Tesztelés

Be kell vallani, hogy szkeptikusak voltunk a G9 használhatóságával kapcsolatban. A szokatlan forma és a lézeres érzékelő is aggasztó volt egy kicsit, bár az előbbire igaz, hogy a Logitech eddig nem nyúlt félre, ha valami újjal próbálkozott. Bármilyen valószínűtlen volt ránézésre, a G9 kényelmes, sőt nagyon kényelmes! A dobozból kiszedve az XL markolat volt rajta, melynek érdekes, gumis a tapintása. Lapos ugyan, de a fenekét elég magasan tartja ahhoz, hogy megtámassza a tenyér felső részét. Nincs rajta az az idegesítő hupli, ami miatt egyes Logitech egereket túl magasnak éreztünk. Széles, így a kisujjnak is van hely az oldalán. Huzamosabb használat után a gumis felület némileg izzasztó volt, de az egér ilyenkor sem csúszott meg. A hüvelykujjrész szintén kényelmes volt, mind a két gombot könnyen elértük.

Precíziós markolatra váltva a tapintás hozott kellemes meglepetést. Az XL-en benyirkosodott tenyerünkről gyorsan eltűnt a nedvesség. A picivel kisebb és keményebb forma valóban pontosabbnak tűnt, mintha csipesszerűbben fogtuk volna az egeret, mint a nagyobbnál. Itt a kisujj már kevesebb támasztást kapott, de ez a markolat is nagyon kényelmesnek bizonyult.

A közös részek közül jól járt a két fő gomb. Érdekes, hogy a konkurens Razer éppen ezeket látja el gumis borítással. Kissé nehézkesen érhetőek el a bal gomb tövébe helyezett felbontásváltó gombok, de olyan a formájuk, hogy vakon is könnyen kitapinthatóak. A kis emberkét mintázó fény mellett három pálcika variációja mutatja az aktuális állást.

Úgy éreztük, hogy a görgő az optimálisnál egy picivel hátrébb van. Kisebb mérete és súlya miatt tényleg nem lehetett úgy megrántani, mint a korábbi Microgear kerekeket, de egy átlagos görgőnél sokkal jobban működött, ráadásul ott a szabadonfutás lehetősége is, igaz, ehhez először hanyatt kell fordítani az egeret. Ugyanígy lehet váltani az egér profiljai között is, ami mondjuk egy játék betöltése előtt nem zavaró, de akció közben nehéz mutatvány. Le kell nyomni a gombot, ekkor villogni kezd a kijelző emberkéje és a felbontás állítóival válhatunk az öt profil között.

Magasabb adatátviteli szinteken nem sikerült megzavarni a G9-et, bár be kell vallani, nem vagyunk igazán képzett játékosok. Azért azt regisztráltuk, hogy bármilyen gyorsan rántva nem jön zavarba az érzékelő, nem ugrál, mozgása sokáig lineáris. Kisebb mintavételi frekvencián – például 125 Hz-en – tényleg bizonytalanabb volt, kisebb rántásra elvesztette egyenletességét. Ezt úgy vizsgáltuk, hogy alacsony érzékenységnél (természetesen kikapcsolt gyorsítással) megrántottuk az egeret, majd megnéztük, visszaáll-e az eredeti nézet, ha szép lassan visszatoljuk az egeret a kiindulási pontra.

Bekapcsolás után gyönyörű narancssárga fények gyulladtak ki az MX Airen, így stílusban még közelebb került a diNovo Edge billentyűzethez. Nyugalmi állapotban a fények szép fokozatosan kihunytak. Az elem töltésére utaló lámpák csak a dokkolóba helyezve világítottak, jelezték az akkumulátor állapotát.

Nagyon nehéz helyzetben volt nálunk az MX Air, ugyanis gyakorló Wii játékosok vagyunk, melynek vezérlőjével biztos volt, hogy a Logitech eszköze nem tudja felvenni a versenyt. Miért? Mert a MX Air vezérlője – az egérhez hasonlóan – csak két dimenzióban, a monitor síkjában mozog. Játékra azért sem jó, mert nincs mellette mozgáshoz, oldalazáshoz való irányítószerv. Egyik kézzel billentyűzetet markolva a másikban az MX Air egérrel mutogatva nem volt kényelmes a lövöldözős játékok irányítása. Állandóan elakadtunk, a kurzor nem oda nézett, ahova céloztunk vele.

Játékra sajnos nem jó az MX Air, de nem is arra találták ki. Mutatóeszköznek szánják, és a monitor (vagy kivetített kép) felületén egy prezentációban vagy mozizás, zenehallgatás közben tényleg nagyszerűen helytállt. Hasznos volt a kurzort egy helyre rögzítő, a rázásra középre pozicionáló, billentéssel előre-hátra lépkedő vagy hangerőt szabályzó funkció. Egy gondunk volt csak, hogy a beígért 9 méteres hatótávolságnak nagyjából csak a fele-kétharmada állt rendelkezésre. Öt méterről már akadozott a mozgás.

Az asztalra téve beigazolódott, hogy a stílus legyőzte az ergonómiát. Az MX Air túl hosszú és túl keskeny. Akkor volt kényelmes, ha nem közvetlenül a legelejénél, hanem bő egy centiméterrel hátrébb fogtuk. Ilyenkor nem értük el a görgőmező első gombját, a lézeres érzékelő pedig zavaróan a legelső ujjpercünkkel volt egy vonalban. Mindehhez a keskenységből adódó billegés társul, amit tovább hangsúlyozott az egyik első csavar és teflontalp pontatlan felszerelése. Nem túl szerencsés az érintős görgő sem. Nagyon nehezen tudtunk vele éppen annyit mozdulni, amennyit szerettünk volna, és oldalra sem dönthető. Nem kedveltük az izzasztó, majd nedvesen csúszó és rútul ujjlenyomatosodó felületet. Vajon egy izgulós előadó prezentációja folyamán hányszor ejtené el a sikamlóssá vált jószágot, és ez milyen karcokat okozna a felületén?

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!