Tinta, lézer és szublimáció

HiTi 630 PL -- tesztgyőztes

Hogy a végénél kezdjük: ha már elköltöttél néhány (legalább egy) százezer forintot egy használható digitális fényképezőgépre, és most úgy döntöttél, hogy képeidet szeretnéd papírra vetve is megszemlélni, akkor igen, tesztünk alanya, a HiTi 630 PL szublimációs fotónyomtató az, amiben gondolkodnod érdemes. Egyszerűen nincs jobb elérhető alternatíva.

Miről is beszélünk? A színes nyomtatásnak sok technológiája alakult ki, de igazán három kapaszkodott meg a piacon, mégpedig a lézeres, tintasugaras és szublimációs (dye-sub, teljesen rossz elnevezés, szublimációról szó sincs, a hőközvetítés közelebb áll az igazsághoz). Tekintsük át ezeket a megoldásokat a jobb megértés végett!

A lézernyomtató

Lézersugár hatására azzal arányos elektromos töltés generálódik a nyomószalag vagy nyomódob pontjaiban, az ugyancsak elektrosztatikusan töltött tonerből a megvilágítással arányos mennyiségű festék tapad a szalagra vagy dobra, végül ezt nyomjuk a papírra, amin hő vagy nyomás, de leginkább mindkettő hatására a kép rögzül. Ez persze csak úgy lesz színes, ha a folyamatot több színnel megismételjük. Ezek a cián, sárga és bíbor (CYM -- a nyomtatók ezt a három színt használják, ellentétben a monitorokkal, TV készülékekkel, amelyek az RGB -- piros, zöld és kékkel operálnak.). Sőt, negyedikként még feketét is (CYMK).

Az optikában járatosak most felkaphatják a fejüket, minek oda a fekete, hiszen az már, mint minden egyéb szín is, a korábbi háromból kikeverhető. Ennek két praktikus oka van: ezáltal a képen a fekete szín "gazdagabb" lesz (a tintasugaras technológiánál látni fogjuk, hogy miért), másrészt sima szöveg nyomtatásához elegendő csak a fekete tonert használni. Ez az eljárás nagyon jó, gyors, bármilyen papírra, sőt fóliára vagy textilre is nyomtathatunk vele, de nagyon drága is, és az elkészült kép minősége ugyan kiváló, de nem annyira kiváló, mint az olcsóbb szublimációs technológiáé.

A tintasugaras nyomtató

Az elmélet roppant egyszerű: precízen vezérelt szórófejek folyékony festéket spriccelnek a papírra. A papír bizonyos számú (kis kiterjedésű) pontból áll, hogy mennyiből, azt általában magunk állíthatjuk be bizonyos határokon belül, ezt fejezi ki a felbontás dpi értéke (1200 dpi körülbelül 50 pont milliméterenként). Ez azonban még nem egy képpont (pixel). Ugyanis ezekre a pontokra az alapszínek mindegyikéből vagy lövünk, vagy nem lövünk egy cseppet (egyenlő mennyiségű) festéket, így azokon összesen csak nyolc szín alakulhat ki (az úgynevezett elsődleges színek: fehér, piros, zöld, kék, cián, sárga, bíbor, fekete... hogy miért is nyolc, azt egy kis matematikával megkaphatjuk). A többi színt, illetve a színek különböző árnyalatait úgy alakítjuk ki, hogy egy végleges képpont, a kép egy pixele, sok printerpontból áll, amelyeket megfelelő arányban és alakzatban foglal el a három alapszín, illetve a fehér, azaz üresen is hagyunk helyeket.

Például a legsötétebb feketéhez mindhárom alapszínből ugyanannyi pont kell, szépen egyenletesen elhelyezve, világosabbhoz a pontok felét mondjuk üresen hagyjuk. Ha tehát a nagy fekete képet mikroszkóppal bámulnánk, sok-sok színes pontot találnánk. De mégsem találunk, a fekete "gazdag" fekete lesz, mert fekete patron is van printerünkben. Egy drágább tintasugaras printer néha hat színes patront is tartalmaz, de semmiképpen sem milliókat, így a barnában mindig is lesznek piros pontocskák, a szürkében fehérek, stb... Ennek ellenére a képek szemünk tehetetlenségének köszönhetően nem rosszak. Bármilyen papírra nyomtathatunk, a jobb hatás kedvéért ajánlatos jobb minőségű papírt használni, rossz minőségű papírt a sok festék egyszerűen eláztathatja vagy összemoshatja rajta a képet. Ez a módszer is elég gyors, és a berendezés elég olcsó is.

A szublimációs nyomtató

A HiTi 630 PL szublimációs printer. Az előző bekezdések fényében már az sokat elárul a technológia felsőbbrendűségéről, hogy nincs szüksége fekete festékre, amit magának kikever az "gazdag" fekete. Szóval hogyan is működik? Szüksége van festékszalagra, ami leginkább színes fóliára hasonlít, és sajnos a korábbiakkal ellentétben speciális papírra is. A méret is adott, 10 x 15 cm. A festékszalagon egymást követik a sárga, bíbor, cián és teljesen átlátszó oldalak. A szalagot a termikus fej rászorítja a papírra, és a fej hőmérsékletével arányos mennyiségű festéket diffúzió útján közvetít oda (dye diffusion thermo transfer, D2T2, de nem szublimál semmi). Így az alapszínek árnyalatainak teljes, folytonos skálája áll rendelkezésünkre. Mivel az egymást követő festékrétegek teljesen átlátszóak, a fehér papíron az alapszínek tökéletesen keverednek.

Egy printer pont egy pixel a képből (!), márpedig ez nem hangzik rosszul. A HiTi 630 PL nyomtató 300 dpi-s felbontása azt jelenti, hogy 10 x 15-ös képhez a printer driver 1200 x 1800-as, azaz 2.16 megapixeles képet interpolál, és azt veti papírra. Nehogy megtévesszenek a számok, ez a 300 dpi sokkal több, mint az előbbi 1200 dpi! Egy irányban 4-szer több pont eredményeként egy szublimációs pixel helyén 4 x 4-es tintasugaras pontháló van, amin a színárnyalatokat a nyolc (emlékszel még, melyik nyolc?) elsődleges színű pontok arányos elhelyezésével próbáljuk elérni, bizonytalan sikerrel. Nem hivatalos átváltásban azt szokták mondani, hogy csak a legalább 16 x 16-os tintasugaras háló tudja imitálni a szublimációs képpontot, azaz 4800 dpi-s felbontás kellene. Most már érthető, miért hat szemcsésnek a tintasugaras kép, és miért fényképszerűbb a szublimációs kép.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!