleníti. A leírás szerint könyvtárszerkezete öt szint mély lehet, ezt sikerült leellenőrizni. Adattárolás szempontjából felépítettünk összetettebb struktúrát is, de az alsóbb szinteken lévő zenéket már nem látta a lejátszó.


A hangfelvételes részt sem bonyolították túl. Csak 8 kHz-es mintavételezést és 32 kbps-os WAV-ot tud, de ez többnyire elég is szokott lenni. A rádió meglepően gyorsan és pontosan megtalálta az adókat, melyeknek 30 memóriahelyet készítettek elő. Ilyen egyszerű gépnél nem számítottunk rá, hogy az előre programozottak mellett egyedi hangszínbeállítás is lesz.
| Adatlap | |
| Termék neve | Apacer Audio Steno AU524 |
| Adattároló | flashmemória 256 MB, 512 MB, 1 GB vagy 2 GB kapacitással, MicroSD bővítés |
| Kijelző mérete | 128x64 képpontos OLED (2 szín) |
| Támogatott fájlformátumok | MP3, WMA, WAV |
| FM rádió | 87,5-108,0 MHz |
| Felvételi módok | 8 kHz-es mintavétel 32 kbps - WAV |
| Akkumulátor | beépített Li-polimer, 230 mAh |
| Funkciók | diktafon, zenelejátszó, FM rádió, USB háttértár (USB 2.0) |
| ID3 tag támogatása | van |
| Hangszínezés | hat előre beállított, egy egyedi |
| Méret | 84 x 28 x 11 mm |
| Tömeg | 28 gramm |
| Termék weboldala | Apacer AU524 |
| Bruttó fogyasztói ár | 512 MB: 11 500 Ft 1 GB: 13 000 Ft 2 GB: 19 500 Ft |
| Jótállás | 2 év |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Előzmények
Jön a videolejátszós Walkman
Vékony zenelejátszó a Samsungtól
-
MobiBlu - egzotikumok ügyes tálalással
A koreaiak már többször bizonyították, hogy értenek a zenelejátszókhoz, a MobiBlunál ezt különleges dizájnnal is próbálják hangsúlyozni.
-
X-Micro F610 lejátszó
Nyakatekert nevű, de egészen ügyes MP3-lejátszót teszteltünk az X-Micro kínálatából.
Bemutatta új lejátszóját a Transcend
-
Cowon iAudio F2, az álruhás zenész
A Cowon új zenelejátszója majdnem tökéletesre sikerült. A déja vu érzés és az apró gombok ellenére azonban így is az egyik legjobb készülék a piacon.
TrekStor-újdonságok a zene szerelmeseinek
Megújul a zenelejátszók legkisebbike
-
Meizu miniplayer - a kínai csodagyerek
Kinek jutott eddig eszébe a csúcsminőségű médialejátszók felsorolásakor a Meizu márkanév? A miniplayerrel a kínaiak most történelmet csináltak.
Mini zenelejátszó 2 GB flashmemóriával
-
A zenehallgatás „transcendens” eszközei
Tud-e újat mutatni a patinás memóriagyártó a zenelejátszók piacán, vagy elvegyül inkább a tömegben? A Transcend három lejátszóját vizsgálva kerestük a választ.
-
A félgigás trió előadása
A zenelejátszásra specializálódott médialejátszók mezőnyéből három különböző tudású és minőségű példányt emeltünk ki. Közös vonás az 512 MB-os háttérkapacitás.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
WP7 blog: Újabb leárazások a Marketplace-en
Mától kedvezményes áron juthatunk hozzá hat Xbo...
Motorola – Németországból is kitiltva
A Microsoft üzenetkezelési szabadalmának megsér...
Mass Effect 3: Rebellion Pack DLC
Nem, ez nem az Extended Cut.
Google Play – megújuló előfizetésekkel
Az alkalmazáson belüli vásárlásokon túl megújul...
Alkalmazásbemutató: Elkészült a Hadur iOS-re
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hadur: az iOS-ver...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.










