Gyorskeresés
Szponzorunk
Olcsó médialejátszók merevlemezzel
Az A.C. Ryan Playon HD Essential és az Eminent EM7167 alapfunkciós, de belső merevlemezes eszközét teszteltük.
Külső
Ha úgy alakítanak ki egy tévé mellé telepíthető, hálózati médialejátszót, hogy lehessen bele merevlemezt tenni, akkor rendszerint alaposan megugrik az ára. Korábban láttunk már olyan esetet is, amikor az extra költség kitette egy kisebb külső winchester árát, 12-15 000 forintot. Elég vicces, hogy magáért az adattár beszerelhetőségéért ennyi pénzt elkérnek, hiszen csak egy picit nagyobb ház és tényleg csak egy-két extra alkatrész kell hozzá. Ma a Realtek friss médiaprocesszorainak legkisebbikére épülő megoldásokat mutatunk, melyek a belső winchester ellenére sem különösebben drágák. Az A.C. Ryan Playon HD családját minden bizonnyal nem kell bemutatni a téma ismerőinek. Az Essential modell alapfunkciókkal bír, és gyárilag ellátták egy vagy két terabájtos, 3,5 hüvelykes, SATA merevlemezzel. Ugyanilyen fizikai méretekkel bíró winchestert tehetünk az Eminent EM7167-be, mely szintén az alap Realtek RTD 1055DD chipre épül.
Míg az A.C. Ryan burkolata széles és javarészt műanyagból készült (csak a feneke fém), addig az Eminent hosszúkás, fémből készült háza nagyon hasonít a külső merevlemezekéhez. Csatlakozók és kezelőszervek tekintetében a két masina szinte teljesen egyforma. Mindkettőn a HDMI kimenet a leglényegesebb, emellett van kompozit kép- és hangkimenetük, továbbá a hangot digitálisan is ki tudják küldeni, az Eminent csak optikai, az A.C.Ryan koaxiális formátumban is. Előnyben van az Essential USB csatlakozók területén is. Két adattárat (vagy Wi-Fi modult) csatlakoztathatunk rá – az EM7167-re csak egyet –, emellett mindkét lejátszónak van USB uplink aljzata, mellyel számítógépre köthetjük őket. Továbbá kapunk még kártyaolvasót, ami az Eminentnél az USB-vel együtt az előlapra került, az A.C. Ryannél oldalra tették. Utóbbinál szerintünk kissé ügyetlen az USB aljzatok elhelyezése, mert egy szélesebb Wi-Fi adapter vagy pendrive blokkolhatja a szomszédos foglalatot.
A merevlemez beszerelésében alapvetően különbözik a két dobozka, ugyanis az A.C. Ryanben gyárilag van 3,5 hüvelykes, Samsungtól származó SATA merevlemez, az Eminentbe viszont nekünk kell belerakni pár csavar segítségével. Előbbiben keresztben, utóbbiban hosszában áll az adattár. A másik lényeges különbség, hogy az Essentialba került egy kis ventilátor, az Eminent viszont passzív.
Körítés terén az A.C. Ryanhez csak a szükséges minimumot kapjuk, vagyis pici 12 voltos tápot, távirányítót, kábelköteget analóg képhez és hanghoz, az Eminenthez ezeken felül jár még HDMI kábel is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
PH!TV – Egreat EG-R6C, az olcsó multimédia
-
A.C. Ryan Playon! HD2 és HD2 Mini
Valóban szintlépés? Megvizsgáltuk a népszerű A.C. Ryan Playon! HD és a Mini hálózati médialejátszók utódait.
-
Egreat S900: mindenevő 3D lejátszó
A Blu-raytől kezdve mindennel megetethető médialejátszó 3D-re is képes, akár 3D tévé nélkül!
-
Himedia HD200B – kicsi, könnyű médialejátszó
Realtek chipes alapmodellt próbáltunk ki a számunkra eddig ismeretlen gyártótól.
PH!TV – Dune HD Lite, a legkisebb Merga
Előzmények
-
Egy új név: Egreat médialejátszók
Hármat próbáltunk ki a gyártó számos multimédiás dobozkája közül.
Az Asus O!Play széria új taggal bővül, hamarosan érkezik a Gallery HD
-
Eminent médialejátszók triója
Három kis dobozkát próbáltunk ki a gyártó kínálatából, mindhármat különböző chipkészlettel és tudással.
-
Playon! HD - multimédiában remek
Modern hardverrel, rengeteg extrával és magyar menüvel is felvértezte hálózati médiajelátszóit az A.C.Ryan.
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?











