Gyorskeresés
Márciusi hardverkoktél
Alaplapokkal, megjelenítőkkel, LAN-partira való táskákkal, HD lejátszókkal és rengeteg notebookkal köszöntjük a tavaszt.
Hirdetés
Nagy notebookok
Jó ideje már nem csak mobil helyzetekben használják a notebookokat. Sokan választják inkább ezeket a kisebb, kompaktabb számítógépeket a nagy, dobozos, drótos, monitoros ármádiák helyett. Ennek megfelelően kialakult már azoknak az óriásoknak a kínálata, amik kissé kinőtték a hordozhatóságot. Általában azt is elmondjuk, hogy a laptopok nem kimondottan játékra valók, de ahogyan halad előre a technológia, ez az állítás egyre kevésbé igaz. Itt van például az Asus G51J 3D változata. Ebben 1,60 GHz-es Intel Core i7-720QM mobil processzor dolgozik, mely a Hyper-Threading technológiának köszönhetően nyolc programszálat futtathat egyszerre. Ha pedig kevesebb szálon van tennivaló, akkor az órajele 3 GHz közelébe emelkedik. Játék szempontjából lényegesebb, hogy GeForce GTX 260M grafikus alrendszert kapott, mely a 15,6”-os kijelző viszonylag alacsony, 1366x768 pixeles felbontásán minden játékkal megbirkózik. Persze tudni kell, hogy ez nem GT200-alapú, hanem korábbi technológiára épülő GPU, asztali viszonylatban a GeForce 9800GT megfelelője. A 3D-s változat 120 Hz-es kijelzőt kapott, mellé pedig az NVIDIA 3D Vision szemüvegét adják ajándékba. Segítségével 3D-ben élvezhetjük a játékokat. A 6 GB memóriával, 500 GB-os, percenként 7200-at pörgő merevlemezzel, Blu-Ray-olvasóval, n-es Wi-Fi modullal, Bluetooth adapterrel, HDMI és eSATA csatlakozóval, kilenccellás akkumulátorral és Windows 7 Ultimate operációs rendszerrel ellátott erőgép vételára eléri a félmillió forintot.

Ha nem kérünk az NVIDIA 3D technológiájából, akkor félmillió forint környékén másik nagyon látványos Asus játékos notebookot is választhatunk. A G73Jh éppen most vendégeskedik tesztlaborunkban, és meg tudjuk erősíteni, hogy lélegzetelállító masina kívül-belül. Szögletes, matt fekete házába 17,3”-os, Full HD kijelzőt telepítettek, melyet mobil Radeon HD 5870 hajt meg. Ez a VGA sem egyenértékű asztali változatával, tudása inkább a Radeon HD 5770 szintjét közelíti. A konfiguráció többi része sem hétköznapi. A processzor az imént említett, 1,60 GHz-es Core i7-720QM, a memória 8 GB, az adatokat két 500 GB-os, percenként 7200-at pörgő merevlemezre menthetjük, az optikai meghajtó olvassa a Blu-ray lemezeket, az operációs rendszer pedig 64 bites Windows 7 Ultimate. Érdekes, hogy a felszerelési listáról hiányzik az eSATA, a FireWire és az ExpressCard bővítőhely.

Valamivel kisebb processzoros és grafikai teljesítménnyel is kínál nagyfiúkat az Asus. Az N71J notebookokat elsősorban multimédiás célokra szánják, de elég izmosak akár videokonvertáláshoz is. Itt is 17,3”-os kijelzőt használnak, de ennek a felbontása csupán 1600x900 pixel. Az „a” utótagos modelleknél mobil Radeon HD 5730 hajtja meg. Ennek a 40 nm-es gyártástechnológiával készülő, DirectX 11-es GPU-nak 400 számolóegysége van, de sajnos csak DDR3 memóriát társítottak mellé, ami minden bizonnyal visszafogja. Processzorból a legkisebb mobil Core i5-öt, az alapból 2,26 GHz-es, de akár 2,53 GHz-ig gyorsuló 430M-et kapjuk, az adatokat pedig két 500 GB-os winchester várja. Kár, hogy a multimédiás modell csak DVD-újraírót kapott, a Blu-ray lemezeket nem kezeli. A kiegészítők listáján n-es Wi-Fi adapter, Bluetooth modul, két megapixeles webkamera, HDMI, eSATA és USB 3.0 csatlakozó szerepel, a vételára pedig 312 000 Ft .

Az Asus N71Jv-ben GeForce GT 325M dolgozik, ami lényegében a GeForce GT 230M, vagyis egy 40 nm-es csíkszélességgel készített, 48 számolóegységes GPU. Támogatja az NVIDIA Optimus technológiáját, tehát ha nincs rá szükség, akkor kikapcsol. Ilyenkor az Intel processzorral egybetokozott GPU dolgozik helyette, lényegesen kevesebb energiát felhasználva. Az alapból 2,40 GHz-es, turbóval 2,93 GHz-es Core i5-520 processzorral, 4 GB memóriával, két 500 GB-os merevlemezzel, DVD-újraíróval, n-es Wi-Fi és Bluetooth adapterrel, HDMI, eSATA, és USB 3.0 csatlakozóval, valamint Windows 7 Home Premiummal szerelt Asus N71Jv 325 000 forintba kerül.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





