Gyorskeresés
Szponzorunk
Lamborghini egér és barátai az Asustól
Az Asus notebookjaihoz passzoló egerek jártak nálunk: egy fehér, egy fekete és egy tarka.
Hirdetés
Asus BX700
Ahogyan egyre több notbook és egyre kevesebb különálló hardverkomponens kerül eladásra, úgy mozdulnak a korábban kemény hardveres gyártók a mondhatni „könnyű műfaj”, a kiegészítők forgalmazása felé. Notebookban amúgy is erős az Asus, az év elején pedig nagyot lépett a hozzájuk szánt kiegészítők piacán. Hivatalos online üzletet nyitott számukra, ahol érdekes módon nem szerepelnek alaplapok, grafikus kártyák és hasonlók. Ebből a boltból kaptunk három kisegeret.
Az Asus BX700 egy egészen komoly, vezeték nélküli darab. A laptoppal a mondhatni leglogikusabb módon, Bluetooth technológiával tartja a kapcsolatot, ami ma már szinten minden hordozható gépben alaptartozék. Előnye az egyéb rádióhullámos megoldásokkal szemben, hogy nem igényel külön adó-vevőt, nem blokkol USB csatlakozót. Notebookokhoz szánták, ezért az átlagos egereknél kisebb. Mondjuk ez képen nem látszik, mert elég komoly darab, ráadásul jobb kézre szabták, mint a nagyokat. Kétféle színben kapható, szürkében és szürkében, de az egyik világos, már-már fehér (ilyen járt nálunk), a másik pedig lényegesen sötétebb. Közös bennük a közepes szürke betétek sora, illetve a fényes burkolat.
A felső borításból kivágott két fő és a görgő alatti harmadik gombot még két hüvelykujjas egészíti ki, amiket közös billenőrendszerben alakítottak ki, így elég nehéz eltéveszteni őket. Vagy az egyiket nyomjuk és a másik emelkedik ki vagy fordítva. Alul látható, hogy a kis egerekre jellemzően oldalra került az érzékelő, hogy elférjen a két mikroceruzaelem (AAA) mellette. A szem lézeres, 1200 dpi felbontású, amire ma már senki sem kapja fel a fejét, még kis, notebookos egerek kapcsán sem. Került még alulra pici ki-/bekapcsoló és Bluetooth-párosító gomb, illetve négy kisebb, de igényesnek tűnő csúszótalp.
Egészen korrekt jószág benyomását keltette az Asus BX700, jól össze van rakva, gombjai és görgője kellemesen jár, kár, hogy utóbbi nem dönthető oldalra. Ennél sokkal nagyobb kellemetlenségnek éreztük az egér formáját. Ugyan jobb kézhez szabott, de mivel a jobbos egerek méretarányos kicsinyítése, picike, gyerek tenyérbe illik, átlagos felnőtt kézbe nem, nagyon nem. Nem tudtuk úgy megcsippenteni, mint a hasonló, szimmetrikus apróságokat, állandóan úgy éreztük, ferdén tartjuk. Ami a mozgását illeti, teljesen rendben volt. Nem csinált az érzékelője ordas hibákat, nem ugrott meg, nem remegtette a kurzort. Persze nem játékkal próbáltuk, nem is arra való. Internetezni, irodai munkához, de még precíz mozgást igénylő képszerkesztéshez is teljesen jó. Az érzékelője, a formája már nem annyira.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Asus Eee PC VX6S Lamborghini netbook
Bemutatjuk az Asus új atomra épülő, sportkocsik által ihletett kabátba öltöztetett mobil masináját.
A világ első Wi-Fi-s egerét mutatta be a HP
Előzmények
-
Asus GX900 gamer egér piros kabátban
Kipróbáltuk az Asus látványos játékos egerét, ami más néven már járt nálunk korábban.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?









