Gyorskeresés
Szponzorunk
Lenovo noteszgépek: a sárkány belép
Az IBM PC üzletágát felvásárló Lenovo hadat üzent a világpiaci szereplőknek. A gyártó két noteszgépét vizsgálva megpróbáltuk kideríteni, vajon mennyire életrevaló a kínai sárkány a Nagy Falon innen.
Erőfitogtatás
A szerkesztőségünkben vendégeskedett két Lenovo noteszgép teljesítményadatai között mazsolázgatva végső soron megállapíthatjuk, hogy a „kicsi a bors...” elvén a V100-as modell, ha nem is kiütéssel, de pontozással mindenképpen elverte a nála nagyobb N100-as típust. Ebből persze önmagában még semmilyen messzemenő következtetést nem lehet levonni, hiszen az N100-asból is létezik erősebb típus, V100-asból is kapható (majd) gyengébben felszerelt példány. Az mindenesetre jól látszik, hogy a méretkategória önmagában mennyire nem jelent semmit a Lenovónál, hiszen a szubnotesznek mondott V100-asban bőven rejlik annyi erő, mely által a modern asztali konfigurációk jelentős része bármikor leiskolázható.






A hordozható számítógépek hardverfelépítését tekintve természetesen nem pusztán a nyers erő, illetve a gépbe zsúfolt extrák adják a siker kulcsát – azt láthattuk, hogy ezen a téren a Lenovo jól teljesít –, nem árt, ha a notebook akkumulátora is jól domborít. Jelen bemutatónk két példánya márpedig nemigen jeleskedett az ez utóbbi szempont alapján történt vizsgálat során: az N100-as típus hatcellás akkumulátorával maximum két óra negyvenöt percig üzemelt, a V100-as háromcellás akkujában tárolt energia pedig két óráig sem volt elég a gépnek. Leterhelt állapotban ez az arány nagyjából tartotta magát; az N100-as típus pont két óráig, a V100-as pedig alig több mint egy óráig üzemelt telepről. Ezek az üzemidők valamelyest kiterjeszthetők nagyobb kapacitású akkumulátorral, de az ezen a téren (is) legendásan jól teljesítő ThinkPadeknek még így sem érhetnek nyomába a Lenovo 3000-es noteszek.

Terméktámogatás
Egy hordozható számítógép vásárlása esetén a körültekintőbbeknek lényeges szempont lehet a szervizellátottság, illetve a terméktámogatás, bár mindennek sokan egészen addig nem tulajdonítanak komoly jelentőséget, amíg meg nem történik a baj. Túlzások nélkül állíthatjuk, hogy a Lenovo noteszgépeit a világ talán legjobban felkészített PC-szervizhálózata javítja; elég annyit mondani, hogy a meghibásodott számítógépeket ugyanazok a szakemberek szervizelik, akik a ThinkPadekkel is foglalkoznak. Az IBM szervizekről tudni kell, hogy az alkatrészellátottságtól függően villámgyorsan dolgoznak, az ott dolgozó szakemberek pedig – a világ minden táján – a legjobbak közül kerülnek ki. A név kötelez, ugye.
Nagyjából a fent leírtak vonatkoznak az internetes terméktámogatásra is, azaz a Lenovo noteszeket vásárlók biztosak lehetnek benne, hogy a szükséges kritikus frissítésekhez hozzájutnak majd a későbbiek során, akár abban az esetben is, ha gépük már jócskán túljár az amúgy egyéves alap jótállási időszakon.
A mellékelt szoftverháttérre sok egyéni felhasználó, vagy kisebb, költséghatékonyságra törekvő vállalkozás máig úgy tekint, mint felesleges árnövelő tényezőre, azaz a supporthoz hasonlóan kissé mostoha megítélést kap ez a terület. Tény, hogy egy egyéni felhasználónak vagy vállalkozónak nem feltétlenül van szüksége töménytelen mennyiségű, drága irodai alkalmazásra, vagyis inkább fogalmazzunk úgy: másra van szüksége. A Lenovónál ezt jól felismerték, ezért a 3000-es szériához tartozó szoftverek kiválasztásánál inkább a kreativitás, illetve tartalomfeldolgozás kapott prioritást; a gépekhez többek közt az InterVideo multimédiás szoftvercsomagja jár, kiegészítve a Google alkalmazásaival. Egyedi fejlesztésű szoftver a Lenovo Care központ, mely a ThinkVantage-hez hasonlóan többek közt a gép egyedi konfigurálásához, irányításához, hibaelhárításához szükséges funkciókat fogja egy csokorba.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
MSI EX600 YA notesz - konzervatív kék
A blue az angolban egyebek mellett konzervatívot is jelent – ilyen, konzervatív notebook az MSI kék színű EX600-asa is.
-
Packard Bell MX67 notebook
Első ízben volt alkalmunk megtapasztalni, hogy az olcsó gépeket forgalmazó cég mit nyújt a pénzért cserébe.
-
Lamborghini VX2 - wroaaam!
Az Asus legújabb autós notebookja tett nálunk egy kört, hogy lenyűgözzön minket egyedi dizájnjával és fejlett technológiáival.
-
Szerverek, áramforrások, notebookok
Heti hardverpiaci bemutatónkban kis kitérőt teszünk a Fujitsu Siemens szervereinek világába, bemutatunk pár Lenovo notebookot és más érdekességeket.
-
ThinkPad T60 - szélesvásznú üzlet
A Lenovo üzleti csúcsnoteszeinek választéka széles kijelzős modellekkel bővült. Kényszerpálya vagy racionális lépés?
-
A notebookok és a SEx
Heti piaci bemutatónkban az év végén befejeződő Sulinet Expressz keretein belük kapható hordozható számítógépekkel foglalkozunk.
Előzmények
Megelőzi korát a megújuló Lenovo N100 széria
-
Úton, kétmagos AMD processzorral
Egy modern notebook manapság már ikermagos CPU-t tartalmaz, épp ideje tehát megvizsgálni, hogy mit nyújt ezen a téren az AMD legfőbb riválisához képest.
Kétmagos processzort kapnak a széles kijelzős ThinkPadek is
Odanézz, ez tényleg rááll a notebookjára!
Új szériával bővül a Lenovo notebookkínálata
-
Színpadon a Centrino Duo
Tesztünkből kiderül, mire számíthat a felhasználó a gyártó történetében új korszakot bevezető kétmagos Yonah processzortól és a körítéstől.
-
Óriások földjén
Számítógépünk TFT-je sosem lehet elég nagy, és egyesek szerint ugyanez igaz a hordozható változatokra is. Négy 17 colos kijelzővel szerelt notebookot teszteltünk.
-
A bentō kiszélesedik
Kézbe vettük az első széles képernyős IBM-Lenovo noteszgépet, a ThinkPad Z60m-et.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?






