Gyorskeresés
Logitech Harmony - én irányítok mindent!
Kipróbáltuk, milyen az, mikor egyetlen nagyon okos távirányító elég az összes elektronikai berendezéshez.
Hirdetés
Logitech Harmony 1000
Eddig sem panaszkodhattunk a Logitech termékek csomagolására, de az új Harmony 1000 olyan dobozt kapott, amely már a boltok polcáról kiabálja: „Engem vegyél meg!”. Szép a nyomása, vastag, igényes kartonból készült, amit mágnesek tartanak egyben.
Kibontva ismét kevés alkatrészt találtunk, mondhatni ugyanazokat, mint korábban: távirányítót, állványt, akkumulátort, töltőt, adatkábelt, némi használati útmutatót és telepítőlemezt.
A Harmony 1000 nagyjából olyan, mint a gömbvillám: kevesen láttak még hozzá hasonlót, de létezik. A távirányítók közt külön – meglehetősen drága – csoportot alkotnak a kevés gombos, de jókora érintőképernyővel felszerelt, téglalap alapú modellek. Ebben a kategóriában először próbálkozik a Logitech. A Harmony 1000-nek 3,5 hüvelykes, QVGA (320x240 pixel) felbontású színes kijelzője van, ami közepesnek mondható. A régebbi modelleknek még monokróm megjelenítője szokott lenni, de vannak VGA felbontású kistévések is. Persze az utóbbiak többszörösébe kerülnek még a 75 000 forintos Harmony 1000-nek is. A fekete keretes kijelző mellett szálcsiszolt alumíniumból van a borítás, melyen csupán néhány jó minőségű, kéken világító gombot találunk. Ezek éppen elegendőek a TV leggyakrabban használatos funkcióinak ellátására, a többihez ott a kijelző. Előnyük, hogy formájuk miatt sötétben is kitapinthatók, mozizás közben nem kell lenézni rájuk.
Hátul egy kis hangszórónak a rostélya található, két másik hasonló vájat pedig az akkumulátort rejtő fedél könnyebb lehúzását segíti. A fekete műanyag kellemes tapintású, olyasmi, mint a Logitech egerek szélső panelje szokott lenni. Középen a bemélyedés kényelmesebb fogást biztosít, és a töltőállványban ez tartja a távirányítót.
Úgy alakították ki a Harmony töltőjét, hogy üresen se legyen ronda. Fényes feketéjével feltűnés nélkül elálldogál a dohányzóasztal szélén vagy a polcon.
A távirányító körülbelül 45 fokos szögben áll benne. Kár, hogy nincs rögzítve; ha gyakorlatlan kéz teszi a helyére, megtörténhet, hogy nem csatlakozik az érintkezőpontokra, pedig a nagy kijelző miatt gyakran szükség lehet az akkumulátor töltésére.
Számítógépre az 1000-es is egyszerű USB-vel kapcsolódik; a mini csatlakozónak itt már fedele van. Közelében található az infrás sugárzó, amiből van még egy – a tanuló – a távirányító alsó peremén.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Előzmények
-
Stílusos Logitech billentyűzetek
Kipróbáltuk a piacon fellelhető talán legszebb billentyűzet-egér kombinációkat, a Logitech diNovo termékeit.
Játékosoknak hangoskodik a Logitech
Ismét játékosokat kényeztet a Logitech
Hullámlovas ujjak a Logitech billentyűzetén
-
Drót nélküli audiokábel
A cím ellentmondásos, de nagyon jól jellemzi a Logitech vezeték nélküli zenetovábbítóit.
Hadonászós egér multimédiás alkalmazásokhoz
-
iMON: a házimozi új dimenziója
A SoundGraph HTPC-khez kifejlesztett, magyarul beszélő távirányítóit teszteltük.
-
Egy vezérlő mind felett
A Logitech Harmony távirányítói kényelmesebbé teszik az otthoni mozizást, vagy zenehallgatást. Cikkünk a Harmony 525-öst modellt mutatja be.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?












