Hirdetés

LG 34UM95 UW monitor: túlméretes izgalmak

Bevezető és külső

Sokan nem gondolták volna, hogy az LG a monitorok piacán sikere tudja vinni a 21:9 képarányt, pláne azok után, hogy a Philips hasonló képarányú Cinema TV kezdeményezése ennek pont az ellenkezőjét mutatta. Jó időben jó helyen – tartja a mondás, és ez volt az, ami az LG-nek sikerült, a Philipsnek pedig nem. Utóbbi gyártó Cinema tévéi megjelenésükkor kissé megelőzték korukat, később pedig már nem tudták rátukmálni a filmnéző közönségre sem, a HD-t pedig legfeljebb csak hírből ismerő, elsősorban csak tévéadást néző közönség rá sem hederített olyasmire, amin nem mutat jól teljes képernyőn a Híradó vagy a Barátok közt.

De komolyra fordítva a szót, az LG már a sokadik UltraWide eresztésnél tart, ráadásul most növelte a tétet azzal, hogy a korábbi, 29"-es modellek 2560x1080 képpontját elszórta 34 hüvelyes képátlóra, valamint ugyanebben a kategóriában előrukkolt az egészen furcsa, 3440x1440 pixeles felbontással, ami ráadásul nem is teljesen ugyanaz a képarány. Ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor a 21:9 2,33:1 képaránynak felelne meg, a 2560x1080 képpont (amit a Philips Cinema TV és az LG UltraWide család is használt eddig) 2,37:1-nek, míg a 3440:1440 pixel 2,388:1, vagyis majdnem 2,39:1-hez arányú, de lényegében mindegyik nagyon közel áll a 2,35:1 vagy 2,40:1 cinemascope vagy anamorf képarányhoz, amivel a filmek sokkal élvezetesebben, fekete kitöltősávok nélkül jeleníthetőek meg.

Mielőtt nagyon elvesznénk a történelmi dolgokban és a technikai adatok erdejében, lássuk, mit is kínál nekünk kívülről a péklapát méretű 34"-es monstrum, az LG 21:9 UltraWide 34UM95, ami egyébként a gyártó jelenlegi csúcsmodellje kategórián belül!

Az LG nagy gondot fordított a dizájnra, így az elmaradhatatlan, már sokszor látott, vékony kávát emuláló Cinema Screen dizájn mellett az újdonság magáénak tudhatja az átlátszó, Crystal Float állványt, ami azt jelenti, hogy a talpat és a kijelzőt összekötő nyak átlátszó, és a gyártó szerint ez olyan hatást kelt, mintha a kijelző lebegne. De nem csak ez az egyetlen figyelemfelkeltő tulajdonsága, hanem a vékony és fényes káva (már ami alul megmaradt belőle) és a krómosan csillogó keret is. Összességében véve az LG kicsit tévésre vette a figurát, pedig az UM95 hardveres kalibrálhatóságával éppen ennek ellenkezőjét, egy komoly asztali monitort sugall.

Az állvány egyébként pofonegyszerű, és csak dönthetőséget kínál, azt is csak szűk, -5 és +15 fokos tartományban. A magasságállítási lehetőség kimerül abban, hogy a gyárilag kialakított alsó vagy felső lyukakba csavarozzuk a kijelzőt, de összeszerelés után ezt már senki sem fogja variálni. A talp használata egyébként opcionális, hiszen akár falra is szerelhetjük VESA konzollal, de ez esetben figyelni kell, hogy mely csatlakozókat használjuk, mert ezek egy kivételével mind hátrafelé néznek.

Az említett egy kivétel egy HDMI port, de ezen felül számos más bemenet áll rendelkezésre, többek között még egy HDMI, egy normál DisplayPort 1.2, két Thunderbolt 2, illetve egy fejhallgató-kimenet és az USB hub, amiből sajnos csak egy port kínál USB 3.0-nak megfelelő sávszélességet, a többi a régebbi, 2.0-s szabványt követi. Ugyanitt látható az állványra utólag felpattintható takaróléc, ami egyben a kábelrendezés feladatát is ellátja.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés