2012. május 31., csütörtök

Gyorskeresés

Szponzorunk

Főszponzorunk

ASUS

Útvonal

Tesztek  »  Notebook rovat

Körutazás Sonomában

Öt gyártó noteszgépének segítségével utánajárunk, hogy mit nyújt a felhasználónak az Intel új Centrino platformja.

Acer TravelMate 4101LMi - II.

A használatba vétel első lépése a rejtett partícióról települő, második szervizcsomaggal frissített Windows XP Home operációs rendszer installálása volt. Első bekapcsoláskor választhatunk, hogy angol, orosz vagy magyar nyelvű rendszert szeretnénk-e látni a továbbiakban, ezt követően mintegy fél óra elteltével már használatba is vehettük a rendszert. Itt jegyeznénk meg, hogy egyedül az Acer nyújtott részletes, magyar nyelvű kezelési utasítást a géphez, mely ugyan pont nem tért ki a telepítésre, de a folyamat gyakorlatilag minimális beavatkozást igényel, egy laikus is játszva üzembe helyezheti a gépet.

Az általános használatot tekintve kiépítéséből adódóan az Acer TravelMate 4100 szerencsés helyzetben van. Jelen sorok írója ugyanis csaknem fél éve használ egy TravelMate 4500-as notebookot, amely a 4100-as modellel gyakorlatilag teljesen megegyezik mind szoftverkörítésben, mind kialakításában. A tartalom persze némileg más, de ez nem befolyásolja jelentősen a használatot.

Ennek fényében elmondható a TravelMate 4100-ról, hogy a fő beviteli funkciót ellátó billentyűzet kényelmes, és hosszú távon is jól használható, a gyártó nem dugott el egyetlen lényeges funkciógombot sem, mindössze az „í” betű került szokatlan helyre; a jobb oldali shift gomb mellé. Az érintőpad paramétereit igen széles skálán szabályozhatjuk, a süllyesztett felület által pedig elkerülhető, hogy az ujjunk folyton lecsússzon a nyomásérzékeny felületről.

Az XGA felbontású kijelző jó minőségű képet ad, a betekintési szögek átlagosak, a képfelület pedig megítélésünk szerint az átlagosnál jobban ellenáll a külső behatásoknak, bár napi szintű hordozás során nem árt odafigyelni arra, hogy a kijelző hajlamos hozzáérni a billentyűzethez összecsukott állapotban, ami hosszú távon biztosan nem használ a panelnek. Mi ezért azt javasoljuk, hogy a használat befejezésével a kijelző lecsukása előtt a gyári csomagolás részét képező szivaccsal vagy szövetdarabbal minden típus esetén takarjuk le a billentyűzetet. A 4500-as modell műanyaga mindemellett jól állja a sarat, a használat során nem indult sehol kopásnak a festék, ezért gyanítjuk, hogy a 4100-as típus is jól kiállja majd az idő próbáját.


[+]

Működési zaj tekintetében a TravelMate 4500-as modellhez képest sajnos egyértelműen visszalépést tapasztalhatunk az új típusnál, a két gép hűtéséért felelős ventilátor a 4100-as modell esetében jelentősen nagyobb zajszint mellett dolgozik, ráadásul gyakrabban is kapcsol be, mint a korábbi típus aktív hűtése. Ez különösen akkor lehet zavaró, ha számításigényesebb alkalmazást futtatunk a gépen, ilyenkor ugyanis a ventilátor gyakorlatilag folyamatosan üzemel.

Mivel a két gép processzora között elenyésző az órajelkülönbség, továbbá a grafikus rendszerek hőkibocsátása is egyező, ezért azt gyanítjuk, hogy az erősebb aktív hűtésre az Alviso lapkakészletet miatt volt szükség, erről a gép burkolatát eltávolítva gyakorlatilag meg is bizonyosodtunk.

A mellékelt programok tekintetében nem mondhatni, hogy az Acer túlzottan elkényeztetne minket, ugyanakkor az eManager felület által nyújtott négy alkalmazás sok esetben rendkívül hasznos lehet. Találunk itt rendszerinformációs programot, energiatakarékossági módokat finomhangoló felületet vagy éppen a rendszerről pillanatfelvételt készítő, illetve rendszervisszaállító alkalmazást. Az eManageren kívül DVD-lejátszó és CD/DVD-író programot, továbbá egy három hónapig ingyenesen frissíthető antivírus programot (Norton Antivirus) kapunk a gép mellé. Az internetes terméktámogatás átlagos, a szervízháttérről pedig (az Asus gépeihez hasonlóan) nagy múltú, képzett szakemberekből álló cég gondoskodik. Némi szépséghibát jelent, hogy a gépre csak egy év jótállást vállal a gyártó, mely szerencsére (felár ellenében) kiterjeszthető akár három évre is.

 

Acer TravelMate 4101LMi
Processzor Pentium M 730 (1,6 GHz)
Lapkakészlet Alviso i915PM
Memória 2 x 256 MB DDR333
Merevlemez 60 GB Ultra-ATA100, 4200 rpm, 8 MB cache
Kijelző 15" XGA (1024x768 pixel)
Grafika ATI Mobility Radeon X600 (64 MB VRAM)
Hang Conexant AMC audio
Optikai meghajtó DVD±R/RW író
Kommunikáció V.92/V.90 modem, Fast Ethernet, 802.11b/g WLAN
Interfészek 3 x USB 2.0, 1 x Firewire, D-Sub, TV-kimenet, PC Card slot
Méret, tömeg 364 x 279 x 39 mm, 2,91 kg
Jótállás 1 év nemzetközi utazógarancia
Fogyasztói ár 359 875 Ft

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Santa Rosa platform - álszent vagy megváltó?

    Májusban új mobil technológiával rukkolt elő az Intel: a Centrino Duo platform több ponton is frissítést kapott. Megnéztük, jó-e ez nekünk.

  • Notebookot, de milyet?

    Szokásos heti piaci tárlatvezetésünk mellett néhány tanáccsal szolgálunk notebook vásárlásához.

  • Színpadon a Centrino Duo

    Tesztünkből kiderül, mire számíthat a felhasználó a gyártó történetében új korszakot bevezető kétmagos Yonah processzortól és a körítéstől.

  • Óriások földjén

    Számítógépünk TFT-je sosem lehet elég nagy, és egyesek szerint ugyanez igaz a hordozható változatokra is. Négy 17 colos kijelzővel szerelt notebookot teszteltünk.

  • Könyv izompólóban

    Az MSI M645 típusú MegaBookja egy teljesen átlagos noteszgép lenne, ha nem egy GeForce Go 6600 GPU-t szereltek volna bele.

  • Le a vezetékekkel!

    Notebookokkal, vezeték nélküli hálózati eszközökkel és médialejátszókkal ismerkedünk meg.

  • A bentō kiszélesedik

    Kézbe vettük az első széles képernyős IBM-Lenovo noteszgépet, a ThinkPad Z60m-et.

  • Vékony Clevo notesz

    Nem fikció, nagyon is valós termék a Clevo M540G, mely sok szempontból szakít az eddigi Clevo-hagyományokkal.

Előzmények

Főszponzorunk

ASUS

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.