Gyorskeresés
Logitech Harmony - én irányítok mindent!
Kipróbáltuk, milyen az, mikor egyetlen nagyon okos távirányító elég az összes elektronikai berendezéshez.
Hirdetés
Próba – Harmony 1000
Kézbe véve a Harmony 1000-et érezni, hogy nem egy kategória a 885-össel. Ez nem csak a formájára, hanem az anyagminőségre is vonatkozik. Sokkal jobb érzés a szálcsiszolt alumíniumot tapintani, mint a műanyagot. A gombok finoman barázdált felülete is nagyszerű. Egyedül a forma, a szokatlan használati mód volt idegen. Egy kézzel fogni nem túl kényelmes, két kézben meg azonnal kvarcjátékos érzésünk lett. Szerencsére elég gyorsan elmúlt, rövid idő alatt ráéreztünk a normál gombok jobbkezes kezelésére támasztó bal kéz nélkül is.
Valamivel nehezebb volt megszokni az érintőképernyőt. Ez talán annak tulajdonítható, hogy a monitoron megjelenő gombokat a szükségesnél kisebbeknek éreztük, pedig bőven lett volna hely nagyobbaknak is. Pár napos használat után viszont kiderült, hogy a túl kicsinek vélt gombokon sem nyúltunk mellé. Valószínűleg további gyakorlással az egyes kezelőszervek helye is megszokható. Akkor már nem kell minden gombnyomásnál levenni a szemet a tévéről, és a kis monitorra pillantani.

A vezérléshez további rétegeket is kapunk, melyek a monitor négy sarkába helyezett ikonokkal jönnek elő. DVD-nézés esetében a számbillentyűzetet és a saját gombokat kaptuk, tévénél a kedvenc csatornáinkat – már ha készítettünk ilyet a szoftverrel.

Aktivitásokból egyszerre hat fér ki a monitorra, az alatta lévő „Activities” gombbal csalhatjuk őket elő. Innen érhetőek el külön az egyes eszközök, és a távirányító pár beállítása is, mint a kijelző fényereje, pozicionálása és a hangerő, mert a Harmony 1000 csipoghat (pontosabban kattoghat) a gombok lenyomására.

Ha nem tettük a kedvenceink közé például a tévé PiP gombját, akkor a tévénézős aktivitásból meglehetősen nehézkesen jutunk el hozzá. Meg kell nyomni a jobb alsó sarokban lévő kis csillagot, amely előhozza a kedvenceket. Ott találjuk az eszközök gombját, ahol kiválaszthatjuk a tévét, és jó esetben a negyedik kilences csoportban megtaláljuk a PiP-et. Tehát célszerű az ilyen gombokat (legutóbbi csatorna, teletext, hangzási és képprofilok stb.) jó helyre tenni, akkor nem lesz semmi gondunk.

Meg kell említeni, hogy a Harmony 1000-hez kapható kiegészítő rádiós modul. Ezt elektronikus berendezéseink látóterébe helyezve már nem kell céloznunk a távirányítóval, ugyanis rádióhullámokon küldi a parancsokat az átjátszónak, amely infrán továbbítja őket. A Harmony 885 ugyan nem tud rádiózni, de nagyobb testvére, a 895 alapból ilyen. Programozásban és elrendezésben is teljesen megegyezik a 885-össel, csak a színe más, világosabb.
Még egy kiegészítést kell tenni a háztartási berendezések és világítás vezérlése kapcsán. A komolyabb Harmony eszközök (890, 895, 895 Pro) a Z-Wave szabvánnyal működő eszközökkel is tudnak kommunikálni. A Harmony 1000-ről is feltételezték, hogy támogatja majd, de ez csak részben valósult meg. A Logitech Harmony fórumán találtuk azt az információt, hogy Z-Wave-et csak a rádiós kiegészítő modullal való kommunikációra használ, egyébként inkább a szórakoztató rendszerek vezérlésére összpontosítanak. További érdekes dolgokat is olvashatunk a fórumon, melyekből látszik, hogy a Harmony 1000 finomítása most is gőzerővel folyik, és a kisebb modelleket sem kezelik mostohagyerekként.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Előzmények
-
Stílusos Logitech billentyűzetek
Kipróbáltuk a piacon fellelhető talán legszebb billentyűzet-egér kombinációkat, a Logitech diNovo termékeit.
Játékosoknak hangoskodik a Logitech
Ismét játékosokat kényeztet a Logitech
Hullámlovas ujjak a Logitech billentyűzetén
-
Drót nélküli audiokábel
A cím ellentmondásos, de nagyon jól jellemzi a Logitech vezeték nélküli zenetovábbítóit.
Hadonászós egér multimédiás alkalmazásokhoz
-
iMON: a házimozi új dimenziója
A SoundGraph HTPC-khez kifejlesztett, magyarul beszélő távirányítóit teszteltük.
-
Egy vezérlő mind felett
A Logitech Harmony távirányítói kényelmesebbé teszik az otthoni mozizást, vagy zenehallgatást. Cikkünk a Harmony 525-öst modellt mutatja be.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?





