Gyorskeresés
Szponzorunk
MacBook alumíniumba burkolva
Kipróbáltuk az Air kabátját magára öltő új notebookot.
Külső - vastagított Air
Pár hete megújultak az Apple notebookjai. Már az első képeken látszott, hogy a MacBook és a MacBook Pro is követi formában a gyönyörű MacBook Airt, csak több a csatlakozó, erősebb a hardver, van optikai meghajtó, ezért valamivel vastagabb a ház. Így is nagyon ütős a külső. Amikor a 13,3”-os MacBookot előrántottuk ízlésesen csomagolt, szép dobozából, azonnal feltámadt bennünk a birtoklási vágy. Picivel vastagabban kivitelben is pompás a forma, talán még jobb is, mert nem annyira figyelemfelkeltő, mint a vékony modellé. Szubjektív vélemény, de nekünk sötétebb grafitszürkében még jobban bejönne.
A MacBook Air még egy fontos tulajdonsága átöröklődött a MacBookba: a brutálisan jó minőségérzet. Az egy tömbből faragott alsó részre minimális hézaggal csukódik rá a pengevékony felső panel, amit a zsanér ereje mellett mágnesek tartanak zárva. Előre csak a kinyitást segítő bemélyedés és az infra LED-je került, ezek szépen beleillenek a formába. Hátul látható a ház egyetlen nem alumínium része, egy széles fekete sáv. Erre azért volt szükség, mert a fém erőteljesen korlátozza a vezeték nélküli hálózati eszközök (Wi-Fi és Bluetooth) jeleit.
Oldalról látszik a legjobban, hogy az új MacBook egyáltalán nem lejt előre. Ennek köszönhetően minden pontján 24 mm vastag. Jobbra egyetlen eszköz, a tálca nélküli optikai meghajtó került, mely gyönyörűen illik a formatervhez. Ugyanez nem mondható el a túloldali csatlakozókról, de hát ezeknél a funkcionalitáson van a hangsúly. Hátul a mágneses tápcsatlakozóval kezdünk, majd jön az Ethernet aljzat, a két USB, a mini DisplayPort, a hang ki- és bemenete, majd a Kensington zár felfogatója. Legelöl egy alig látható gomb és pici LED-ek sávja húzódik. Előbbit megnyomva utóbbiak jelzik az akkumulátor töltési állapotát.
A MacBook talán felnyitva hasonlít legjobban az Airre. Ugyanazt a különálló gombokból felépített billentyűzetet kapjuk, mely előtt óriási touchpad nyújtózkodik. Természetesen multi-touch rendszerű, és újdonsága, hogy üvegből készült. Ugyancsak üveg védi a LED háttérvilágítású kijelzőpanelt. Látványos, hogy nincs átmenet a monitor és durván 2 centiméteres – ezúttal sötét – kávája között. Az alsó és felső rész találkozásán ismét látható némi fekete műanyag.
Oldalról szemlélve, kinyitva is nagyon látványos az új MacBook. Az alábbi képen a maximális nyílási szög látható, ami nem túl nagy, de elégséges.
Alul – az Airhez hasonlóan – az alap MacBooknak is fémfeneke és négy kör alakú lába van. Szellőzőnyílásnak se híre se hamva. Belülről a meleg a műanyagzsanér mögül távozik. Tudva, hogy akár 2,40 GHz-es processzor és integrált GeForce grafikus mag is lehet a gépben, komolyabb terhelésnél süvítő hangra számítunk a szűk szellőző miatt.
Még egy érdekesség van a fémfenéken. A kibillenthető karocska oldja a burkolat első részét, mely alatt az akkumulátor és a merevlemez rejtőzik.

Mivel az első részbe tették ezeket a viszonylag nehéz alkatrészeket, a MacBook nemcsak asztalon, hanem az ölünkben is meglehetősen stabilan áll. A telep 45 Wh-s teljesítménye nem világbajnok, de a termék weboldala szerint így is elég ötórás, Wi-Fi-s internetezéshez – meglátjuk. Sajnos tovább nem mehettünk az új almás laptop vetkőztetésében, tehát akit érdekel, mi van az alukabát alatt, annak keresgélnie kell egy kicsit az interneten.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Új Apple Mac mini: kisebb, gyorsabb, szebb
-
Felújított Apple MacBook Pro
A nemrég megjelent Apple notebook, a frissített 15"-os MacBook Pro járt nálunk.
Megújult MacBook Pro gépek az Apple kínálatában
Az Apple is beveti az Optimus technológiát?
-
Új Apple iMac
Kipróbáltuk az ősszel frissített, 21,5"-os képernyővel ellátott alumíniumcsodát.
Végül iPad lett az iSlate
-
Millió forintos notebook
Kis túlzással ennyibe kerül az Asus W90 névre keresztelt, impresszív óriása. Kipróbáltuk a világ egyik legizmosabb és legnagyobb laptopját.
-
Notebook 16:9-en
Kipróbáltuk az MSI még szélesebb képű, hullámos mintázatú mobil mozigépét.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?













