Gyorskeresés
Szponzorunk
MegaBook S425, a vörösinges
Az MSI kissé szokatlan színvilággal megáldott, vékony és könnyű notesze érkezett szerkesztőségünkbe.
Extravaganza
A tajvani Micro Star International (MSI) azon kevés noteszgép-gyártók egyike, amelyek piaci kínálatukat nem elsősorban az üzleti felhasználók igényei szerint alakítják, bár kétségtelen, hogy a cég vonatkozó marketinganyagaiban így is gyakorta feltűnnek a nyakkendős ifjú titánok, akik két tárgyalás közepette mintegy lazításképpen bizonyára beiktatnak egy FPS-meccset, ha már úgyis egy kisebb erőművel rendelkeznek. Az MSI ráadásul nem követi azt a gyakorlatot, amit legtöbb konkurenciája; a gyártó nem differenciálja modelljeit kiépítés, strapabíróság, illetve minőség szerint üzleti és egyéb, alacsonyabb minőségi színvonalat képviselő kategóriákba. Bár a cég honlapja több, „Value” termékcsaládba tartozó típust is feltüntet, az ide tartozó gépek egyedül csak teljesítményükben múlják alul a drágább masinákat.

Ennek az üzleti modellnek ugyanakkor akadnak bizonyos hátulütői is, így elsősorban a termékkínálatban keletkezhetnek kisebb-nagyobb űrök. Jóllehet az MSI notebookjai között több szubnotesz is felfedezhető, az üzleti gépekre jellemző, úgynevezett thin & light, azaz vékony és könnyű kialakítás mindeddig nem volt a kínálatban. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az MSI notebookjai kifejezetten ormótlanok és nehezek lennének, mindössze arról van szó, hogy – leginkább a költséghatékony termelés, egyben az alacsony árszint elérése érdekében – a legtöbb modell szélesvásznú, 15,4 hüvelykes kijelzővel készül, a gépek tömege pedig a 3 kilogrammhoz közelít.
A modellkínálat végül csak idén januárban, a Las Vegasban megrendezett Consumer Electronics Show alkalmával egészült ki egy köztes megoldással; a MegaBook S425 az MSI weblapján a „slim and light” kategóriába került besorolásba, mint a vállalat jelenlegi egyetlen olyan noteszgép-típusa, amelyik köztes megoldást képvisel, azaz se nem szubnotesz, se nem 15 hüvelykes kijelzővel ellátott multimédiás erőgép, bár ez utóbbira rácáfolni látszik a specifikációs lista, melyet átböngészve elsőre úgy tűnik, az S425 bizony sok jelenlegi modellt túlszárnyalhat teljesítménymutatóit illetően.
A MegaBook S425-öt megelőzően számos MSI noteszgépet vendégül láttunk már, de – talán a tavaly tavasszal érkezett turionos S270-et leszámítva – kevés típust vettünk kézbe olyan felfokozott várakozásokkal, mint a gyártó első 14 hüvelykes kijelzővel szerelt, új modelljét. A notebook doboza már előre sejteni engedte, hogy ezúttal egy átlagosnál karcsúbb noteszt kaptunk tesztelésre, sejtésünk végleg beigazolódott, amikor az S425-öt kihámoztuk a csomagolásból.
A noteszgép dobozából a szokásos tartozékok (akkumulátor, töltő, modemkábel, leírások, telepítőlemezek) mellett előkerült még két apró figyelmesség; egy egér azok számára, akik jobb szeretnek a régi, jól bevált mutatóeszközzel dolgozni, illetve egy puha törlőkendő, mellyel a fényes felületű kijelző pucolható tisztára. Jár a géphez továbbá egy jó minőségű, alapvédelmet nyújtó Targus márkájú hordtáska is, amibe pont passzol az S425.
Bár a notesz formáját tekintve talán még a korábbi MSI-modellekhez képest is szögletesebb, színvilága mindazonáltal korántsem tekinthető átlagosnak. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy a gép fedlapja metálvörös színben pompázik, ami kevésbé tekinthető általános dukkózásnak hordozható számítógépek esetében. A beviteli felület hófehér, fényes műanyag, csakúgy, mint a kijelző pereme, míg a fekete színű, szintén műanyag alsó borítás már átlagosan alkalmazott megoldásnak tekinthető. Szerintünk ezzel a színösszeállítással sincs semmi baj, de az MSI gondolt azokra is aki túl hivalkodónak tarják a vörös színt, netán félnek attól, hogy a fehér beviteli felület könnyen koszolódik. Számukra két további színösszeállításban is hozzáférhető a gép: egy komorabb fekete-szürke, illetve egy ellentétekre épülő fekete-fehér kasztnival ellátott változatban.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Packard Bell MX67 notebook
Első ízben volt alkalmunk megtapasztalni, hogy az olcsó gépeket forgalmazó cég mit nyújt a pénzért cserébe.
-
MSI M677 - kikristályosodva
Megnéztük, elég-e 120 darab Swarovski kristály, hogy az MSI betörjön a luxusnotebookok piacára.
-
Az MSI-vel Sanghajban
A tajvani székhelyű vállalat idén ünnepli 20 éves fennállását – születésnapi gyárlátogatáson vettünk részt.
-
Nyár végi egyveleg
Továbbra sincs megállás a hazai hardverpiacon. A héten új alaplapok mellett házak, tápok, notebookok is érkeztek.
-
Dialogue Flybook - született feleségemnek
Ha létezik olyan, hogy női tábla-PC, akkor a tajvani Dialogue Flybookját bizonyára be lehet sorolni ebbe a kategóriába. Hölgyeim, ideje kicsit nagyobbra cserélni a retikült!
-
Notebookot, de milyet?
Szokásos heti piaci tárlatvezetésünk mellett néhány tanáccsal szolgálunk notebook vásárlásához.
Előzmények
Napás apróság jön az MSI-től
MSI: mozizásra optimalizálva
MSI: közszolgálatiak előnyben
-
Óriások földjén
Számítógépünk TFT-je sosem lehet elég nagy, és egyesek szerint ugyanez igaz a hordozható változatokra is. Négy 17 colos kijelzővel szerelt notebookot teszteltünk.
-
Könyv izompólóban
Az MSI M645 típusú MegaBookja egy teljesen átlagos noteszgép lenne, ha nem egy GeForce Go 6600 GPU-t szereltek volna bele.
MSI noteszgépek 17 colos kijelzővel
Izomfiút kap az MSI noteszgép-családja
-
Bemutatkozik a Turion 64
Az MSI közreműködésével megvizsgáltuk, megdöntheti-e a Turion 64 az Intel évek óta tartó egyeduralmát a könnyű notebookok piacán.
-
Bemutatkoznak az MSI MEGABOOK noteszgépei
Két modell fontosabb külső és belső tulajdonságaival ismerkedtünk a Magyarországon most debütáló notebook-szériából.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?








