Gyorskeresés
Live CA C90 mp3-lejátszó
A zenelejátszás mellett diktafon és képnézegető funkcióval, illetve további extrákkal szolgáló készülék érkezett Koreából.
Hirdetés
Bekapcsoljuk

A készüléket a számítógéphez csatlakoztatva csak egy LED világít, ami az akkumulátor töltését jelzi. A PLAY gomb hosszas lenyomásával kapcsolódik be a készülék, és ekkor jelentkezik be a számítógépen cserélhető meghajtóként. A külső tároló funkcióhoz driver csak Windows 98 alatt szükséges, a mai operációs rendszereken rendszerint plug&play működik.
A készülék bekapcsolása után egy távolkeleti gyermekmese cicája mosolyog ránk a gép funkcióit bemutató animáció kíséretében, majd megjeleníti a lejátszó kapacitását és a szabad tárterületet is. A kijelző tiszta, világos, kellő fényerővel rendelkezik. Ezután a készülék rögtön „play” nézetre vált, készen állva a zene lejátszására.
Ha a főmenübe szeretnénk eljutni, le kell nyomnunk a GAME gombot hosszan, majd a joystickot (M) balra kell tolnunk. A menüben a manapság divatos ikonok segítségével navigálhatunk, ám ezek elrendezése sajnos olykor nélkülözi a logikát. Egy kevés idő kell, mire gondolkodás nélkül, gyorsan megtalálhatjuk azt, amit keresünk.

A menü
- Music: a zenefájlokat itt játszhatjuk le kiválasztás után.
- FM: a rádióhallgatás színtere (FM sávon sztereó vételre képes). Kézi hangolás, automatikus hangolás és 20 elmentett állomás lejátszása
- Game: három gyárilag elmentett játékot tartalmaz, melyek ugyan színesek, de körülbelül csak a 80-as évek végének kvarcjáték-színvonalát érik el (mindhárom eléggé lineáris szerkezetű).
- JPEG: képnézegető, ahol a könyvtárakban kóborolhatunk képek után. A készülék meglepően jó minőségben, talán egy kicsit kontrasztszegényen mutatja be képeinket. Ez persze ilyen méret esetén bocsánatos bűn, hiszen inkább csak a képek előnézetére alkalmas, akár a digitális fényképezőgépek LCD-kijelzői.
- Utility: különféle érdekességek színhelye:
- Phone Book: telefonkönyv
- Text View: szövegmegjelenítő. Sajnos a magyar karaktereket nem képes visszaadni.
- Stop Watch: stopperóra századmásodpercces méréssel és körjelzővel
- Calculator: egyszerű négyműveletes számológép
- Setting:
- Equalizer: hat előre definiált beállítás és egy saját áll rendelkezésre (ötcsatornás)
- Repeat: számismétlés (normál, egyet, összeset, véletlenszerűen)
- Speed: lejátszási sebesség állítható fele sebességtől a dupláig
- Scroll: a joystick görgetési sebessége
- Power Mode: energiatakarékosság
- OFF: készülék kikapcsolása teljesen bizonyos idő elteltével
- Sleep: csak a kijelző kikapcsolása (az energiafogyasztás mérséklése érdekében)
- Back Light
- Kijelző
- Jog gomb
- Rec mode:
- MP3 encode: 64k, 96k, 128k (bemeneti jel)
- microphone: 32k, 64k, 96k
- FM record: 64k, 96k, 128k
- Lyric display: dalszöveg kiíratása
- Language: nyelv
- kétféle kínai, angol, francia, japán, német, koreai, orosz, spanyol. Magyar nincs.
- Delete: fájlok törlése a memóriából (mind vagy egyenként)
- Wallpaper: különféle háttérképeket tehetünk be az egyes alkalmakhoz (bekapcsolás, kikapcsolás, lejátszás, pillanatszünet).
Az szinte biztos, hogy az egyszerűbb készülékekkel ellentétben ezt nem tudjuk „vakon”, a zsebünk mélyéről vezérelni, márcsak a funkciók sokasága miatt sem.
Zenehallgatás
Bekapcsolás után a PLAY gombot lenyomva a lejátszó a könyvtárszerkezetben első útjába kerülő mp3/wma/ogg fájllal meg is kezdi a lejátszást.

A zenét alapértelmezésben egy nem zavaró animáció kíséri. A kijelzőről leolvashatjuk a hangerőt, a szám címét, bitrátáját, kódolását, a használt equalizer-beállítást és az eltelt időt is, valamint azt, hogy hány zeneszám van a memóriában, és abból a lejátszott a hányadik.
Az átlagember számára a hallható zene minősége szinte tökéletes. Természetesen egy márkás, drága füllhallgatótól elmarad a mellécsomagolt eszköz minősége, de így is rendkívül jó. A nagyon mély hangok nem igazán jönnek át, de a közepes vagy magasabb basszus már igen. A középső hangok nagyon tiszták, a magasak is csak enyhén torzulnak.
Egy Sennheiser MX200 fülhallgatóval használva sem sokat javult az egyébként jó „hanghelyzet”, ezért minden bizonnyal itt már a hordozható készülékünk jelentette a szűk keresztmetszetet.
Természetesen a sima mp3, ogg és wma fájlokon túl kipróbáltuk élesebb helyzetekben is a készüléket. Az egyes lejátszókat esetleg le is fagyasztó mp3 pro vagy változó bitrátájú mp3-fájlokat azonban ez a készülék rendben lejátszotta.
Sajnos a lejátszási listát (m3u) figyelmen kívül hagyja, a fájlok névsorrendjében játsza le a zenét. Lehetőség van viszont a könyvtárszerkezetben az egyes fájlokat megjelölve saját lista készítésére.
A készülék A-tól B pontig meghatározható számrészletet is le tud játszani, ami jól jöhet például nyelvtanulásnál, esetleg karaoke közben. Ezen túl természetesen a szokásos véletlen / egy szám ismétlése / mind ismétlése módozatok között választhatunk.
A készülék egyszerre csak egy programot képes futatni, tehát ha mi zene mellett szeretnénk játszani vele, akkor az sajnos nem fog menni. Érthetetlen, hogy a könyvtárszerkezetben barangolva a számok magyar ékezetei helyesen jelennek meg, miközben a szám lejátszásakor a magyar karakterek helyett más betűket láthatunk. Ez minden bizonnyal javítható szoftverhiba; reméljük, hogy egy későbbi szoftverfrissítésnél már orvosolják ezt a hibát.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
A zsebes, aki sokra vitte
A Cowon A2 kategóriájának egyik legnagyobb kijelzőjével büszkélkedhet, ráadásul nemcsak lejátszani, de felvenni is képes mozgóképet.
-
X-Micro újdonságok
Az elsősorban adattárolóiról ismert vállalat két nemrégiben bemutatott terméke járt nálunk.
-
SanDisk Sansa mp3-lejátszó
Hangminőségével, kezelésével a magasabb kategóriák felé nyújtózkodó készüléket mutatunk be.
-
Végletes lejátszók
Két, a kategória szélsőértékeit képviselő mp3-lejátszót kaptunk kipróbálásra.
-
iAudio X5 - multifunkciós zenegép
A Cowon új, igen profi MP3-lejátszóval kopogtatott ajtónkon, az iAudio X5-tel.
-
Apró zenedobozok a Sweextől
Tengerek után elnevezett, kicsiny mp3-lejátszókat vettünk szemügyre a Sweex jóvoltából.
-
SanDisk mp3-lejátszók
Tetszetős, 256, 512 és 1024 MB kapacitású mini zenegépek érkeztek a SanDisktől.
Előzmények
Jön az X-Micro mp3-as zsebtévéje
Szemrevaló Freecom médialejátszó
Apacer AS820: Beszélj hozzám!
Tenyérnyi médialejátszó a LaCie-tól
MSI: itt az új Mega Player
Levéltárca méretű médialejátszó az LG-től
-
Multimédia-tár a Vosonictól
Az új X's Drive Pro már nemcsak mobil tárolóként és kártyaolvasóként hasznosítható – multimédiás tartalmakat is képes lejátszani.
-
Multimédia Lifeview módra
Kipróbáltuk a cég hordozható USB-s tévétunerét és memóriakártyás multimédia-lejátszóját.
-
Három mp3-lejátszó
Cikkünkben a Jungsoft, az iRiver és a Cowon Systems egy-egy készülékét vetjük vizsgálat alá.
-
Az Apacer elegáns mp3-lejátszója
Bár az Apacer név sokkal inkább a minőségi memóriák révén vált híressé, most egy mp3-lejátszó járt laborunkban.
-
Mp3-lejátszók a nagyító alatt
A walkmanek ideje leáldozott, hódítanak a digitális zenei kísérőtársak. Mi most kilencet vettünk a nagyító alá.
-
Freecom Beatman MP3 lejátszó
MP3 lejátszó, bruttó 40 ezer Ft környékén, ráadásul igényes kivitelben? Meglátjuk...
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?





