Gyorskeresés
Szponzorunk
LG 47LW650S Cinema 3D tévé okos funkciókkal
Az új FPR technológiával felvértezett, LED háttérvilágítású 3D LCD televíziót láttuk vendégül.
LG 47LW650S
Az LG háza táján úgy vélik, hogy a 3D relatív sikertelenségének oka az aktív shutteres megoldásban keresendő, ezért az idei évben a passzív polarizációs képalkotásra helyezték a hangsúlyt. A 2011-es modellek már a saját fejlesztésű FPR technológiát használják, amellyel a cég állítása szerint sikerült kiküszöbölni az polarizációra jellemző korábbi hibákat. Ezt muszáj volt kipróbálnunk, úgyhogy megnéztük, hogyan teljesít az LG LW650S!
Külsőre
Az LG, bár nem tartozik a konzervatív gyártók közé, az LW650 esetében mégis a tradicionális utat választotta, legalábbis ami a modell kialakítását illeti. A polarizációs 3D megjelenítés miatt el kellett felejteniük a frontfelületet egyetlen síkba helyező "borderless" vonalat, viszont ez még nem magyarázza az átlagosnál vastagabb kávát. Ráadásul a keret lakkfekete borítást kapott, ami utoljára talán három éve számított menőnek. A két oldalt végigfutó szilvalekvár színű műanyag él is meglehetősen elcsépelt mára, ráadásul az árnyalata sem az igazi. Az ujjlenyomatok persze meglátszódnak rajta, ami annak lehet leginkább bosszantó, aki gyakran használná a beépített médialejátszót, hisz ilyenkor óhatatlanul is meg kell fogdosni a szélét.
A két rejtett hangszóró nem látszik egyáltalán, pedig ezek is az alsó részre kerültek, ahogy az érintőgombok is. Ezek a szokásokkal ellentétben egészen jól használhatóak, persze a távirányítóval nem vehetik fel a versenyt. A talp illeszkedik a formavilágba, viszont a fémből készült masszív nyak érthetetlen okból került ide. Nem mintha csúnya lenne, csak itt nincs helye egyáltalán.
Az edge-lit LED háttérvilágításnak köszönhetően a vastagságot sikerült három centiméteren belül tartani. A kecses modell csatlakozókínálatára nem lehet panasz: a négy 1.4-es HDMI bemenet mellett került oldalra két USB port, illetve egy CI slot, amely a kódolt adásokhoz szükséges kártya fogadására ad módot. Ezen kívül megtalálható rajta egy Ethernet, egy D-Sub, egy RS-232C, illetve egy SCART csatlakozó, komponens és kompozit bemenetek, az optikai hangkimenet, a Wi-Fi aljzat, valamint a fülhallgató csatlakozója.
Rendelkezik beépített digitális tunerekkel, így a digitális adások vételéhez nem szükséges külön set-top-box-ot vagy egyéb, e célra alkalmas kiegészítőt bevetni. A típusjelzés utolsó, S betűje arra utal, hogy a DVB-T, DVB-C adások mellett a műholdas DVB-S szabványt is támogatja. A képernyő visszatükröződik ugyan, de a helyzet egyáltalán nem vészes; persze azért közvetlenül ablakkal szembe nem tanácsos állítani.
| LG 47LW650S | |
| Panel | Edge-lit LED háttérvilágítású FPR IPS panel |
|---|---|
| Képernyőméret | 47 hüvelyk |
| Maximális kontrasztarány | 9 000 000:1 |
| Válaszidő | 2 ms |
| Felbontás | Full HD, 1920x1080 (16:9) |
| 24p lejátszás | Támogatott |
| Képbeállítások | Élénk/Normál/Mozi/Játék/ 2 db felhasználói |
| Hangszórók | 2 x 10 watt |
| Hangzásmód | Normál/Zene/Sport/Játék/Mozi |
| Beépített digitális tunerek | DVB-T, DVB-C, DVB-S |
| Interfész | 4 db HDMI, 2 db USB, komponens, D-Sub, Scart, RS-232C, analóg audiobemenet, optikai audiokimenet, Wi-Fi csatlakozó, Ethernet csatlakozó, CI slot |
| Extrák | TruMotion 200 Hz technológia, képvarázsló, rejtett hangsugárzók, külső fényérzékelés, digitális zajcsökkentés, beszédhang-kiemelés (Clear Voice), Smart TV funkciók, 3D, 2D-3D konverzió, automatikus kikapcsolás, alvásfunkció, gyerekzár, Infinite virtuális térhangzás |
| Teljesítményfelvétel | Otthoni módban: 85 watt; készenléti állapot: 0,1 watt |
| Méret | 1119 x 684 x 29,9 (állvánnyal 255) mm |
| Tömeg | 18,2 kg (21 kg állvánnyal) |
| Gyártó honlapja | www.lg.hu |
| Termék honlapja | LG 47LW650S |
| Fogyasztói ár | 347 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Ilyen lesz az LG nyári OLED tévéje, az 55EM9600
-
LG M2352D: tévé és monitor IPS panellel
Az LG új, Personal TV sorozatával komolyan gondolja, hogy lenyomja a TN paneles kijelzők piacát.
-
Samsung 59D6900: Smart 3D plazma tévé
Kipróbáltuk a vállalat sokoldalú, versenyképes, másfél méter képátmérőjű, okos 3D plazmatelevízióját.
-
Philips PDL7906: különleges LCD tévé
Smart TV, Net tv, Ambilight, különleges dizájn, passzív 3D: mindez egy tévébe sűrítve.
-
LG LW980S tévé: külön utakon Nano LED-ekkel
Kipróbáltuk a piacon egyedinek számító, sok apró finomsággal telitömött LCD tévét!
-
Panasonic E30: LCD tévében is erős a Pana
Kipróbáltuk a vállalat saját fejlesztésű, IPS Alpha paneljével megtámogatott LCD tévéjét. Nem okozott csalódást!
-
Top tévék, törpe tévék, kamerák és zenedobozok
A héten a házimozi világában kalandozunk: csúcs tévék, kamerák és audiorendszerek mutatkoznak be.
-
Samsung UE46D6530WS 3D tévé tesztje
Smart TV funkciók, fejlesztett aktív shutteres 3D, remek dizájn: ki kellett próbálnunk!
Előzmények
A DM50D típusjelzésű 3D tévével bővíti kínálatát az LG
-
Sony 46NX710 3D LED LCD tévé teszt
Kipróbáltuk a Sony sokoldalú, dizájnos, 46 colos, LED háttérvilágítású NX710 LCD tévéjét.
PH!TV – LG Cinema 3D – a passzív dimenzió
Mit rejt a 3D jövője?
-
LG LE 5500: kicsi a bors...
Kipróbáltuk az LG LED háttérvilágítású, 32 colos, Full HD LCD tévéjét.
-
3D plazma baráti áron
Kipróbáltuk az ötven hüvelykes Samsung C490 3D plazmatévét.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?










