Gyorskeresés
Szponzorunk
MIMO Edimax módra
A kedvező árú termékeiről ismert Edimax is belefogott a többcsatornás MIMO hálózati eszközök előállításába. Vajon a nagyobb sebesség és hatótávolság párosulhat alacsony árakkal?
Hirdetés
Beállítás
Az Edimax MIMO routerének kezelőfelülete is a jól bevált gyakorlat szerint készült, bár itt-ott finomítottak rajta. A nyitóképen röviden elolvashatjuk, hogy mi található a felső négy kategóriában (gyorsbeállítás, általános beállítás, státusz információk és rendszereszközök).
A gyorsbeállítás teljesen szokványos. Pontos idővel, időszerverrel és dátummal indít. Ezután kiválaszthatjuk és konfigurálhatjuk internetkapcsolatunkat.
A bal oldali menü hét pontjában találjuk az összes beállítást. Az első, „System” részben újrakonfigurálhatjuk a pontos időt, megváltoztathatjuk a router belépési jelszavát – ez erősen javasolt lépés –, és távoli kezeléshez állíthatunk be IP címet és portot.

A WAN részt kicsit szétszórták, ugyanis mindenfajta internetes elérési mód külön bejegyzést kapott, pedig egy kiválasztós menüben a WAN menü indítóképén is megtalálhatóak. Ennek a részlegnek a legérdekesebb opciója a dinamikus domainnév-szolgáltató beállítása.
A következő, „LAN” részleg csak egy keretet kapott, de itt minden szükséges beállítás elvégezhető. Megadhatjuk az útválasztó IP címét és a DHCP kiszolgálót paraméterezhetjük.
A vezeték nélküli kapcsolatokat kezelő „Wireless” menüben akár ki is kapcsolhatjuk a rádiós egységet. Az Edimax BR-6216Mg router működik WDS módban is. A biztonsági kódolások arzenálja teljes, beállításuk nem okoz gondot; mindig csak az éppen aktív opciók jelennek meg.
A beállítási lehetőségek közül a „QoS” (Quality of Service) rész tetszett a legjobban. Itt forgalomszabályozási intézkedéseket tehetünk. A felfelé és lefelé biztosított sávszélességet is korlátozhatjuk, ráadásul mindezt IP címre vagy címtartományra és portokra lebontva tehetjük, sőt az adatfolyam típusa is megválasztható.
A „NAT” részen a legfontosabb, hogy van porttovábbítás és virtuális szervert is kijelölhetünk.
A tűzfalat nem aprózták el az Edimax szakemberei, csak ki- vagy bekapcsolni lehet.
A státuszinformációk között minden fontosabb adatról képet kaphatunk. Megnézhetjük az internetkapcsolat állapotát, az eszköz beállításait, van rendszer- és biztonsági napló, DHCP klienslista és egyszerűbb statisztika az adatforgalomról.
A rendszereszközök arzenálja a szokásos. Elmenthetünk többféle beállítást, visszahozhatjuk a gyári alapot, BIOS-t frissíthetünk vagy újraindíthatjuk a routert.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
D-Link eszközök 802.11n-alapokon
Kíváncsian vártuk, hogy a Rangebooster N 650 termékcsalád tagjai mennyivel teljesítik túl a korábbi Wi-Fi eszközök sebességét.
-
Friss vasak minden szinten
Egyelőre még alszik az asztali processzoros és VGA-s piac, de a többi fronton már elkezdődött az őszi újdonságkavalkád.
-
Edimax - új forma, új sebesség
Kívül-belül megújultak az Edimax hálózati eszközei. Az új forma mögött már a 802.11n szabványtervezet technológiája lapul.
-
Edimax AC-M1000 - hálózati karmester
Bemutatjuk az Edimax kiterjedt hozzáférés-vezérlési és router funkciókkal ellátott eszközét.
-
Edimax Wi-Fi eszközök
Az Edimax egy nyomtatószerveres routerét, egy Wi-Fi hozzáférési pontját és egy nagy antennás, USB-s Wi-Fi adapterét próbáltuk ki.
-
Hogy távolabbra elérjen a Wi-Fi
A Level One routerét és két olcsó, de hatékony antennáját teszteltük.
-
Asus WL-700gE - több, mint router
250 GB-os merevlemez lakik benne, weboldalt készíthetünk rá, kezeli a webkamerát, nyomtatót, és még torrentezik is.
-
A sima, a játékos és a modemes
Három WiFi routert teszteltünk a 20 éves tapasztalatra visszatekintő D-Link terebélyes kínálatából.
Előzmények
Netgear: modern technológiák találkozása
A Buffalo is jelentkezik pre-802.11n eszközökkel
Gyorsabb hálózati eszközök a Belkintől is
Gyors vezeték nélküli hálózati eszközök a Linksystől
802.11n-tervezetre épülő eszközökkel jelentkezik a D-Link
-
WLAN padlógázzal - Asus MIMO eszközök
Nem csak processzor, memória vagy videokártya állítható párba, hanem a rádióhullámok is! Az Asus új termékeivel soha nem látott sebességet mértünk.
-
Gigabyte: router a házban
A Gigabyte PCI kártya formájú vezeték nélküli routerét és két új hálózati adapterét próbáltuk ki.
-
U.S. Robotics MAXg - wireless csúcssebesség
Bemutatjuk a U.S. Robotics 125 Mbps-os adatátviteli sebességű vezeték nélküli hálózati eszközeit.
-
Három Asus WLAN router
A hálózati eszközök piacán is feltörekvő gyártó három vezeték nélküli útválasztóját mutatjuk be.
-
Vezeték nélküli páros az Edimaxtól
Bemutatkozik a tajvani Edimax vezeték nélküli útválasztója és PC Card hálókártyája.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
























