Lenovo Yoga 900 hibrid – még jobb lett

Megjelenés

Idestova három éve már annak, hogy a Lenovo a tabletté hajtogatható, hibrid notebookok korszakának kezdetén bemutatta első Yoga készülékét. Akkoriban mindenféle – gyakran hajmeresztő – módszerrel próbálták a gyártók a notebook fedelét felfelé néző kijelzővel a billentyűzetre varázsolni, hogy tabletként lehessen azt használni. Ehhez képest a Lenovo 360 fokban forduló megoldása tipikusan olyasmi volt, amit meglátva egyből azt kérdeztük, mások vajon miért nem így csinálják? Azóta egyébként a vetélytársak alkalmazzák ezt a fajta zsanért hibridjeiken. Tavaly, a Yoga 3 Prónál nagyon látványos, fém óraszíjra hasonló, fogaskerekes pánttal oldották meg a körbeforduló zsanért, ami új szintre emelte a laptop megjelenését. A Core m-es hardverrel viszont egy kicsit mellényúltak, ugyanis a sivító hűtés ellenére lassult, mégis melegedett a masina.

Most viszont eljött a javítási lehetőség a Skylake processzorokkal, melyekből ismét a nagyobb Core i felé fordultak. Időközben kicsit átszabta a Lenovo a nevezéktanát, így az új csúcs Yoga, ami korábban a Yoga Pro volt, most a Yoga 900 nevet kapta, alatta van a Yoga 700, ami lényegében a korábbi sima Yoga, az egyszerűbb Flex szériát pedig most már teljesen átforduló zsanérral Yoga 500-ként ismerjük.

Visszatérve az elit Yoga 900-hoz, külsőben megörökölte a Yoga 3 Pro stílusjegyeit, tehát az egyedi zsanért és a 13,3 hüvelykes kijelzőméretet, sarkait viszont kicsit lekerekítették. Annak ellenére, hogy nagyjából két millimétert, illetve száz grammot hízott, 14,9 mm-es vékonyságával és 1,3 kilogrammos súlyával továbbra is a legkarcsúbb laptopok közé tartozik. Ezek az értékek akkor válnak igazán bravúrossá, amikor kiderül, hogy jókora, 66 wattórás akkumulátort és dupla ventilátoros hűtést passzíroztak a gépházba.

Nem kevesebb mint három gomb sorakozik a Yoga 900 jobb oldalán. Ide került a bekapcsoló, a Lenovo OneKey, amivel a rendszerkezelő, visszaállító szoftver indítható el, és a kijelző forgatását lezáró gomb. Az elődnél még a kettős hangerőszabályzó is mellettük sorakozott, azt most kihagyták, az érintőképernyő mellett tényleg nincs rá túl nagy szükség. Összesen négy USB csatlakozója van az eszköznek, az egyik Type-C formátumú. A sárga színű USB egyúttal a töltő csatlakozója is, illetve ez áram alatt marad kikapcsolt állapotban is, így mobil eszközök tölthetőek róla. Külön képkimenet nincs, erre a Type-C csatlakozó használható átalakítóval.

Belül változatlan a 13,3 hüvelykes; brutális felbontású, 3200x1800 pixeles az érintőképernyő, amit Gorilla Glass véd a nemkívánatos behatások ellen, így felülete meglehetősen tükrös. Az előd Yoga 3 Pro egyik furcsasága volt a funkcióbillentyűk nélküli, ötsoros billentyűzet, amit most mégis inkább hagyományosabb, hatsorosra cseréltek. Kicsit feljebb, a kijelző közelébe tolták a csuklótámaszt, ezáltal nagyobb is lett. A billentyűzet és a touchpad körül gumis felületet kapunk, mert amikor tablet módba fordítjuk a gépet, akkor ezen a részen támaszkodik. Kellően megemelték ahhoz, hogy ebben a helyzetben ne nyomódjanak be a gombok, de biztos ami biztos, 190 foknál nagyobb zsanérnyitásnál a klaviatúra és a touchpad is letilt. Ügyeltek arra is, hogy élére állított, sátor módban ne sérüljön a laptop pereme, ide is gumis réteget húztak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés